Megnyitás

A mozgás szükségessége – minden korban

A testmozgás minden korban nélkülözhetetlen, hiszen az egészség megőrzése, az állapotromlás megelőzése kiemelten fontos fealadat.

Bármilyen, rendszeres jellegű, az életkornak és egészségi állapotnak megfelelő mozgás több életfontosságú szervünknek, és ez által az életünknek a minőségi záloga lehet.

A mozgás nem csak a fizikális jóllétünket szolgálja, hanem egyéb, pozitív hatások is érhetnek általa. A rendszeres mozgás kedvezően hat a hangulatunkra, csökkenti és idővel megszünteti az esetlegesszorongás és depresszió tüneteit is. Ha nem egyedül megyünk sétálni, futni vagy bármely más aktív mozgást végezni, akkor még a társas együttlét előnyeit is élvezhetjük. 

Mozgás közben nemcsak a fizikai erőnlétünk javul, hanem ezzel egyidejűleg – ahogy egyre jobban érezzük magunkat a bőrünkben -, az önbizalmunk is napról napra erősödik. A stabil önbizalom egyre jobban erősíti, stabilizálja ai immunrendszerünket, amely pedig az egészségünk gondos őrzője. Tehát a mozgás, az önbizalom és az egészségünk védelme kéz a kézben járó, egymásra épülő fogalmak.

Védőpajzs a stressz ellen

A jó testi és szellemi kondíció a stressz elleni védelem pajzsa; könnyebben kezeljük az „idegesítő” helyzeteinket, mint akkor, ha nem erősítettük meg magunkat testileg és lekileg egyaránt. A mozgás során dopamin termelődik, amely egy olyan ún. boldogsághormon, aminek képződése elégedettséggel és nyugodtsággal tölt el. Így tehát a mozgás, testünk fizikai karbantartása az egyik legjobb módszer arra, hogy fokozzuk az agyunkban a dopamin termelődést. A folyamatosan termelődő dopamin kiválthatja káros szenvedélyeinket, és ezek a függőségek elkerülhetőek vagy megszüntethetőek.

Mozgás = agymasszázs

A frissítő mozgás alatt a legaktívabbak az agysejtek funkciói is, ezért a legtöbb kreatív és innovatív ötlet is ezekben a percekben születik. Ennek az élettani magyarázata, hogy a mozgás fokozott oxigétermelésre készteti a vérkeringést, így minden sejtünk erőre kap és felélénkül. Fontos megjegyezni, hogy a rendszeres mozgással a memóriát is hosszabb ideig frissen lehet tartani; a tudomány mai állása szerint az öregedés és az időskori feledékenység állapotának kialakulása is lassítható. 

A rendszeres mozgás a légzőrendszerre is jó hatással van, erősíti a tüdő és a hörgők munkáját, nő a légzéskapacitás, ezzel az asztma kialakulásának kockázata csökken, a már kialakult asztma gyógyulási esélye pedig növekszik. Mozgás közben az érrendszerünk valamennyi eleme folyamatosan és fokozottan kitágul és összehúzódik, ezzel szabályozva – többek között - a vérnyomást. Bizonyított tény, hogy a magas vérnyomás értékének optimalizálásában is kiemelkedő szerepet játszik a rendszeres mozgás.

Csak ésszerűen!

Bármilyen mozgásba fogunk, több szempontot kell szem előtt tartani. Akár kezdők, akár újrakezdők vagyunk, az ésszerűséget soha ne mellőzzük. Nem szabad „fejest ugrani” a mozgás tengerébe, hiszen nagyobb bajt csinálatunk ezzel, mintha egyáltalán nem mozognánk. 

A legfontosabb a fokozatosság elve. Mindenek előtt fizikailag és lelkileg is fokozatosan rá kell hangolódni a mozgásra, hogy az első „edzésünk” ne rémálom, hanem kellemes emlék maradjon. A szervezetünknek is adjunk időt ahoz, hogy az általunk választott új életformát, a nagyobb terhelést és erőkifejtést megfelelően bírja majd. Legyünk türelmesek, ne várjunk csodát az első alkalmakat követően. 

Ahogy arra is figyeljünk, hogy esetleg rosszabbul érezzük majd magunkat az újszerű életformánk kezdetén. Adjunk időt a testünknek és lelkünknek egyaránt, hogy élvezze a mozgást. Ha kellően kitartóak vagyunk, észre fogjuk venni, hogy az állóképességünk egyre növekedni fog, ez pedig erőt ad ahhoz, hogy egyre nagyobb lelkesedéssel és kitartással csináljuk tovább azt, amit elkezdtünk.

Soha nem késő elkezdeni a rendszeres mozgást. Kérjük ki orvosunk tanácsát, hogy a mi egészségi állapotunkhoz melyik az a mozgásforma, ami hozzásegít ahhoz, hogy még jobban legyünk, és ezt a mozgást milyen időközönként, mennyi ideig végezzük. A mozgás létkérdés, az egészség egyik záloga.

Vissza a főoldalra

További Egészség

Fürdőben az egészség

Fürdőben az egészség

Az magyarországi fürdőkhöz köthető első írásos emlékek a Pannóniát Augusztus császár korában meghódító rómaiaktól származik. Ezt a sort folytatták a XII. században a Johannita lovagok, aztán később a törökök, de a fürdők igazi felvirágzása a Monarciához köthető. A modern korban aztán olyan hírességek is megfordultak a magyar fürdőkben, mint Julianna holland királynő, Richard Nixon amerikai elnök, Nehru indiai miniszterelnök, vagy Yehudi Menuhin.

