Megnyitás

Akár a mesében

Amikor reggel felébredtem, fogalmam sem volt arról, hogy ez egy különleges nap lesz számomra.

Csináltam a reggeli rutinomat, aztán elköszöntem a feleségemtől és elindultam a szerkesztőségbe. A metró megállóban sodródtam a tömeggel, aztán ritkult a nép és én kicsit fellélegeztem. A fejemben már az előttem álló feladatok voltak. Aztán egyszer csak valaki a nevemet kiáltotta. Nem törődtem vele, más is kaphatta ugyanazt a keresztnevet, mint én. De valami mégis megállított. Ezt a hangot én valahonnan ismerem. Megfordultam és az emberek között keresgéltem a női hang gazdáját. És akkor megláttam őt.

A tömegen keresztül egy elegánsan öltözött, kellemesen telt, napbarnított hölgy jött felém és a nyakamba ugrott. Aztán észlelte zavaromat és elengedett. De csak egy pillanatra, mert aztán kézen fogott és húzni kezdett felfelé a lépcsőn.

Akár a mesében
Akár a mesében

- Mielőtt lejöttem ide láttam fenn egy kávézót. Üljünk le és mesélj!

- Te jó ég – gondoltam magamban – ki ez a nő és mit meséljek neki?

Amikor felértünk, az asszony behúzott egy kávézó teraszára – egy piszok drága kávézó teraszára – és lenyomott egy székbe.

- Na mesélj már! – jött a felszólítás. Aztán végre komolyan vette zavaromat.

Kárörvendően végignézett rajtam. Láthatóan élvezte a helyzetet.

- Ahogy látom, még mindig nem dereng semmi…

Elkerekedett szemmel néztem rá és a hangja alapján valami felismerés féle gyúlt bennem.

- Nóra?

- Látod, ha megerőlteted magad, megy ez neked – mosolygott gunyorosan, és elszálltak a kétségeim.

- Nem hittem volna, hogy látlak még az életben!

- Hát, Isten és az én hercegem útjai kifürkészhetetlenek – mondta talányosan – és én hazajöttem vele.

Ábrándos szemmel körbenézett. Nézte az embereket, a házakat. A szeme megtelt könnyel. Rám nézett.

- Én mindig ide fogok tartozni. A fiaimnak meghagytam, hogy majd itt temessenek el, a szüleim mellé.

- Fiaid? Én csak egyről tudtam.

- Három van. Három gyönyörű, nőket szomorító, jóképű szörnyeteg. Akárcsak az apjuk.

- Te még mindig szereted.

- Igen, harminc éve szeretem és szeretni is fogom életem végéig.

20 évvel ezelőtt

Morogva léptem be a szerkesztőségbe. Semmi kedvem nem volt azt az anyagot megcsinálni. De nem volt mit tenni. Szerkesztőként voltak kötelező körök. Ez is az volt. Az asztalomnál egy nő ült. Kicsit morcos voltam, gondoltam elküldöm a csodába. Amikor felém fordult, már nem akartam elküldeni sehová. Kicsit sután kezet fogtunk. A többiek néztek minket. Aztán megölelt, úgy, mint régen. Füttyögés és tapsolás közepette mentünk ki. Beültünk a közepesen ócska Renaultomba és elhúztunk a legközelebbi értelmezhető helyre. Ültünk az étteremben, és ő mesélni kezdett.

- Emlékszel, amikor róla meséltem?

Szó nélkül bólintottam.

- Két hónapig vagyok itthon, ennyit kaptam. Befejezem az egyetemet, leállamvizsgázom és megyek vissza hozzá.

- És ő elengedett? Én nem tettem volna!

Elnevette magát.

- Szeret – mondta egyszerűen. Ez az egy szó mindet elmondott.

- Tudod mennyi munka volt, mire kinyomoztam, hol vagy?

- Miért kellett?

- Mert ennyi jár a barátságunknak. Hogy vagytok, mesélj! A fiad?

Elmosolyodtam. Már három gyerekem van.

- Örülök – mondta egyszerűen.

És tudtam, hogy tényleg örül.

- A te fiad?

- Otthon van az apjával, és várják vissza a hercegnőjüket.

- Meséld el – kértem.

- Minek, már tudod, hogyan történt – mondta, aztán mégis belevágott.


