BlogÚj! Megnyitás

A színészetben nincs B. terv

Kautzky Armand színész dinasztiába született. Tulajdonképpen egyenes út vezetett a színházi pályára. Talán kevesen gondolkodnak el azon, hogy a sikeres művész pálya mögött milyen személyes életút vezet? Mert az ő generációja sem kihívásoktól mentes.

Kautzky Armand színész dinasztiába született. Tulajdonképpen egyenes út vezetett a színházi pályára. Talán kevesen gondolkodnak el azon, hogy a sikeres művész pálya mögött milyen személyes életút vezet? Mert az ő generációja sem kihívásoktól mentes. Armand pályafutását a rendszerváltás hozta átalakulások kísérik végig. Olyan külső, nagyléptékű befolyásoló tényezők, amikre egyszerűen nem lehet felkészülni. Készen állni azonban igen. Készen állni a folyamatos átalakulásra, együtt úszni az áramlatokkal, az új és új kihívásokkal. Úgy megfelelni az új elvárásoknak, hogy eközben a legkevésbé adja fel az ember a saját értékrendjét. Azt, amiben felnőtt, amit kialakított magának a belső, lélek adta értékrend védelmében. A Jászai Mari-díjas művész megtisztelt azzal, hogy egy nagyon őszinte beszélgetés keretében olyan témákról is szó essen, amik messze vannak egy habkönnyű művész portrétól. Olyan életszemlélet, életbölcsesség tűnik ki a válaszokból, amit érdemes mindenkinek megfontolnia. Mert vezérfonal lehet mindazoknak, akik -trendi szóval- képesek a proaktív szemléletmód elsajátítására. Akik az önfeladás helyett, megoldásokban gondolkodnának, kicsit talán függetlenedve a külső körülményektől.

- Ebben a megváltozott világban másként kell színésznek lenni, mint amikor kijött a Főiskoláról friss diplomával?

- A lelkem csapatjátékos lélek. Ezt erősítette az élettér is, amiben egy színészdinasztia tagjaként felnőttem. Amikor 1989-ben megkaptam a diplomámat a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, a világ legtermészetesebb dolga volt, hogy társulathoz szerződtem. Annak idején ez nem is nagyon lehetett volna másképpen, hiszen több mint 30 éve még csak elvétve volt olyan művész, aki a szabadúszást választotta. Ráadásul Ádám Ottótól kaptam felkérést, így a Madách Színház társulatába szerződtem.

Ugyanakkor nem lehet elmenni a tény mellet, hogy 1989 olyan társadalmi változásokat indított el, amely az elmúlt évtizedek során a kultúrát, a film- és színházművészetet is nagymértékben megváltoztatta. Ez az átalakulás a mai napig sem zárult le, ami a mi korosztályunkat elég súlyosan érintette. Ráadásul ezek a folyamatok még koránt sem letisztultak. Semmiképpen sem kiforrottak. Egyre inkább trend, hogy ne legyenek állandó társulatok, produkciókra álljanak össze művészek, casting alapján. Ez az állandó bizonytalanság pedig nem kedvez a színjátszásnak. 

A bolond lány, képforrás: korutiszinhaz.hu

A bolond lány, képforrás: korutiszinhaz.hu

Ha egy kicsit visszamegyünk az időben, akkor jelentős változást hozott, amikor a Kaposvári Színház meghatározó művész csapata Budapestre jött, először a Nemzeti Színházba. 1982-ben alapíthatta meg a Katona József Színházat Székely Gábor és Zsámbéki Gábor. 1989-ben Ascher Tamás is csatlakozott. Az általuk vezetett színészgárdával egyfajta forradalmi színházat csináltak, ami annak idején igencsak felkavarta a Budapesti kulturális életet. Ugyanakkor ebben az időszakban a Vígszínház és a Madách Színház volt a két meghatározó vonal. Ismert, jó nevű művész társulattal. A rendszerváltás utáni években a színházi „életpálya” még tervezhető volt. Egye-egy színházban, egy-egy társulatban minden karakter megtalálható volt, méghozzá korosztály szerint. Tehát viszonylag kiszámítható volt az a szerepkör, az az ív, ami befutható volt az adott társulatban. Ezért fordulhatott elő Budapesten is, hogy a művész akár évtizedekig sem váltott színházat, ami persze nem jelentette azt, hogy vendégként nem játszhatott máshol. Ahogy belefért a televíziós és filmforgatás is.

