BlogÚj! Megnyitás

A púderrózsaszín az új bézs

Megrögzött fekete-szürke-fehér alap színpalettán mozgó tervezőként már jó ideje ízlelgetem a Pantone szerint 2016 év színének kikiáltott babarózsaszínt.

Zai Viktória

enteriőr tervező rovata

Tudom, van hozzá babakék is, de most csak a rózsaszín izgatja a fantáziámat, a kékről majd később. Arra jöttem rá, hogy tetszik. Tetszik ruhákban és tetszik bútorokban, kiegészítőkben is. Remekül megy nagy kedvencemhez, a szürkéhez, szóval nem tudom, mi történik velem, de komolyan elkezdtem gondolkodni, mit kezdjek ezzel a színnel. Lehet, hogy lefestek egy falat babarózsaszínre.

A rózsaszín a sötét- és a világosszürkéhez is egyaránt nagyon jól megy, ráadásul ehhez a kombóhoz a vörösréz is remekül illik, ahogy azt a fenti képen is láthatjátok. Olyan finomak együtt ezek az árnyalatok! Az egészen halvány púderrózsaszínt mostanában a bézs helyettesítésére használják. A bézs egy leheletnyi rózsaszín árnyalattal annyira elegáns tud lenni. Mondhatnám azt is, hogy a púderrózsaszín az új bézs. Nektek hogy tetszik?

Rose quartz szín a konyhában
Rose quartz szín a nappaliban
Rose quartz szín a nappaliban
Rose quartz szín a szobában
Rose quartz szín a nappaliban
Rose quartz szín a nappaliban
Vissza a főoldalra

A púderrózsaszín az új bézs

Megrögzött fekete-szürke-fehér alap színpalettán mozgó tervezőként már jó ideje ízlelgetem a Pantone szerint 2016 év színének kikiáltott babarózsaszínt (Rose Quartz). Tudom, van hozzá babakék is, de most csak a rózsaszín izgatja a fantáziámat, a kékről majd később. Arra jöttem rá, hogy tetszik. Tetszik ruhákban és tetszik bútorokban, kiegészítőkben is. Remekül megy nagy kedvencemhez, a szürkéhez, szóval nem tudom, mi történik velem, de komolyan elkezdtem gondolkodni, mit kezdjek ezzel a színnel. Lehet, hogy lefestek egy falat babarózsaszínre.

Az orvos válaszol … az utazásra való felkészülés

Nemzetközi felmérések szerint az utazás során az utazók több mint fele valamilyen egészségi problémával találja magát szembe. Az utazási betegségek túlnyomó többsége utazás előtti orvosi tanácsadással megelőzhető, de a tanácsadás tematikájának és tartalmának meg kell felelnie az adott társadalom utazási szokásainak és utazási kultúrájának.

Mire jó az akupunktúra?

Bár az akupunktúra ma már közismert módszer, a lényegét a legtöbben mégsem ismerjük. Gondolati síkon pedig még mindig ott tartunk, hogy az ember elmegy egy akupunktúrás orvoshoz, aki teliszurkálja tűkkel és heti háromszor fél órára „sündisznót” csinál belőle. Ezzel szemben az igazság az, hogy vannak olyan módszerek, amikor nem válunk tűpárnává, mi több a lézerakupunktúra teljesen fájdalommentes. Hogy mégis mire jó – a fájdalomcsillapítástól, a sebgyógyításon át a stroke utáni kezelésig – azt Dr. Karácsonyi Gyöngyvér orvos – akupunktőr mesélte el nekünk. Már az alap szituáció is érdekes, mármint az, hogy miért választja az orvos a gyógyító tevékenysége mellé az akupunktúrát. Dr. Karácsonyi Gyöngyvér esetében az ok a kíváncsiság volt. Korábban a műtétek során aneszteziológusként nagyon sok gyógyszert használt, és érdekelte, hogyan lehet kis tűk segítségével például hatékonyan fájdalmat csillapítani, olyan esetben, amikor néha emelt dózisú gyógyszerrel sem sikerül. Aztán az is nagyon érdekes volt számára, hogy az akupunktúra tudhat-e annyit, amennyit a nyugati orvoslással elérhet egy orvos? Akkoriban – 18 évvel ezelőtt - ezek tényleges kérdések voltak. Ma már sokkal többet tudnak az emberek – és az orvosok - az akupunktúráról Magyarországon is, ezáltal az érdeklődés iránta sokkal jelentősebb.

Az orvos válaszol … az allergiákról

Az európai lakosság közel 20 százaléka valamilyen allergiában szenved. Ennek a betegségnek a lényege a szervezet kóros immunreakciója: testünk védelmi rendszere tévesen elpusztítandó kórokozóként azonosít ártalmatlan anyagokat, vagyis az allergéneket, és túlzott reakcióval válaszol rájuk.

Az orvos válaszol

Kiemelkedően fontos a szerepe a szénhidrát anyagcserében, raktározza a szervezetben a glikogént, majd amikor a szervezetnek szüksége van rá, ezt leadva szabályozza a vércukorszintet. A fehérje, ezen belül az aminosavak anyagcseréjében is részt vesz, leginkább azok lebontásában. Ez a folyamat számos esetben órákig is eltarthat, de ha a májunkat egészségesen tartjuk, úgy a lebontás folyamatai a maguk tempójában haladnak, és semmiféle panaszt nem okoz az emberi szervezetnek. Nagyon fontos a méregtelenítő funkció is (a toxinokat a máj takarítja ki az emberi szervezetből), amely során a máj hatástalanítja és kiválasztja mindazokat a mérgeket a szervezetből, amelyre nincs szüksége. Hormonokat szintetizál, azokat lebontja, ezzel segítve az emberi szervezet ideális hormonháztartásának működését.

A betegtájékoztatás fontossága az orvos-beteg találkozások során

Az egészségügyi intézmények szigorú bürökratikus szabályai – noha retorikai szinten mindenütt a betegek érdekeit szolgálják – a valóságban sokszor az egészségügyi személyzet érdekeit védik. Sokszorosan igazolt tény, hogy az egészségügyi rendszer legkiszolgáltatottabb szerplője a beteg, ezért az ő jogai sérülnek legkönnyebben.

Az utolsó szalmaszál

Ma már egyike a világ négy profi férfi szopránjának, és számos sikert tudhat maga mögött az Egyesült Államoktól Kínáig. Azt gondoljuk, a pályája maga a sikertörténet. Fel sem merül bennünk, hogy dolgozott bolti eladóként, éjszakai pultosként és légi utaskísérőként is. Azt pedig már tényleg csak kevesen tudják, hogy kétszer is kénytelen volt a zenei pályáját félbe szakítani, szó szerint azért, hogy az éhezéstől megmentse magát. A Csillag születik pedig valóban az a bizonyos utolsó szalmaszál volt az életében.

Kulcsrakész weboldalt kínálunk, mely látogatókat hoz.