BlogÚj! Megnyitás

Az eltűnt óra és az emberség – egy pozitív és megható történet a magyar egészségügyből

A történet, amit most közreadunk, valóban megtörtént! Egy olvasónk telefonált meghatottan, mert olyan tapasztalata volt, amely a magyar egészségügyben dolgozók emberségét bizonyítja.

  • Főoldal
  • Egészség
  • Az eltűnt óra és az emberség – egy pozitív és megható történet a magyar egészségügyből

Tavasszal, a COVID őrület közepén közel kilencven éves édesapja kórházba került. Szerencsére nem korona vírussal, de a baj így is jelentős volt. Aztán az állapotának a romlása miatt egy másik kórházba vitték át. Mindez maximális odafigyelés és az előírások betartása mellett. Mindössze egy dolog okozott problémát. Valahol közben elveszett a karórája. Nem volt egy értékes darab, de olvasónk édesapja valamikor évtizedekkel ezelőtt a feleségétől – olvasónk édesanyjától kapta – ezért számára nagyon értékes volt. És itt kezdődött el egy olyan történet, amelyben a sok negatívum közben mindenki színjelesre vizsgázott emberségből.

Ahogy olvasónk mesélte, az egész egy március végi napon kezdődött. Az idős bácsi több probléma miatt a vírus ellenére kórházba került. A mentő annak rendje és módja szerint beszállította a kórházba és elkezdődött a kivizsgálás.

Ahol az alapprobléma mellett két másik, sürgősebb és akutabb betegséget is feltártak. A bácsinak epe és veseköve is volt, ráadásul mind a kettőt meg is kellett műteni. A család idegesen vette tudomásul a tényeket, de bíztak abban, hogy a bácsi erős szervezete ezzel is megbirkózik. 

A meglepetés

A történet eddig rendhagyó. Ám ami ezután történt… Olvasónk először azon lepődött meg, hogy a kórház, ahová az édesapja került, rendszeresen tájékoztatta a bácsi állapotáról. Bár ő maga a látogatási tilalom miatt nem látogathatta meg, az ápolószemélyzet és az egyik, majd a másik műtétet végző orvos hetente is tájékoztatta őt, mint legközelebbi hozzátartozót az édesapja állapotáról.

Pontosan tudta, hogyan zajlottak az egyes műtétek és milyen eredményt hoztak. És azt is, hogy az édesapja éppen milyen stádiumban van. Milyen vizsgálatokat végeztek el rajta, illetve, azt is, hogy az infúziójába továbbra is kapja az antibiotikumot is. 

Az újabb szállítás

Amikor a két műtétből a bácsi a gondos ápolás eredményeként felépült, a betegszállítók visszavitték abba az intézménybe, ahová eredetileg bekerült. Ott aztán szintén végigment a vizsgálatokon és a kezelésen is – a családot ott is megfelelően tájékoztatták -, aminek köszönhetően rendben felépült. A kezelőorvosa hívta olvasónkat, és megbeszélték a napot, amikor a bácsiért lehetett menni.

Olvasónk nagyon örült, amikor végre egy hónap után hazavihette az édesapját.

Amikor kiderül, hogy baj van

Otthon aztán az édesapja nagy örömmel költözött be ismét szeretett szobájába és úgy tűnt, minden rendben van. Aztán az ebédnél kiderült, valami még sincs a helyén. A bácsi olvasónkat kérdezte, hogy hová tette az óráját? Olvasónk persze semmit sem tudott az óráról, hiszen az az édesapjánál volt a kórházban. A bácsi idegesen és szomorúan vette tudomásul a tényeket, de nem akart lemondani szeretett karórájáról, amit a feleségétől kapott sok évtizeddel ezelőtt.

Emberség, nem csak a gyógyításban

Az előítéleteink alapján azt gondolhatnánk, hogy itt jön a kálvária! Ám nem így történt. Olvasónk felhívta a kórházat, amelyből a bácsit hazavitték és beszélt a kezelőorvosával. Az orvos mit sem tudott az óráról, de ígérte, hogy utánanéz. Olvasónk kicsit elszomorodott, mert nem igazán hitte, hogy egy elfoglalt orvos a járvány idején ilyen csip – csup üggyel foglalkozni fog. Felhívta a másik két kórházat is, de ott is nagyjából hasonló választ kapott, senki nem tudott az óráról. Az édesapja azonban már nagyon szerette volna, ha valami történik, ezért olvasónk felhívta a betegjogi képviselőt is, hogy segítsen.

Alig telt el pár nap és hívták abból a kórházból, ahol a bácsit megműtötték. Annak a kórháznak az ápolási igazgatója volt a vonalban, amelynek a belgyógyászatára az édesapja bekerült. Az ápolási igazgató először kikérdezte a bácsi állapotáról és örült neki, hogy minden rendben van. Aztán, elmondta, hogy igazából azért hívta, mert a kollégája kereste őt a másik kórházból, és a betegjogi képviselő is telefonált, hogy a bácsinak eltűnt az órája és vizsgálja ki az ügyet. Ő pedig szólt az osztályon dolgozóknak, hogy próbálják megkeresni azt az órát. Mint kiderült, a műtét előtt levették az órát a bácsiról és betették az éjjeliszekrényébe. Ami aztán a fiók mozgatása során hátracsúszott és nem is lehetett látni, ha valaki nem húzta ki teljesen a fiókot.