Ez lehetett az alapja annak, hogy a máig nagynevű vezetők, Ádám Ottó, Várkonyi Zoltán, vagy Vámos Miklós a társulatához állította össze a repertoárt. Fejlesztette a színészeket, épített rájuk, színészben és pályaívben gondolkodott a szerződtetés pillanatától. Ennek volt köszönhető, hogy nekem magamnak is volt egy színészi életpálya modellem, amikor Ádám Ottó hívására a Madách Színházba szerződtem, ahol 20 évet töltöttem el. Azonban az évtizedek folyamán a színházi szellemiség változásának köszönhetően, a Madách Színház erősen átalakult, és ma már szinte teljesen musical színházként működik. A Madách Kamarát átvette Mácsai Pál, ami Örkény Színházként egy teljesen más úton halad tovább, az elmúlt években pedig az Eszenyi Enikő által vezetett a Vígszínház is megváltozott. Ezekben a koncepciókban én nem nagyon találtam a helyemet. A mi generációnkból néhányan jobban jöttek ki ebből a változás folyamból, de sokan vannak olyanok, akik ennek a színházi rendszerváltásnak egyértelműen a vesztesei. 

Üvegcipő, képforrás: korutiszinhaz.hu

Üvegcipő, képforrás: korutiszinhaz.hu

Természetesen az élethelyzetek ellen nem érdemes lázadni, inkább a megoldáskeresés vezethet eredményre. A közönség szeretetét egyértelműen érzem. Ez nagyon jó inspiráció. Azonban az is kétségtelen tény, hogy a szakmai út nem maradt töretlen. Film és televíziós rendezők nem a Madách Színházban néztek előadásokat. Sokkal inkább a Katona József Színház, vagy az Örkény Színház újdonságai ragadták meg a figyelmüket.

Mindezen túl az értékrend változásra is fel kell hívnunk a figyelmet. Olyan mérvű társadalmi és szellemi értékrend átrendeződést figyelhetünk meg, ami sokkal inkább a mának élés, a gyors sikerek felé vezetik az embereket. Ennek minden előnyével és hátrányával. Ez természetesen a színházi értéktárat is átrendezte. Ma már sokkal meghatározóbbak a gazdasági hatékonysági mutatók, mint a társulatban, művészben gondolkodás. A tudatos tervezés, a színházi, művészeti építkezés, akár éveket igénylő alapos munkája. Alig néhány évtizede, ha egy vezető egy fiatal művészt odaszerződtetett a színházához, nagy gonddal adott évadokon át szerepeket neki. Felépítette azt a szakmai tudást, színházi tapasztalatrendszert, előadás számokból adódó gyakorlatot, aminek lépcsőfokain elért egy neki való főszerepig. Ma ilyen tudatos művészépítés alig látható. Nem is nagyon lehet egy olyan rendszerben, ahol aktuális előadásra, casting alapján választanak szereplőket, nincs állandó társulat, a vezető nem művészekben, sokkal inkább rendezőkben, vagy várhatóan könnyű sikert ígérő darabok bemutatásában gondolkodik. Nem pedig évadot épít a saját társulatának művészeire. 

