BlogÚj! Megnyitás

Akár a mesében

Amikor reggel felébredtem, fogalmam sem volt arról, hogy ez egy különleges nap lesz számomra.

Csináltam a reggeli rutinomat, aztán elköszöntem a feleségemtől és elindultam a szerkesztőségbe. A metró megállóban sodródtam a tömeggel, aztán ritkult a nép és én kicsit fellélegeztem. A fejemben már az előttem álló feladatok voltak. Aztán egyszer csak valaki a nevemet kiáltotta. Nem törődtem vele, más is kaphatta ugyanazt a keresztnevet, mint én. De valami mégis megállított. Ezt a hangot én valahonnan ismerem. Megfordultam és az emberek között keresgéltem a női hang gazdáját. És akkor megláttam őt.

A tömegen keresztül egy elegánsan öltözött, kellemesen telt, napbarnított hölgy jött felém és a nyakamba ugrott. Aztán észlelte zavaromat és elengedett. De csak egy pillanatra, mert aztán kézen fogott és húzni kezdett felfelé a lépcsőn.

Akár a mesében
Akár a mesében

- Mielőtt lejöttem ide láttam fenn egy kávézót. Üljünk le és mesélj!

- Te jó ég – gondoltam magamban – ki ez a nő és mit meséljek neki?

Amikor felértünk, az asszony behúzott egy kávézó teraszára – egy piszok drága kávézó teraszára – és lenyomott egy székbe.

- Na mesélj már! – jött a felszólítás. Aztán végre komolyan vette zavaromat.

Kárörvendően végignézett rajtam. Láthatóan élvezte a helyzetet.

- Ahogy látom, még mindig nem dereng semmi…

Elkerekedett szemmel néztem rá és a hangja alapján valami felismerés féle gyúlt bennem.

- Nóra?

- Látod, ha megerőlteted magad, megy ez neked – mosolygott gunyorosan, és elszálltak a kétségeim.

- Nem hittem volna, hogy látlak még az életben!

- Hát, Isten és az én hercegem útjai kifürkészhetetlenek – mondta talányosan – és én hazajöttem vele.

Ábrándos szemmel körbenézett. Nézte az embereket, a házakat. A szeme megtelt könnyel. Rám nézett.

- Én mindig ide fogok tartozni. A fiaimnak meghagytam, hogy majd itt temessenek el, a szüleim mellé.

- Fiaid? Én csak egyről tudtam.

- Három van. Három gyönyörű, nőket szomorító, jóképű szörnyeteg. Akárcsak az apjuk.

- Te még mindig szereted.

- Igen, harminc éve szeretem és szeretni is fogom életem végéig.

20 évvel ezelőtt

Morogva léptem be a szerkesztőségbe. Semmi kedvem nem volt azt az anyagot megcsinálni. De nem volt mit tenni. Szerkesztőként voltak kötelező körök. Ez is az volt. Az asztalomnál egy nő ült. Kicsit morcos voltam, gondoltam elküldöm a csodába. Amikor felém fordult, már nem akartam elküldeni sehová. Kicsit sután kezet fogtunk. A többiek néztek minket. Aztán megölelt, úgy, mint régen. Füttyögés és tapsolás közepette mentünk ki. Beültünk a közepesen ócska Renaultomba és elhúztunk a legközelebbi értelmezhető helyre. Ültünk az étteremben, és ő mesélni kezdett.

- Emlékszel, amikor róla meséltem?

Szó nélkül bólintottam.

- Két hónapig vagyok itthon, ennyit kaptam. Befejezem az egyetemet, leállamvizsgázom és megyek vissza hozzá.

- És ő elengedett? Én nem tettem volna!

Elnevette magát.

- Szeret – mondta egyszerűen. Ez az egy szó mindet elmondott.

- Tudod mennyi munka volt, mire kinyomoztam, hol vagy?

- Miért kellett?

- Mert ennyi jár a barátságunknak. Hogy vagytok, mesélj! A fiad?

Elmosolyodtam. Már három gyerekem van.

- Örülök – mondta egyszerűen.

És tudtam, hogy tényleg örül.

- A te fiad?

- Otthon van az apjával, és várják vissza a hercegnőjüket.

- Meséld el – kértem.

- Minek, már tudod, hogyan történt – mondta, aztán mégis belevágott.


Akár a mesében
Akár a mesében

Prágában végeztem a harmadik évet és ott találkoztam Miguellel. Először nem igazán figyeltem rá, aztán észrevettem, hogy egyre többször rajtam felejti a szemét. Végül egy gyakorlaton kivittek minket üzemlátogatásra és én mellé kerültem. Pontosabban ő került mellém. Később elmesélte, hogy akkor már hónapok óta próbált valahogy a közelembe kerülni. És akkor végre sikerült. Tudod, hogy apám nem igazán szívlelte, aki nem a mi fajtánk volt. És Miguel bizony nem az volt. Pillanatra elrévedt.


