A színészetben nincs B. terv

Kautzky Armand színész dinasztiába született. Tulajdonképpen egyenes út vezetett a színházi pályára. Talán kevesen gondolkodnak el azon, hogy a sikeres művész pálya mögött milyen személyes életút vezet? Mert az ő generációja sem kihívásoktól mentes. Armand pályafutását a rendszerváltás hozta átalakulások kísérik végig. Olyan külső, nagyléptékű befolyásoló tényezők, amikre egyszerűen nem lehet felkészülni. Készen állni azonban igen. Készen állni a folyamatos átalakulásra, együtt úszni az áramlatokkal, az új és új kihívásokkal. Úgy megfelelni az új elvárásoknak, hogy eközben a legkevésbé adja fel az ember a saját értékrendjét. Azt, amiben felnőtt, amit kialakított magának a belső, lélek adta értékrend védelmében. A Jászai Mari-díjas művész megtisztelt azzal, hogy egy nagyon őszinte beszélgetés keretében olyan témákról is szó essen, amik messze vannak egy habkönnyű művész portrétól. Olyan életszemlélet, életbölcsesség tűnik ki a válaszokból, amit érdemes mindenkinek megfontolnia. Mert vezérfonal lehet mindazoknak, akik -trendi szóval- képesek a proaktív szemléletmód elsajátítására. Akik az önfeladás helyett, megoldásokban gondolkodnának, kicsit talán függetlenedve a külső körülményektől.

- A lelkem csapatjátékos lélek. Ezt erősítette az élettér is, amiben egy színészdinasztia tagjaként felnőttem. Amikor 1989-ben megkaptam a diplomámat a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, a világ legtermészetesebb dolga volt, hogy társulathoz szerződtem. Annak idején ez nem is nagyon lehetett volna másképpen, hiszen több mint 30 éve még csak elvétve volt olyan művész, aki a szabadúszást választotta. Ráadásul Ádám Ottótól kaptam felkérést, így a Madách Színház társulatába szerződtem.

Ugyanakkor nem lehet elmenni a tény mellet, hogy 1989 olyan társadalmi változásokat indított el, amely az elmúlt évtizedek során a kultúrát, a film- és színházművészetet is nagymértékben megváltoztatta. Ez az átalakulás a mai napig sem zárult le, ami a mi korosztályunkat elég súlyosan érintette. Ráadásul ezek a folyamatok még koránt sem letisztultak. Semmiképpen sem kiforrottak. Egyre inkább trend, hogy ne legyenek állandó társulatok, produkciókra álljanak össze művészek, casting alapján. Ez az állandó bizonytalanság pedig nem kedvez a színjátszásnak. 

A bolond lány, képforrás: korutiszinhaz.hu

Üvegcipő, képforrás: korutiszinhaz.hu

Természetesen az élethelyzetek ellen nem érdemes lázadni, inkább a megoldáskeresés vezethet eredményre. A közönség szeretetét egyértelműen érzem. Ez nagyon jó inspiráció. Azonban az is kétségtelen tény, hogy a szakmai út nem maradt töretlen. Film és televíziós rendezők nem a Madách Színházban néztek előadásokat. Sokkal inkább a Katona József Színház, vagy az Örkény Színház újdonságai ragadták meg a figyelmüket.

Mindezen túl az értékrend változásra is fel kell hívnunk a figyelmet. Olyan mérvű társadalmi és szellemi értékrend átrendeződést figyelhetünk meg, ami sokkal inkább a mának élés, a gyors sikerek felé vezetik az embereket. Ennek minden előnyével és hátrányával. Ez természetesen a színházi értéktárat is átrendezte. Ma már sokkal meghatározóbbak a gazdasági hatékonysági mutatók, mint a társulatban, művészben gondolkodás. A tudatos tervezés, a színházi, művészeti építkezés, akár éveket igénylő alapos munkája. Alig néhány évtizede, ha egy vezető egy fiatal művészt odaszerződtetett a színházához, nagy gonddal adott évadokon át szerepeket neki. Felépítette azt a szakmai tudást, színházi tapasztalatrendszert, előadás számokból adódó gyakorlatot, aminek lépcsőfokain elért egy neki való főszerepig. Ma ilyen tudatos művészépítés alig látható. Nem is nagyon lehet egy olyan rendszerben, ahol aktuális előadásra, casting alapján választanak szereplőket, nincs állandó társulat, a vezető nem művészekben, sokkal inkább rendezőkben, vagy várhatóan könnyű sikert ígérő darabok bemutatásában gondolkodik. Nem pedig évadot épít a saját társulatának művészeire. 