- A XX. századi magyar színház és filmművészet az akkor nézőket olyan művészekkel kényeztette el, mint Ruttkai Éva, Tolnay Klári, Gobbi Hilda, Major Tamás, Básti Lajos, Besennyei Ferenc, Kállai Ferenc, Darvas Iván, Latinovits Zoltán, Sinkovics Imre, Mécs Károly, Töröcsik Mari. Tényleg csak néhány név a nagyon sok, nagyszerű művész közül. Mintha ma sokkal kevesebb ígéretes tehetség kápráztatna el bennünket. Mi lehet ennek az oka?


- Több kérdés is felmerül. Az egyik furcsa mód éppen a társadalom. Szüksége van-e a mai társadalomnak példaképekre, kiemelkedő emberekre, nagy formátumú művészekre. Úgy tűnik, hogy a trend nem erre megy. Ma sokkal inkább ismert egy sikeres nagyvállalkozó neve, aki gazdasági értelemben tesz le valamit az asztalra. Valamint celebek világát éljük. Politikusokat sztárolnak. Ma mintha sokkal inkább a külsőségekben való megjelenés lenne a mérvadó, mint a szellemi érték, a talentum sikere. Emellett egyre elterjedtebb trend, hogy filmeket, sorozatokat nem színész játszik, hanem az „utca embere”, vagy ha színészt kérnek fel, az a kérés felé, hogy legyen olyan, mintha az utca embere lenne. Ez sem arra vezető út, ahol a minőségi színjátszás kap terepet. Ehhez járul hozzá az is, hogy a társulat nélküli színházak rendező centrikusak. Ma már sok színházban koránt sem az előadásban játszó színészek a meghatározóak, hanem adott rendező neve fémjelzi a darabokat. Ez másfajta csapatjátékot kíván. A korábbi évtizedekben színészekre ment be a közönség. A Ruttkai Évával és a fiatal Latinovits Zoltánnal akarták megnézni a Várkonyi Zoltán rendezte Rómeó és Júliát. Arra az előadásra sokáig emlékeztek az emberek. Nem a rendezőre figyeltek, hanem arra az izzásra, ami Ruttkai és Latinovits között a színpadon érezhető volt. Az vonzotta a nézőket. Vagy gondoljunk Gogol: Egy őrült naplója című darabra Darvas Ivánnal. Horvai István rendezésében került színpadra, de nem az ő nevét jegyezte meg a közönség, pedig 1967-ben színháztörténeti jelentőségűnek tartották a Pesti Színházban bemutatott előadást. Persze folytathatnánk a sort. Ma viszont egy-egy rendező előadására utaznak el a nézők Szegedre, a Szabadtéri Színpad műsorából választva, vagy Budapestre, a Katona József Színházba, vagy bármely színházba. Az, hogy ki játssza a darabot, már szinte másodrendű kérdés, hiszen a casting majd megoldja. Ez alól talán még a vidéki színházak kivételek, ahol egy színház van a városban, tehát egy teljes évad felépítéséhez valóban az adott társulatban kell gondolkodni. Nagyon komoly munka, amikor egy színésznek a legkülönbözőbb műfajokban és karakterekben kell helyt állnia, havi magas előadásszámmal. Ez minden elismerést megérdemel.

A bolond lány, képforrás: korutiszinhaz.hu

A bolond lány, képforrás: korutiszinhaz.hu

- Tulajdonképpen mennyire volt egyértelmű a színészi pálya? Vannak színész dinasztiák, ahol előfordul, hogy a fiatal, a családi tapasztalatok alapján inkább más pályát választ.

- Mondhatjuk, hogy nálam tulajdonképpen egyértelmű volt ez az út. Miközben a mi családunkban is volt olyan, aki valóban nem a színész mesterséget választotta magának. Én visszahúzódó gyerek voltam, tinédzserként azonban megfordult a világ. A Madách Gimnáziumba jártam irodalmi, drámai tagozatra. Innen tulajdonképpen már egyértelmű volt az irány. Igaz, a Főiskolára másodszorra vettek fel. Egy évig a Nemzeti Stúdióban készültem a második felvételire. Mert el sem lehetett volna tántorítani a színészettől.

