Az előítéleteink alapján azt gondolhatnánk, hogy itt jön a kálvária! Ám nem így történt. Olvasónk felhívta a kórházat, amelyből a bácsit hazavitték és beszélt a kezelőorvosával. Az orvos mit sem tudott az óráról, de ígérte, hogy utánanéz. Olvasónk kicsit elszomorodott, mert nem igazán hitte, hogy egy elfoglalt orvos a járvány idején ilyen csip – csup üggyel foglalkozni fog. Felhívta a másik két kórházat is, de ott is nagyjából hasonló választ kapott, senki nem tudott az óráról. Az édesapja azonban már nagyon szerette volna, ha valami történik, ezért olvasónk felhívta a betegjogi képviselőt is, hogy segítsen.
Alig telt el pár nap és hívták abból a kórházból, ahol a bácsit megműtötték. Annak a kórháznak az ápolási igazgatója volt a vonalban, amelynek a belgyógyászatára az édesapja bekerült. Az ápolási igazgató először kikérdezte a bácsi állapotáról és örült neki, hogy minden rendben van. Aztán, elmondta, hogy igazából azért hívta, mert a kollégája kereste őt a másik kórházból, és a betegjogi képviselő is telefonált, hogy a bácsinak eltűnt az órája és vizsgálja ki az ügyet. Ő pedig szólt az osztályon dolgozóknak, hogy próbálják megkeresni azt az órát. Mint kiderült, a műtét előtt levették az órát a bácsiról és betették az éjjeliszekrényébe. Ami aztán a fiók mozgatása során hátracsúszott és nem is lehetett látni, ha valaki nem húzta ki teljesen a fiókot.
Az óra tehát megvolt, és az ápolási igazgató kérése csak annyi volt, hogy minél előbb menjenek be az óráért. Pontosan elmondta, hogy hol és kinél vehetik majd át a karórát.
És itt még nincs vége a történetnek. A kórház nem elégedett meg az óra megtalálásával. Kérték, a betegjogi képviselő tolmácsolja a család felé, hogy elnézést kérnek a kellemetlenségért.
Így lett egy eltűnt óra problémájából az összes érintett kórház és egészségügyi dolgozó részéről egy színjeles vizsga emberségből.
SüN