Akár a mesében
Akár a mesében

Prágában végeztem a harmadik évet és ott találkoztam Miguellel. Először nem igazán figyeltem rá, aztán észrevettem, hogy egyre többször rajtam felejti a szemét. Végül egy gyakorlaton kivittek minket üzemlátogatásra és én mellé kerültem. Pontosabban ő került mellém. Később elmesélte, hogy akkor már hónapok óta próbált valahogy a közelembe kerülni. És akkor végre sikerült. Tudod, hogy apám nem igazán szívlelte, aki nem a mi fajtánk volt. És Miguel bizony nem az volt. Pillanatra elrévedt.


- Tudtad, hogy a családja egy inka hercegtől és egy spanyol grandtól ered? – kérdezte, aztán folytatta.


Miguel sokszor megnevetetett aznap, és ez nekem nagyon tetszett. És észveszejtően jóképű volt. Fogalmam sem volt róla, hogyan nem vettem észre addig. Mire az évnek vége lett, mi már hónapok óta együtt voltunk, és én bolondul beleszerettem. Úgy tervezte, hogy a nyári szünetre hazautazik a szüleihez Chilébe, és én már előre szomorú voltam ettől. Aztán egyszer csak azzal állt elő, hogy megvette a jegyeket. Döbbenten néztem rá. Jegyeket? – kérdeztem. Igen, Budapestre. Szeretném, ha bemutatnál a szüleidnek. Ettől nagyon féltem, de akkorra én már Miguelhez tartoztam, és tudtam, akár a szüleimmel is szakítok érte, ha kell. Mi tagadás, nem volt egyszerű. Anyámmal nem volt gond, de apám látványosan utálta ezt a - ahogy ő hívta Miguelt a háta mögött - félnéger majmot. Aztán anyunak mentőötlete támadt. Tudod, abban az időben még ment az az Intertotó nevű nemzetközi meccssorozat, és apám imádta a focit. Ahogy Miguel is. Nagytakarítás ürügyén kiküldtük őket apám kedvenc csapatának, a Vasasnak meccsére. Úgy gondoltuk, ez megtöri majd a jeget és a számításunk bevált. Apám onnantól már nem utálta annyira látványosan a szerelmemet. A nyár olyannyira jól sikerült, hogy onnantól az egyetem végéig minden nyáron nálunk voltunk. Miguel szomorú volt, hogy nem láthatja a szüleit, de én mindenkinél fontosabb voltam neki. Aztán az utolsó évben beütött a menykő és teherbe estem. Ráadásul veszélyeztetett terhes voltam, és nem tudtam bejárni az előadásokra. Más volt akkoriban, mint most ezzel a kreditrendszerrel. A lényeg, hogy amikor Miguel lediplomázott, hozzánk költözött és apu elintézte neki, hogy mérnökként felvegyék az ő munkahelyére dolgozni. Amikor a fiunk megszületett, Miguelnek csak két kérése volt. Tartsuk meg az esküvőt, és amikor a gyerek két éves lesz, utazzunk el hozzájuk. Mindkettőt elfogadtam és a szüleim sem ellenkeztek már. Miguel szülei sajnos nem tudtak eljönni az esküvőre, de a jókívánságaik és az áldásuk mellett – mélyen hívő katolikusok - egy olyan arany karkötő, nyaklánc, gyűrű szettel leptek meg, hogy leesett az állam. Miguel mondta, hogy náluk sok az arany és éppen ezért ez ott nem olyan drága, mint Magyarországon. Aztán a két év elsuhant, a szüleim imádták az unokájukat és apám is teljes barátságban volt a férjemmel. Pedig mind együtt éltünk egy háromszobás lakótelepi lakásban.