Azt vallom, hogy színésznek az menjen, akinek nincs B. terve. Akinek ez a pálya a hivatás. Akinek van B. terve, az válassza a másik pályát, amit alternatívaként megjelöl. Ezt ugyanis csak teljes emberként, szívvel-lélekkel szabad és lehet csinálni. Ez egy életforma. Minden más opció nélkül. Erre tanítom a tanítványaimat is.

- A színészi pálya több mint 100%-os jelenlétet kíván. Emellett a család mindenképpen különleges helyet foglal el, amiben koránt sem egyszerű ugyan úgy jelen lenni. Lehetséges ez egyáltalán?

- Van, aki pályatársat választ maga mellé, de ennek is megvan a kockázata. A nem egyformán épülő művészi pálya, a foglalkoztatottság, a siker különbözősége, mind befolyásolhatja a kapcsolat sikerét.

Ha viszont a civil életből választ egy művész párt magának, akkor a kétféle életforma összeegyeztetése jelenthet kihívást. Egy színész, én magam sem vagyok tulajdonképpen soha „privát”. Mindig dolgozom. Figyelem a karaktereket, az utcán szembejövőket, egy-egy mondat, vagy szituáció lefoglalja a gondolataimat. Fizikailag persze jelen vagyok, de belül a legtöbbször „dolgozom”. Annyira eltérő a művész élet, mint a civil emberek élete, hogy szerencsés csillagállás kell a kapcsolathoz, mert csak elfogadni lehet ezt a létformát, élet stílust, tulajdonképpen csak tudomásul venni lehet az élethelyzeteket. Megszokni, megérteni a külső szemlélő számára egyáltalán nem könnyű feladat. Azonban a művész személyisége lehet kárpótlás a család számára. A művész sikere a családjára is jó hatással lehet. Mi nagyon sokat beszélgetünk otthon a világ dolgairól. Ez jó.

- Mit tartogat még ez az év?

- Pozsgai Zsolt kért fel, akivel jó néhány éve dolgozunk együtt. Egy nagyon érdekes darabot írt Janus Pannonius és Mátyás király kettősére. Ebben az előadásban Mátyás szerepére kért meg engem. A másik feladat a Körúti Színházban vár, ahol nagyon jó kis előadásokat játszunk. Egy különlegességre készülünk. A Tanú című film színpadi változatára, aminek a főszerepre kaptam felkérést.

Kell egy színház, képforrás: korutszinhaz.hu

Kell egy színház, képforrás: korutszinhaz.hu

- Pozsgai Zsolt sorra nyeri előadásaival, filmjeivel a díjakat. Az ő szemléletmódja színész centrikus?

- Igen. Tulajdonképpen épület nélkül tart fenn társulatot. Szellemiségében. Színészekben, karakterekben gondolkodik. Akár színpadi darabot ír, akár filmet rendez. Az általa gyakran foglalkoztatott művészek nagyon szeretnek vele dolgozni. Szeretik a munkastílusát, a gondolkodását, a szemléletét.

- A színházi szerepek mellett a szinkronszerepek is meghatározzák a pályát. Mit jelentenek ezek a munkák?

- Nagyon sokat lehet tanulni ezekből a feladatokból. Tom Cruiset ma már nem én szinkronizálom, de az első időben én voltam a magyar hangja. Olyan nagyszerű filmekben tolmácsolhattam a nézőknek, mint a Cég, az Egy becsületbeli ügy, a Top Gun, a Született július 4.-én. Nagy formátumú, remek alkotások. Persze Pierce Brosnan szinkronja is jó feladat. Ezek a filmek egészen más költségvetéssel, más kiállításban készülnek, mint a hazai filmgyártás. Ezért is érdekes ezekben dolgozni. Annál is inkább, mert én ma már sokkal inkább színpadi színésznek számítok, lévén nem nagyon keresnek meg filmes produkciókkal. Az is igaz, hogy nem is nagyon vágyom olyan filmekben játszani, amelyben fél amatőr, vagy amatőr szereplő hatást kellene kelteni.