- Tudtad, hogy a családja egy inka hercegtől és egy spanyol grandtól ered? – kérdezte, aztán folytatta.


Miguel sokszor megnevetetett aznap, és ez nekem nagyon tetszett. És észveszejtően jóképű volt. Fogalmam sem volt róla, hogyan nem vettem észre addig. Mire az évnek vége lett, mi már hónapok óta együtt voltunk, és én bolondul beleszerettem. Úgy tervezte, hogy a nyári szünetre hazautazik a szüleihez Chilébe, és én már előre szomorú voltam ettől. Aztán egyszer csak azzal állt elő, hogy megvette a jegyeket. Döbbenten néztem rá. Jegyeket? – kérdeztem. Igen, Budapestre. Szeretném, ha bemutatnál a szüleidnek. Ettől nagyon féltem, de akkorra én már Miguelhez tartoztam, és tudtam, akár a szüleimmel is szakítok érte, ha kell. Mi tagadás, nem volt egyszerű. Anyámmal nem volt gond, de apám látványosan utálta ezt a - ahogy ő hívta Miguelt a háta mögött - félnéger majmot. Aztán anyunak mentőötlete támadt. Tudod, abban az időben még ment az az Intertotó nevű nemzetközi meccssorozat, és apám imádta a focit. Ahogy Miguel is. Nagytakarítás ürügyén kiküldtük őket apám kedvenc csapatának, a Vasasnak meccsére. Úgy gondoltuk, ez megtöri majd a jeget és a számításunk bevált. Apám onnantól már nem utálta annyira látványosan a szerelmemet. A nyár olyannyira jól sikerült, hogy onnantól az egyetem végéig minden nyáron nálunk voltunk. Miguel szomorú volt, hogy nem láthatja a szüleit, de én mindenkinél fontosabb voltam neki. Aztán az utolsó évben beütött a menykő és teherbe estem. Ráadásul veszélyeztetett terhes voltam, és nem tudtam bejárni az előadásokra. Más volt akkoriban, mint most ezzel a kreditrendszerrel. A lényeg, hogy amikor Miguel lediplomázott, hozzánk költözött és apu elintézte neki, hogy mérnökként felvegyék az ő munkahelyére dolgozni. Amikor a fiunk megszületett, Miguelnek csak két kérése volt. Tartsuk meg az esküvőt, és amikor a gyerek két éves lesz, utazzunk el hozzájuk. Mindkettőt elfogadtam és a szüleim sem ellenkeztek már. Miguel szülei sajnos nem tudtak eljönni az esküvőre, de a jókívánságaik és az áldásuk mellett – mélyen hívő katolikusok - egy olyan arany karkötő, nyaklánc, gyűrű szettel leptek meg, hogy leesett az állam. Miguel mondta, hogy náluk sok az arany és éppen ezért ez ott nem olyan drága, mint Magyarországon. Aztán a két év elsuhant, a szüleim imádták az unokájukat és apám is teljes barátságban volt a férjemmel. Pedig mind együtt éltünk egy háromszobás lakótelepi lakásban.


És eljött az indulás pillanata. Kicsit féltem, de bíztam Miguelben. Chile mégsem lehet olyan borzasztó ország, ott is emberek élnek, hát nekem sincs félnivalóm. Amikor Frankfurtban átszálltunk a Chilei légitársaság járatára, a stewardessek látványosan imádták a fiamat és kivételes tisztelettel bántak velünk. Aztán amikor végre leszálltunk a fővárosban, Santiagóban, Miguel kérte, várjunk még, minek tolonganánk a kicsivel? Igaza volt. Amikor már mindenki leszállt, mi is az ajtóhoz mentünk. A csomagjainkat addigra levitték, én pedig a fiunkkal megálltam egy pillanatra az ajtóban. Kellemesen simogató nyári nap volt, én pedig néztem az Andok lábánál elterülő nagyváros felhőkarcolóit. Aztán megláttam a lépcső aljánál a limuzint az egyenruhás sofőrrel. Ezen nagyon meglepődtem, de Miguel megígérte, hogy mindent elmesél majd. Aztán a limuzinnal keresztülmentünk az egész városon, és a fiunk közben csak kérdezett és kérdezett, hogy a két és félévesek szoktak. Amikor kiértünk a városból, egy tengerparti útra kanyarodtunk. Már vagy egy órája mentünk a gyönyörű tájon, amikor egy filmvászonra illó régi kastélyt láttam a parton. Ez csodálatos – szakadt ki belőlem. Miguel mosolygott. Az jó, mondta, mert oda megyünk. Behajtottunk az udvarra, és mindenki minket várt. Miguel apja és anyja a lépcső előtt vártak. Láttam, hogy az anyja sír az örömtől. Miguel mindent elfelejtett egyszerre. Kiugrott a kocsiból és megölelte az anyját és az apját is. A sofőr közben kinyitotta nekünk az ajtót, és én is kiszálltam a gyerekkel. A fiunk megilletődve bújt el mögöttem. Miguel pedig bemutatott minket egymásnak: Édesanyám, apám, ő Nóra a feleségem ő pedig a fiunk. Miguel anyja hozzám lépet és átölelt. Éreztem a szeretetét. Aztán tört magyarsággal a fülembe súgta: Köszönöm, hogy boldoggá tetted a fiamat! Később megtudtam, hogy két éve magyarul tanultak, hogy beszélni tudjanak velem és az unokájukkal. Bár a kis Miguel a korának megfelelően beszélte az apja nyelvét is, amit én is együtt tanultam vele.