És eljött az indulás pillanata. Kicsit féltem, de bíztam Miguelben. Chile mégsem lehet olyan borzasztó ország, ott is emberek élnek, hát nekem sincs félnivalóm. Amikor Frankfurtban átszálltunk a Chilei légitársaság járatára, a stewardessek látványosan imádták a fiamat és kivételes tisztelettel bántak velünk. Aztán amikor végre leszálltunk a fővárosban, Santiagóban, Miguel kérte, várjunk még, minek tolonganánk a kicsivel? Igaza volt. Amikor már mindenki leszállt, mi is az ajtóhoz mentünk. A csomagjainkat addigra levitték, én pedig a fiunkkal megálltam egy pillanatra az ajtóban. Kellemesen simogató nyári nap volt, én pedig néztem az Andok lábánál elterülő nagyváros felhőkarcolóit. Aztán megláttam a lépcső aljánál a limuzint az egyenruhás sofőrrel. Ezen nagyon meglepődtem, de Miguel megígérte, hogy mindent elmesél majd. Aztán a limuzinnal keresztülmentünk az egész városon, és a fiunk közben csak kérdezett és kérdezett, hogy a két és félévesek szoktak. Amikor kiértünk a városból, egy tengerparti útra kanyarodtunk. Már vagy egy órája mentünk a gyönyörű tájon, amikor egy filmvászonra illó régi kastélyt láttam a parton. Ez csodálatos – szakadt ki belőlem. Miguel mosolygott. Az jó, mondta, mert oda megyünk. Behajtottunk az udvarra, és mindenki minket várt. Miguel apja és anyja a lépcső előtt vártak. Láttam, hogy az anyja sír az örömtől. Miguel mindent elfelejtett egyszerre. Kiugrott a kocsiból és megölelte az anyját és az apját is. A sofőr közben kinyitotta nekünk az ajtót, és én is kiszálltam a gyerekkel. A fiunk megilletődve bújt el mögöttem. Miguel pedig bemutatott minket egymásnak: Édesanyám, apám, ő Nóra a feleségem ő pedig a fiunk. Miguel anyja hozzám lépet és átölelt. Éreztem a szeretetét. Aztán tört magyarsággal a fülembe súgta: Köszönöm, hogy boldoggá tetted a fiamat! Később megtudtam, hogy két éve magyarul tanultak, hogy beszélni tudjanak velem és az unokájukkal. Bár a kis Miguel a korának megfelelően beszélte az apja nyelvét is, amit én is együtt tanultam vele.


Aztán Miguel apja is megölelt és azt mondta, Isten hozott az otthonotokban. Először fel sem fogtam, mit mondott. Miguelnek kellett elmondani, hogy a családja az ország előkelőségei közé tartozik, és a kastély a szülei nászajándéka. Azóta ott élünk töretlen boldogságban. Én pedig áldom Istent, hogy összehozott az én inka hercegemmel.


MR

Vissza a főoldalra

További Kultúra

A zenével fejezem ki az érzéseimet

A zenével fejezem ki az érzéseimet

Wolf Kati az Eurovízióval lett sztár itthon és ismert külföldön. Bár a hangja – a VUK főcímdalával – már gyerek korában ismert volt, mégis csak sokkal később, már családanyaként vált sztárrá. Nem használta ki Erkel Ferenc díjas zeneszerző édesapja nevét és ismertségét, hanem a nehezebb utat választva maga vívta ki a sikert önmagának. Hogy aztán sztárként és édesanyaként a lehető legtöbbet nyújtsa nekünk és a családjának. Talán ezért is áll közel oly sokak szívéhez.

A zenével fejezem ki az érzéseimet

Sári Évi: Nem érzem magamról, hogy sztár vagyok

Sári Évi: Nem érzem magamról, hogy sztár vagyok

Pedig már korábban is főszerepeket játszott, vezetett műsort a TV2-n és a VIVA TV-n, és a Splash együttes énekesnője volt. Amit viszont kevesen tudnak, hogy a sörcsapoktól vezetett az útja a színpadig és a sikerekig. A főszerepekig azonban a statisztálástól kezdve végigjárta a színházi utat, és szerinte ez a legjobb az egészben. Bár nagyon sokan ismerik és szeretik, a sztárságot nem igazán érzi, nincsenek allűrjei és megmaradt normális embernek.

Sári Évi: Nem érzem magamról, hogy sztár vagyok

Az utolsó szalmaszál

Az utolsó szalmaszál

Ma már egyike a világ négy profi férfi szopránjának, és számos sikert tudhat maga mögött az Egyesült Államoktól Kínáig. Azt gondoljuk, a pályája maga a sikertörténet. Fel sem merül bennünk, hogy dolgozott bolti eladóként, éjszakai pultosként és légi utaskísérőként is. Azt pedig már tényleg csak kevesen tudják, hogy kétszer is kénytelen volt a zenei pályáját félbe szakítani, szó szerint azért, hogy az éhezéstől megmentse magát. A Csillag születik pedig valóban az a bizonyos utolsó szalmaszál volt az életében.

Az utolsó szalmaszál

Enderfalvától Meseországig

Enderfalvától Meseországig

Radics Gigi az utolsó Megasztár megnyerésével robbant be a köztudatba. Ennek ismeretében arra már talán nem is emlékszünk, hogy bizony kétszer is a kiesők között volt. Mégsem adta fel, hiszen hat éves kora óta az volt az álma, hogy énekesnő legyen. Már nyolc évesen saját zenekarával járta az országot, tíz évesen pedig videoklipje volt. Az áttörést mégiscsak nehezen, sok munkával, lemondással sikerült elérnie. Az ismeretlenségből, egy kis Nógrád megyei faluból indulva Magyarországot már meghódította. Most pedig gyerekkori álmának beteljesítésére, Hollywood meghódítására készül. Quincy Jones mentorálásával, aki egykor Michael Jackson menedzsere volt. Vajon sikerül neki?