- A színjátszás mellett a tanítás is domináns részt foglal el az időbeosztásban. Mit jelent az utód képzés?

- Nagyon szeretek tanítani, fiatalokkal dolgozni. Szinkron iskolában is tanítok, valamint a Zeneakadémián oktatok színpadi jelenlétet, előadó művészetet, színpadi beszédet. Meg kell tanítani a fiatalokat olyan alapokra, amik a pályájukon segítik majd őket.

- Milyen feladattal lehetne Armandot elcsábítani?

- Leginkább egy jó társulattal. Az lenne számomra a legjobb hívó szó. Ez nem csak nekem okozna örömet, hanem a nézőknek is nagyon sok jó előadást jelentene. Azt tudni kell, hogy a színház egy olyan különleges alkotóhely, ahol a háttérben sokkal többen dolgoznak, mint ahányan a rivaldában állnak. Mindenkinek megvan a maga feladata. A szakmája, amiben profinak kell lennie egy előadás sikeréhez. Ez értendő a színházvezetéstől, a rendezőn és a színészeken keresztül, a teljes műszaki személyzetig, a kiszolgáló és gyártó egységig. Ez egy komplex együttműködés, értő szakemberekkel, ahol mindenki a saját szakmájában, a saját területén jó. Nem érdemes egymás dolgába belefolyni, mert az gátolhatja az eredményességet.

- 3 év múlva, 5 év múlva mi várható, ha a folyamatok nem kerülnek nyugvópontra?

- Az idő könyörtelenül telik. Bár a színésznek kötelessége jó kondícióban maradni a korától függetlenül. De itt többről van szó. Szellemi, lelki értékrendre is gondolni kell. Persze minden korban fejlődni kell. A mi korosztályunknak is. Én színész vagyok. Ezt tudom, ehhez értek, ezt akarom csinálni egész életemben. Nincs B. terv, ahogy ezt beszéltük. Mivel optimista életszemléletű ember vagyok, azt gondolom, hogy a világ átalakulása ellenére, amit az elmúlt években megfigyelhettünk, mégis van helye, lesz helye a munkánknak. Ha új feltételekkel is. Jönnek olyan új, izgalmas perspektívák, technikai megoldások, amik megint megpezsdíthetik az életünket. Hiszek az értékekben és abban, hogy ezeket az értékeket érdemes megőrizni, tovább adni.

Csaba Beatrix

Vissza a főoldalra

A színészetben nincs B. terv

Kautzky Armand színész dinasztiába született. Tulajdonképpen egyenes út vezetett a színházi pályára. Talán kevesen gondolkodnak el azon, hogy a sikeres művész pálya mögött milyen személyes életút vezet? Mert az ő generációja sem kihívásoktól mentes. Armand pályafutását a rendszerváltás hozta átalakulások kísérik végig. Olyan külső, nagyléptékű befolyásoló tényezők, amikre egyszerűen nem lehet felkészülni. Készen állni azonban igen. Készen állni a folyamatos átalakulásra...

Ambrózi Zoltán és Vér János chef | az Első Magyar Fehér Asztal Lovagrend és a Szabadtűzi Lovagrend lovagjai

Áprilisi választásunk fő étele a Kókai lencsegulyás annak a napnak állít emléket, amikor az isaszegi csata napján, 1849. április 6-án a szabadságharc tábornokai Kókán találkoztak Kossuth Lajossal. Hogy ettek-e Kókai lencsegulyást, arról nem szól a fáma, az viszont bizonyos, hogy a Kókai lencsegulyás egy igazi magyaros étel. Amihez remek kísérő lehet egy kiváló Kapros túrós lepény.