Az óra tehát megvolt, és az ápolási igazgató kérése csak annyi volt, hogy minél előbb menjenek be az óráért. Pontosan elmondta, hogy hol és kinél vehetik majd át a karórát.

És itt még nincs vége a történetnek. A kórház nem elégedett meg az óra megtalálásával. Kérték, a betegjogi képviselő tolmácsolja a család felé, hogy elnézést kérnek a kellemetlenségért.

Így lett egy eltűnt óra problémájából az összes érintett kórház és egészségügyi dolgozó részéről egy színjeles vizsga emberségből.

SüN

Vissza a főoldalra

Meghalt a kisbabám… még sem történt műhiba

Olvasónk nagyon szomorú történetet osztott meg velünk. Az eset nem mostanában történt, ám nagyon tanulságos és megrázó. Egy elhunyt magzat és az édesanyja története, aki máig – és talán soha – nem tudja túltenni magát azon, ami történt. Olvasónk az eset óta a második terhességet problémamentesen kihordta és ma már egy kisfiú boldog édesanyja. Az első kényszerszüléssel szült halott kisfiát azonban soha nem fogja elfelejteni.

Semmit sem kaptam ingyen az élettől – beszélgetés Keresztes Ildikóval

Talán egykor még Ő maga sem gondolta, hogy egy Marosvásárhelyi törékeny kislány, aki a balettszínpadán szerette volna elkezdeni szárnybontogatásait, Magyarország legismertebb és egyik legsikeresebb énekesnője lesz. Megannyi dal, tömérdek színházi szerep, szinte minden létező díjat megkapott a szakmától, de mégis a közönség szeretete számára a mérvadó.

A magyar Golgota

Tizenhárman voltak Aradon. Tizenkét tábornok és egy honvéd ezredes. Egy miniszterelnök pedig Budapesten. És még sok ezren országszerte. Mert mi magyarok mindig harcoltunk. És harcolni is fogunk, amíg csak élünk, mert ez a vérünkben van. Ez volt az, amit nem értett sem a tatár, sem a török, sem a labanc. Lehet, hogy területileg nem vagyunk nagyok, lehet, hogy a világpolitikában nem számítunk, de egy valamiben bárki biztos lehet. Ha hiszünk valamiben, akkor harcolni fogunk érte, és – tudom, nagy szavak ezek – akár meg is halunk. Őseink százezrei megtették, és hiszem, hogy mi sem vagyunk rosszabbak náluk.

Fabódéktól a palotáig

A városligeti műjégpálya története az 1830-as évekre nyúlik vissza. Igaz, akkor még csak a városligeti tavon csúszkáló, korcsolyázó gyerekek jártak oda, és szó sem volt műjégpályáról. Az igazi kezdet azonban még mindig a XIX. századhoz köthető, hogy aztán a II. világháború teljesen romba döntse, és a XXI. század eleji felújítást követően újra régi pompájában tündökölve várhassa a korcsolyázás szerelmeseit.

Thonet székek megmentése

A Thonet székek megmetése nem valami friss sztori, de még nem beszéltem róla soha, ezért most előjövök vele. Gondolom észrevettétek, hogy az utóbbi időben egyedi tartalmakkal próbállak Titeket inspirálni és szórakoztatni, ami jóval nehezebb feladat, mintha külföldi oldalakról átvett lakásokat posztolgatnék. A saját tartalom létrehozása fáradtságos és időigényes műfaj, meg kell alkotni a valamit, aztán be kell fotózni, rendbe kell szedni a képeket számítógépen és még meg is kell írni… szóval kell hozzá sok munka és még több idő. Ezért ritkultak meg mostanában a bejegyzések, de remélem a minőséget Ti is előbbre helyezitek a mennyiségnél! Na, vissza a székekhez: metálfekete Thonet székeim története következik.

Málnakrémes sajttorta

Január óta nem eszem cukrot, és most sem fogok, és még véletlenül sem csábulok el vendégségben, ha van egy ilyen is az asztalon. Olyan egyszerű, és finom, hogy jó, ha dupla adaggal számoltok Ti is :))

Egy búzaszemtől az olimpiáig

Lenyűgöző látványt nyújtott, a híres varázslótanonc kalandjait bemutató filmsorozat. Ezen belül is az első részben, az emberi nagyságú (sőt még annál is nagyobb) elvarázsolt sakkfigurák mozgása és csatája. A főszereplők valós életveszélybe kerültek a játék folyamán azzal, hogy helyettesítettek egy-egy figurát. Szerencsére a sakkozás ezen szintje még nem megvalósítható, de mindenképpen elismerésre méltó, hogy még egy ilyen fantázia filmben is megjelenik a sakk, mint fontos tényező. Felmerül viszont a kérdés, hogy mikor és hogyan találták ki a játékot? Kik a híres személyiségei? És persze az örök kérdés: sport-e valójában a sakk?