Nem kevés vállalkozás, magáncég küzd az utódlás kérdésével. A staféta megnyugtató továbbadása ugyanis több, mint meghatározó tényező ahhoz, hogy generációról-generációra öröklődhessen a felmenők által létrehozott érték. Ugyanakkor komoly kérdéseket vet fel az is, hogy ha valaki az adott családba születik, akkor kötelességének kell-e tekintenie, hogy beleálljon ebbe a feladatba akkor is, ha egyébként az érdeklődési köre teljesen másfelé irányul.
Bevallom, szakértőként legkedvesebb témáim közé tartozik a kérdéskör, hiszen Magyarországon nagyon sok KKV és Cég sorsa múlik azon, sikerül-e a legjobb megoldást megtalálni. Azért sem elhanyagolható a kérdés, mert egy cég prosperitását, fejlődését és növekedését is jócskán befolyásolhatja, hogy a családon belül milyen kvalitások, milyen szakértelem áll rendelkezésre, a fiatalabb generáció bevonása érdekében. Sok, és még ennél is több kérdés merül fel e témában, amire nagyon megfontolt válaszokat kell találnunk.
Azt mindenképpen jó tudni, hogy bár a lojalitás arány magas a családi vállalkozásoknál, ugyanakkor a rátermettség, a szakmai alkalmasság semmiképpen nem hiányozhat a hosszú távú siker érdekében. Az utódot bizony ki kell nevelni, fel kell készíteni egy-egy kulcspozíció betöltésére, vagy éppen a vezetői posztra. Emberileg épp úgy, mint szakmai értelemben. Ez nem különbözik attól, mint amikor egy nem családi alapokra épülő vállalkozás, intézmény, vagy cég esetén, a legjobb jelentkezőt választja ki a menedzsment az adott pozícióra.
A családi értékek megőrzése, a közös érdekeltség, a tradíciók továbbvitele, a kornak megfelelő innovációk elfogadása, nem kis kihívás. Ez az örökség bár felemelő, néha bizony nyomja az örökösök vállát.
Molnár Ferenc, „Ilcsi bácsi”, ahogy sokan ismerik, nem kisebb örökséget tudhat magáénak, mint az Ilcsi kozmetikumokat. Az „Ilcsi bácsi” név talán már jelzi, hogy a tét nagyon is komoly. Férfi létére elképesztő elánnal, elkötelezettséggel és szakértelemmel viszi tovább édesanyja munkáját.