A nő, aki megváltoztatta Magyarországot

Lengyel nemesi származású családba született – 4 lánytestvére volt – 1884. szeptember 18-án. A felső lányiskola elvégzését követően Kalocsán elvégezte a tanítóképzőt és tanítani kezdett. Nem sokkal ezután apja és testvérei – apja rossz üzleti döntése miatt – kénytelenek voltak kivándorolni az Egyesült Államokba, de Slachta Margit Magyarországon maradt. Az eset viszont annyira megrázta, hogy a tanítást feladva szociális területen kezdett dolgozni. Majd ezt követően Berlinben képezte magát tovább a szociális területen, hogy aztán nemsokára már ő is ezt taníthassa, immár itthon.

Ezekben az időkben több szervezetet is alapított (Szociális Missziótársulat, Szociális Testvérek Társasága, Szentlélek Szövetség), és megmaradt a régi szervezete, a Keresztény Női Tábor is. És mindegyikben keményen dolgozott. Mindeközben újságot szerkesztett – Lélek szava – és fellépett zsidó vallású magyarok üldözése ellen. Beadványt írt a munkaszolgálatosok érdekében, és Rómába utazott, hogy meggyőzze XIII. Piusz pápát a zsidóság melletti fellépésre. Mindez persze hatástalan maradt, hacsak azt nem tekintjük hatásnak, hogy a Keresztény Női Tábort a Sztójay kormány betiltotta. Amikor a háború és a deportálások elérték Magyarországot, szervezeteivel számos honfitársunk életét mentette meg. 

A háború után mozgalmait párttá szervezte és a Demokrata Néppárttal és a Polgári Demokratapárttal szövetséget kötve 1947-ben ismét képviselővé választották.

Azonban ez nem tarthatott sokáig, mert nagyon jól látta, mi folyik az országban és egy éles hangú felszólalását követően – 1947. október végén – a kommunisták nyomására hat hónapra kizárták a parlamentből. Utoljára még felszólalhatott az egyházi iskolák bezárása ellen – 1948 júniusában -, de ennek akkor már semmilyen eredménye nem lehetett. Az önkény közeledte elleni tiltakozásból a következő ülésen nem állt fel a Himnusz hangjaira, ezért kétszer hat hónapra ismét kitiltották az országgyűlésből. Az 1949-es választásokon még indulni akart, de már csak az egyik fordulóra juthatott el, mert figyelmeztették, hogy a kommunisták le akarják tartóztatni. Így nem maradt más választása, mint az, hogy a húgával átszökjön Ausztriába és csatlakozzon családja többi tagjához az Egyesült Államokban. Ám ott is aktív maradt, és tevőlegesen segítette az 1956-os menekült magyarokat. Életének utolsó napjait az általa alapított Szociális Testvérek Társaságának egyik rendházában töltötte Buffalóban, és ott is hunyt el 1974. január 06-án.

A háború alatti tevékenységéért Izráel a Világ Igaza kitüntetést adományozta neki, és tiszteletére fát ültettek a Yad Vashem múzem kertjében. 1995. március 15-én pedig a magyar kormány a Magyar Köztársaság Bátorság érdemrendjét adományozta neki.