- Több kérdés is felmerül. Az egyik furcsa mód éppen a társadalom. Szüksége van-e a mai társadalomnak példaképekre, kiemelkedő emberekre, nagy formátumú művészekre. Úgy tűnik, hogy a trend nem erre megy. Ma sokkal inkább ismert egy sikeres nagyvállalkozó neve, aki gazdasági értelemben tesz le valamit az asztalra. Valamint celebek világát éljük. Politikusokat sztárolnak. Ma mintha sokkal inkább a külsőségekben való megjelenés lenne a mérvadó, mint a szellemi érték, a talentum sikere. Emellett egyre elterjedtebb trend, hogy filmeket, sorozatokat nem színész játszik, hanem az „utca embere”, vagy ha színészt kérnek fel, az a kérés felé, hogy legyen olyan, mintha az utca embere lenne. Ez sem arra vezető út, ahol a minőségi színjátszás kap terepet. Ehhez járul hozzá az is, hogy a társulat nélküli színházak rendező centrikusak. Ma már sok színházban koránt sem az előadásban játszó színészek a meghatározóak, hanem adott rendező neve fémjelzi a darabokat. Ez másfajta csapatjátékot kíván. A korábbi évtizedekben színészekre ment be a közönség. A Ruttkai Évával és a fiatal Latinovits Zoltánnal akarták megnézni a Várkonyi Zoltán rendezte Rómeó és Júliát. Arra az előadásra sokáig emlékeztek az emberek. Nem a rendezőre figyeltek, hanem arra az izzásra, ami Ruttkai és Latinovits között a színpadon érezhető volt. Az vonzotta a nézőket. Vagy gondoljunk Gogol: Egy őrült naplója című darabra Darvas Ivánnal. Horvai István rendezésében került színpadra, de nem az ő nevét jegyezte meg a közönség, pedig 1967-ben színháztörténeti jelentőségűnek tartották a Pesti Színházban bemutatott előadást. Persze folytathatnánk a sort. Ma viszont egy-egy rendező előadására utaznak el a nézők Szegedre, a Szabadtéri Színpad műsorából választva, vagy Budapestre, a Katona József Színházba, vagy bármely színházba. Az, hogy ki játssza a darabot, már szinte másodrendű kérdés, hiszen a casting majd megoldja. Ez alól talán még a vidéki színházak kivételek, ahol egy színház van a városban, tehát egy teljes évad felépítéséhez valóban az adott társulatban kell gondolkodni. Nagyon komoly munka, amikor egy színésznek a legkülönbözőbb műfajokban és karakterekben kell helyt állnia, havi magas előadásszámmal. Ez minden elismerést megérdemel.

A bolond lány, képforrás: korutiszinhaz.hu

- Pozsgai Zsolt kért fel, akivel jó néhány éve dolgozunk együtt. Egy nagyon érdekes darabot írt Janus Pannonius és Mátyás király kettősére. Ebben az előadásban Mátyás szerepére kért meg engem. A másik feladat a Körúti Színházban vár, ahol nagyon jó kis előadásokat játszunk. Egy különlegességre készülünk. A Tanú című film színpadi változatára, aminek a főszerepre kaptam felkérést.

Kell egy színház, képforrás: korutszinhaz.hu

- Nagyon sokat lehet tanulni ezekből a feladatokból. Tom Cruiset ma már nem én szinkronizálom, de az első időben én voltam a magyar hangja. Olyan nagyszerű filmekben tolmácsolhattam a nézőknek, mint a Cég, az Egy becsületbeli ügy, a Top Gun, a Született július 4.-én. Nagy formátumú, remek alkotások. Persze Pierce Brosnan szinkronja is jó feladat. Ezek a filmek egészen más költségvetéssel, más kiállításban készülnek, mint a hazai filmgyártás. Ezért is érdekes ezekben dolgozni. Annál is inkább, mert én ma már sokkal inkább színpadi színésznek számítok, lévén nem nagyon keresnek meg filmes produkciókkal. Az is igaz, hogy nem is nagyon vágyom olyan filmekben játszani, amelyben fél amatőr, vagy amatőr szereplő hatást kellene kelteni.

- Nagyon szeretek tanítani, fiatalokkal dolgozni. Szinkron iskolában is tanítok, valamint a Zeneakadémián oktatok színpadi jelenlétet, előadó művészetet, színpadi beszédet. Meg kell tanítani a fiatalokat olyan alapokra, amik a pályájukon segítik majd őket.

- Leginkább egy jó társulattal. Az lenne számomra a legjobb hívó szó. Ez nem csak nekem okozna örömet, hanem a nézőknek is nagyon sok jó előadást jelentene. Azt tudni kell, hogy a színház egy olyan különleges alkotóhely, ahol a háttérben sokkal többen dolgoznak, mint ahányan a rivaldában állnak. Mindenkinek megvan a maga feladata. A szakmája, amiben profinak kell lennie egy előadás sikeréhez. Ez értendő a színházvezetéstől, a rendezőn és a színészeken keresztül, a teljes műszaki személyzetig, a kiszolgáló és gyártó egységig. Ez egy komplex együttműködés, értő szakemberekkel, ahol mindenki a saját szakmájában, a saját területén jó. Nem érdemes egymás dolgába belefolyni, mert az gátolhatja az eredményességet.

- Az idő könyörtelenül telik. Bár a színésznek kötelessége jó kondícióban maradni a korától függetlenül. De itt többről van szó. Szellemi, lelki értékrendre is gondolni kell. Persze minden korban fejlődni kell. A mi korosztályunknak is. Én színész vagyok. Ezt tudom, ehhez értek, ezt akarom csinálni egész életemben. Nincs B. terv, ahogy ezt beszéltük. Mivel optimista életszemléletű ember vagyok, azt gondolom, hogy a világ átalakulása ellenére, amit az elmúlt években megfigyelhettünk, mégis van helye, lesz helye a munkánknak. Ha új feltételekkel is. Jönnek olyan új, izgalmas perspektívák, technikai megoldások, amik megint megpezsdíthetik az életünket. Hiszek az értékekben és abban, hogy ezeket az értékeket érdemes megőrizni, tovább adni.

Csaba Beatrix