Fürdőben az egészség

A mozgás szükségessége – minden korban

A mozgás szükségessége – minden korban

Bármilyen, rendszeres jellegű, az életkornak és egészségi állapotnak megfelelő mozgás több életfontosságú szervünknek, és ez által az életünknek a minőségi záloga lehet.

A mozgás szükségessége – minden korban

Álmodtam egy világot magamnak

Álmodtam egy világot magamnak

Ez volt az EDDA első nagylemezének az egyik legnépszerűbb dala, de ez sokkal több, mint egy dal. Pataky Attila nem csak megálmodta azt a világot, hanem meg is éli. Nem bántani, szeretni akar, ugyanakkor harcol is, ha a szükség úgy hozza. Tiszteli a nőket, és ez a tisztelet még az édesanyjától ered, mint ahogyan az éneklés is. Nem tud és nem is akar semmit félgőzzel csinálni. Amikor felmegy a színpadra, mindig százhúsz százalékot akar adni a rajongóknak. Az interjú azonban mégsem csak az EDDA-ról, sokkal inkább Pataky Attiláról, az emberről szól.

Álmodtam egy világot magamnak

Radnótitól az olimpiáig

Radnótitól az olimpiáig

Csisztu Zsuzsa sokak számára egy televíziós személyiség. Hol van már a köztudatból az Európa kupa győztes, olimpikon tornászlány képe? Aki azonban ismeri, jól tudja, hogy az soha nem tűnt el, mindig is jelen volt és van, csak közben fejlődött, épült és kiteljesedett. Televíziós riporterré, műsorvezetővé, műsorkészítővé és íróvá. Feleséggé és anyává, nemzetközi és hazai sportvezetővé. És mindezt egyszerre, minden területen helytállva, mégsem elszállva.

Radnótitól az olimpiáig

Mire jó az akupunktúra? II. rész

Mire jó az akupunktúra? II. rész

Bár az akupunktúra ma már közismert módszer, a lényegét a legtöbben mégsem ismerjük. Gondolati síkon pedig még mindig ott tartunk, hogy az ember elmegy egy akupunktúrás orvoshoz, aki teliszurkálja tűkkel és heti háromszor fél órára „sündisznót” csinál belőle. Ezzel szemben az igazság az, hogy vannak olyan módszerek, amikor nem válunk tűpárnává, mi több a lézerakupunktúra teljesen fájdalommentes. Hogy mégis mire jó – a fájdalomcsillapítástól, a sebgyógyításon át a stroke utáni kezelésig – azt Dr. Karácsonyi Gyöngyvér orvos – akupunktőr mesélte el nekünk.

Mire jó az akupunktúra? II. rész

Hévízi Tradicionális Kúra

Hévízi Tradicionális Kúra

Hévíz hazánkban már évszázadok óta ismert és népszerű gyógykezelő hely. Arról azonban, hogy mit is takar a Hévízi tradicionális kúra, csak keveset tudunk. A kúra mibenlétét és hogyanjait Dr. Schwillinger Ferenc főorvos magyarázta el számunkra.

Hévízi Tradicionális Kúra

A betegtájékoztatás fontossága az orvos-beteg találkozások során

A betegtájékoztatás fontossága az orvos-beteg találkozások során

Az egészségügyi intézmények szigorú bürökratikus szabályai – noha retorikai szinten mindenütt a betegek érdekeit szolgálják – a valóságban sokszor az egészségügyi személyzet érdekeit védik. Sokszorosan igazolt tény, hogy az egészségügyi rendszer legkiszolgáltatottabb szerplője a beteg, ezért az ő jogai sérülnek legkönnyebben.

A betegtájékoztatás fontossága az orvos-beteg találkozások során

A szike Paganinije

A szike Paganinije

A cím alapján néhányan talán egy krimire asszociálnak, de őket ki kell ábrándítanom. A név Hültl Hümér professzor közkeletű beceneve. A szakmán kívül manapság már kevesen ismerik őt, de a gyomor és bélvarrógépen kívül éppúgy neki köszönhető a sebészek kesztyű és maszk viselése, mint a műtéti terület jódtintktúrával történő lemosása, illetve a bemetszés előrajzolása a bőrön. Megtippelni sem lehet, hogy hány ember köszönheti neki az életét.

A szike Paganinije

A fogászati ellátások szükségessége

A fogászati ellátások szükségessége

Fogazatunk épsége és egészsége kimagasló szerepet játszik az egészség megőrzése érdekében. Az egészséges fogakkal nemcsak tökéletes rágásra képes az ember, hanem a szájban megkezdődő kémiai és egyéb folyamatok kihatnak a további emésztési folyamatokra is. Sokféle tévhit és „népi bölcsesség” alapján lehet a fogazatot ápolni, azonban ezek nem minden esetben vezetnek el a tökéletes megoldáshoz.

A fogászati ellátások szükségessége

Itt van a nyelvemen…

Itt van a nyelvemen…

Az időskori memóriavesztés egyre több embernek okoz problémát hazánkban. A Semmelweis Egyetem adatai szerint Magyarországon 150 – 200 ezer fő közé tehető az érintettek száma. Azonban amíg a 65 év felettiek között alig haladja meg az 1%-ot az arány, addig a 85 év felettieknél ez a szám már eléri a 40%-ot is. A pozitívum az, hogy a mozgás, a rendszeres „agytorna” és a legújabb szerek alkalmazása jelentősen csökkenthetik a kialakulás lehetőségét.

Itt van a nyelvemen…