Enderfalvától Meseországig

Különös Otthonok: Laknál-e parkolóházban?

Különös Otthonok: Laknál-e parkolóházban?

A címben említett “parkolóház” persze csak egy szóvicc, hiszen nem egy konkrét, létező parkolóházban kialakított lakást szeretnék most bemutatni, hanem egy parkoló közepére felépített házat. Azért így sem hétköznapi a dolog, ugye?

Különös Otthonok: Laknál-e parkolóházban?

Bodrogi Gyula: Közönség szerető színész vagyok!

Bodrogi Gyula: Közönség szerető színész vagyok!

Személy szerint nekem Bodrogi Gyula maga a magyar színjátszás. Mióta színházba járok, tévéjátékot, magyar filmet nézek, jelen volt. Egyszerűen megkerülhetetlen. És ami nem mellékes, neki köszönhetem – az osztálytársaim zömével együtt – a matek kettesemet, amivel érettségire mehettem. Mielőtt a Nemzeti Színházban találkoztunk, hirtelen beugrott egy párhuzam a híres francia rendezővel, Roger Vadimmal kapcsolatban. Mindketten koruk három elvitathatatlan szépségét hódították meg. Az idén volt 60 éve, hogy diplomázott a Színművészeti Főiskolán. És ha mindez még nem lett volna elég, ő volt Süsü a sárkány!

Bodrogi Gyula: Közönség szerető színész vagyok!

A Madártej miatt nem lettem orvos

A Madártej miatt nem lettem orvos

Kevesen vannak az országban, akik nem látták még a képernyőn a mentők kommunikációs igazgatóját és szóvivőjét, Győrfi Pált. Elmaradhatatlan egyenruhájában szinte minden nap megjelenik a híradóban, és több szórakoztató műsorban is feltűnt már. Amikor megszólal, arra az ember óhatatlanul odafigyel, és hajlamos azt hinni, hogy a kamera, a show neki természetes életeleme. Ki gondolná, hogy volt olyan helyzet, amikor egy rendezői instrukciót követően egy pillanatra leblokkolt és nehéz volt megmozdulnia. És talán az sem köztudott, hogy egyszer majd üzletet szeretne nyitni.

A Madártej miatt nem lettem orvos

Sugallatok

Sugallatok

Eredetileg a pályájáról szóló interjúra készültem Für Anikó Jászai Mari díjas érdemes színésznővel, de végül sokkal több lett ennél. Egy tartalmas beszélgetés, amiben a pályafutása mellett érintettük az élet fontos kérdéseit, az életét befolyásoló sugallatokat és a családi kapcsolatait. Mert az nem igazán szokványos, hogy valaki fél a nyilvános szerepléstől, és az Iparművészeti Főiskolára készül, aztán végül a Színművészetin köt ki. Mint ahogyan az sem, hogy valaki húsz évesen nevet vált, egykeként születik, most mégis két testvére van. Ez éppoly csoda, mint az, hogy valaki ugyanabban az öltözőben készül, ugyanazon a színpadon lép fel, mégis más színházban játszik.

Sugallatok

Radnótitól az olimpiáig

Radnótitól az olimpiáig

Csisztu Zsuzsa sokak számára egy televíziós személyiség. Hol van már a köztudatból az Európa kupa győztes, olimpikon tornászlány képe? Aki azonban ismeri, jól tudja, hogy az soha nem tűnt el, mindig is jelen volt és van, csak közben fejlődött, épült és kiteljesedett. Televíziós riporterré, műsorvezetővé, műsorkészítővé és íróvá. Feleséggé és anyává, nemzetközi és hazai sportvezetővé. És mindezt egyszerre, minden területen helytállva, mégsem elszállva.

Radnótitól az olimpiáig

DIY karácsonyfadísz papírból

DIY karácsonyfadísz papírból

Az interneten böngészve szinte el sem kerülheti a figyelmünket a sok karácsonyi dekorációs ötlet, pillanatok alatt találhatunk inspirációt, hogyan öltöztessük ünnepi díszbe az otthonunkat. Most én is szeretnék ötletet adni azoknak, akik valami különleges és érdekes dekorációt szeretnének saját kezűleg készíteni az ünnepekre.

DIY karácsonyfadísz papírból