Nincs könnyű szerep - Interjú Koltai Róberttel

Koltai Róbert nem szereti a nagy szavakat, a címkéző jelzőket sem. Pedig az a típusú ízig-vérig színész, aki egyben karizmatikus személyiség is. A szakma csínját-bínját ismeri, és egyben a legjobb értelemben véve maximalista. Ezért legyen szó nevettető vígjátékról, keserédes történetről, vagy akár drámáról, minden film és színházi szerepre ugyan olyan elmélyültséggel készül. Vallja, hogy a legkönnyedebbnek tűnő vígjátéki szerepbe éppen úgy „bele kell halni” a játék közben, mint a legvéresebb drámába.

Gyertyaláng

Csend van. Állunk némán, egy pontra nézve. Csak a rögök kopognak egyhangúan. Néhol sírás hallatszik. A koporsó lassan eltűnik a föld alatt. A hant elkészült, a kis fakeresztet a helyére nyomják. A koszorúk következnek. Rátelepszenek a sírra, mint fajdalmunk fekete madarai. Az emberek elindulnak, ki-ki megy élete dolga után. Nem mozdulunk, fejünkben az együtt átélt események peregnek. Aztán menni kell, nincs tovább. November van. A levegőben már látszik a lehelet párája. Amerre nézünk, mindenütt apró lángok fénylenek, mint megannyi piciny lélek. Őt utoljára hagytuk, mint halála óta mindig. Körülötte gyertyák sokasága. Néma a fájdalom. Kétszemnyi ködön át nézem a képet a kereszten. Az emlékezés fényei bolyonganak a sötétben, hogy hajnalra összezsugorodjanak, majd utolsót lobbanva elenyésszenek, m int az élet.

Semmit sem kaptam ingyen az élettől – beszélgetés Keresztes Ildikóval

Talán egykor még Ő maga sem gondolta, hogy egy Marosvásárhelyi törékeny kislány, aki a balettszínpadán szerette volna elkezdeni szárnybontogatásait, Magyarország legismertebb és egyik legsikeresebb énekesnője lesz. Megannyi dal, tömérdek színházi szerep, szinte minden létező díjat megkapott a szakmától, de mégis a közönség szeretete számára a mérvadó.

Légió az Alpokalján

Sopron, a „leghűségesebb város” mindig is gazdag történelmére, múltjára büszke település volt. A helyi hagyományőrző csoportok palettáját színesíti a XV. Apollinaris Legio Scarbantia egyesület. A csoport múltja egészen 2013-ig nyúlik vissza. A csapat vezetője- a Centurio, mai fogalmaink szerint a százados megfelelője -Jankovics Zoltán tanárként tevékenykedett Sopronban. Egy színpadi előadás kapcsán merült fel az ötlet, hogy lelkes diákjai bevonásával megidézzék a város római kori hagyományait.

J. R. Matthew - Herceg fekete lovon XVI. rész

- Miért ne? – vont vállat a férfi. Franknek nem kell elszámolnia a pezsgővel! – mondta, és Tess kezébe adta a poharat. A poharak csilingelve összekoccantak, és ők egymásra mosolyogva kiitták az italt. A kocsi lágyan fékezett a ZaZa bejárata előtt. Frank kipattant, és kinyitotta előttük az ajtót. Ramon belekarolt a lányba, a portás szélesre tárta előttük az ajtót, és a férfi bevezette Tesst a hotelbe. A hall fényűző pompája káprázatosan csillogott a hatalmas kristálycsillárok fényében. Ramon azonban nem lassított, és tökéletes helyismerettel kalauzolta át Tess az elegáns, diszkrét luxust sugárzó, teljesen üres étterembe. Tess csodálkozva nézett körül. Ennyire éreztetné hatását a válság?- gondolta magában. Nem hitte volna, hogy valaha üres éttermet lát egy luxus hotelben, pláne nem a Zaza-ban. A zenekar ezzel mit sem törődve halk swinget játszott, ami nagyon jól illett a hely hangulatához. Ramon megállt a csinos ültető hostess pultjánál és a lányra mosolygott.