Aztán Miguel apja is megölelt és azt mondta, Isten hozott az otthonotokban. Először fel sem fogtam, mit mondott. Miguelnek kellett elmondani, hogy a családja az ország előkelőségei közé tartozik, és a kastély a szülei nászajándéka. Azóta ott élünk töretlen boldogságban. Én pedig áldom Istent, hogy összehozott az én inka hercegemmel.


MR

Vissza a főoldalra

Akár a mesében

Amikor reggel felébredtem, fogalmam sem volt arról, hogy ez egy különleges nap lesz számomra. Csináltam a reggeli rutinomat, aztán elköszöntem a feleségemtől és elindultam a szerkesztőségbe. A metró megállóban sodródtam a tömeggel, aztán ritkult a nép és én kicsit fellélegeztem. A fejemben már az előttem álló feladatok voltak. Aztán egyszer csak valaki a nevemet kiáltotta. Nem törődtem vele, más is kaphatta ugyanazt a keresztnevet, mint én. De valami mégis megállított. Ezt a hangot én valahonnan ismerem. Megfordultam és az emberek között keresgéltem a női hang gazdáját. És akkor megláttam őt.

Demencia

A természet rendje magában foglalja az évszakok váltakozását. Az emberi élet előre haladtával, az évek számának növekedésével is-gyakran negatív előjelű- változások járnak. Ezek a változások azonban nem csak az ember fizikai, de szellemi, mentális állapotát is érintik, érinthetik. Egyre gyakrabban bukkan fel a médiában a demencia kifejezés, akár a társadalmat fenyegető elöregedés, akár az egészségügy témaköre, akár eltűnt idős emberek kapcsán.

Nézz mélyen a szemembe…

Akár bevalljuk, akár nem a legtöbb macska gazdinak igenis fejtörést okoz, hogy a macskája mit és miért tesz. Nos, nem állítjuk, hogy mi megfejtettük a titkot, de annyit megtettünk, hogy igyekeztünk utánajárni a dolgoknak.

Nyári betegségeink

Közeledik a tanév vége, és a szabadságunkat is rég megterveztük, így lélekben és testben is felkészülten várjuk a nyári szabadság kellemes heteit. Ahhoz, hogy a tervezett időszak valóban gondtalan legyen, előre fel kell készülni mindenre, akár külföldön, akár belföldön nyaral a család. Úti céljaink is igen változatosak, a tengerparti napozás, a hegymászás és a külföldi felfedezések örömei elé is nézhetünk.

Crépe - Francia palacsinta

Ismét egy olyan palacsinta, amit bátran variálhatunk. Mindegy, hogy reggeli, ebéd, vacsora, vagy csak egy sima desszert. És persze lehet édes és sós is. viszont egy valamiben nagyon különbözik a mi megszokott palacsintánkról. A legjobban talán úgy tudnánk érzékeltetni, mint a csárdás és a balett közötti különbséget. A crépe ugyanis oly légiesen könnyű, akár egy balerina. Viszont ezzel együtt is oly élménnyel gazdagít minket, amiért érdemes serpenyőt ragadni. ezt a könnyedséget leginkább azzal érhetjük el, hogy a megszokott szóda helyett tejet teszünk a tésztájába.

Számomra a zene egy nyelv

Szulák Andrea egyike azoknak a magyar állócsillagoknak, akiket a fiatalok és az idősek is egyformán kedvelnek. Ismerik a dalait, a színházi szerepeit és televíziós megjelenéseit. Hallottak már a lányáról, a magánéletéről és talán még az alkalmakat is idézik, mikor és hol látták őt akár élőben is fellépni. Azt azonban már sokkal kevesebben tudják, hogyan vált ismertté, hogyan viszonyul ahhoz, amit ma sztárságnak hívnak, hogyan próbálja megőrizni az emberségét és mit ad át ebből a lányának. És ami talán a legmeglepőbb, mi az, ami igazán kikapcsolja?

Macska mítoszok

A legendák szerint a cicáknak 9 életük van, a fekete macska pedig szerencsétlenséget hoz, annak, aki előtt átszalad. Így hirtelen talán a két legfontosabb a macskákkal kapcsolatos tévhitek közül. Az viszont talán még érdekesebb, hogy ezek közül a hiedelmek közül néhány akár a kedvenceink egészségére is károsak lehetnek.