Megnyitás

Fekete péntek

Péntek volt. Legalábbis az öröknaptár szerint. Mert mi ezt már nem tudhatjuk meg másként. De egy valamit talán – remélem – minden magyar tud.

 Azt, hogy mi volt 1920. június 4.-én pénteken, Franciaországban a Nagy – Trianon kastélyban. Ha röviden akarok fogalmazni, akkor csak annyit írok: egy nemzet tragédiája.

Mert 1920. június 4.-én pénteken a történelmi, 1000 éves Magyarország megszűnt létezni. Fizikailag mindenképpen. Nem, nem vagyok irredenta, soviniszta, nacionalista, sem semmi egyéb, amit hasonló szavakkal leírhatnék. Nem gyűlölöm egyetlen szomszéd nép egyetlen tagját sem és nem akarom csorbítani az országuk határait sem. Az Európai Unióval – az egyedüli Ukrajnát kivéve – ennek megszűnt a jelentősége. Egy valamit azonban ezzel kapcsolatban szeretnék látni és hallani, és annak semmi köze a fizikai határokhoz.

Érdekes dolog, hogy bár a háború kirobbantásához szinte semmi közünk nem volt, mégis, Magyarország kapta a legnagyobb büntetést. Országunk elvesztette területeinek harmadát, lakosságának hozzávetőleg a felét, és 3,3 millió magyar rekedt a határok mögött immár egy idegen országban. Elcsatolták a bányáink többségét, az iparunk jelentős részét, a vasúthálózatunk kétharmadát, és három középkorba nyúló hagyományokkal rendelkező egyetemünket. Egy ország jövőjére tették fel a szemfödőt azzal a diktátummal. Ennek a következménye volt, hogy úgy és azok oldalán léptünk be a Második Világháborúba, ahogy azt megtettük. Ezzel nem akarom felmenteni országunk akkori vezetőit, mert amit és ahogy tettek, azért felelniük kellett, ha máshol nem is, de a történelem ítélőszéke előtt mindenképpen.

Csak az nem fér a fejembe még ma sem, hogy miért pont Magyarország? Mit tettünk, vagy nem tettünk, amiért ezt érdemeltük? Évszázadokig tartottuk fel a tatárt, a törököt és harcoltunk, békét biztosítva ezzel a kontinensnek. Mondják, hogy a Tanácsköztársaság volt az ok. Mások szerint Clemenceau magyar menye elleni utálata vezetett idáig. Csakhogy egyik sem igaz. A Tanácsköztársaság addigra már megbukott, Michnay Ida pedig – annak ellenére, hogy elvált Clemenceau fiától – haláláig a Clemenceau birtokon élt, mint családtag. Valaki egyszer megfejthetné ezt a rejtélyt is.

Még nem mondtam el, mit szeretnék látni és hallani Trianonnal kapcsolatban. Nos, az egy dolog. Azt, hogy Franciaország és Nagy Britannia mai vezetői közösen álljanak oda a mikrofon elé 2020. június 4.-én és mondják el a magyar népnek, nem politikusainknak, hanem nekünk, magyaroknak, hogy sajnálják, hogy az elődeik ezt a gyalázatos szerződést a magyar népre erőszakolták és ezért 100 évvel később most ők kérnek bocsánatot. Csak ennyit és semmi többet. Nekem ez többet érne minden emlékműnél.

Vissza a főoldalra

További Közérdekű

Fekete péntek

Fekete péntek

Péntek volt. Legalábbis az öröknaptár szerint. Mert mi ezt már nem tudhatjuk meg másként. De egy valamit talán – remélem – minden magyar tud. Azt, hogy mi volt 1920. június 4.-én pénteken, Franciaországban a Nagy – Trianon kastélyban. Ha röviden akarok fogalmazni, akkor csak annyit írok: egy nemzet tragédiája.

Fekete péntek

Gyertyaláng

Gyertyaláng

Csend van. Állunk némán, egy pontra nézve. Csak a rögök kopognak egyhangúan. Néhol sírás hallatszik. A koporsó lassan eltűnik a föld alatt. A hant elkészült, a kis fakeresztet a helyére nyomják. A koszorúk következnek. Rátelepszenek a sírra, mint fajdalmunk fekete madarai. Az emberek elindulnak, ki-ki megy élete dolga után. Nem mozdulunk, fejünkben az együtt átélt események peregnek. Aztán menni kell, nincs tovább. November van. A levegőben már látszik a lehelet párája. Amerre nézünk, mindenütt apró lángok fénylenek, mint megannyi piciny lélek. Őt utoljára hagytuk, mint halála óta mindig. Körülötte gyertyák sokasága. Néma a fájdalom. Kétszemnyi ködön át nézem a képet a kereszten. Az emlékezés fényei bolyonganak a sötétben, hogy hajnalra összezsugorodjanak, majd utolsót lobbanva elenyésszenek, m int az élet.

Gyertyaláng

A vereség, ami győzelem volt

A vereség, ami győzelem volt

Ha október, akkor Szabadságharc és az Aradi tizenhármak. Most mégsem róluk szeretnék írni. A bukás és a vértanúk kivégzése mindannyiunk számára ismert történet. Volt azonban egy győzelme a magyarságnak, ami alig a kivégzés előtt ért véget. Még pedig a Komáromi vár október 5-én befejeződött átadása az osztrák sereg számára.

A vereség, ami győzelem volt

Jégből vagyok…

Jégből vagyok…

Igazából persze nem, csak kölcsönvettem a népszerű sláger címét. De komolyra fordítva a szót, a lényeg az, hogy sokan és sok helyen panaszkodnak a téli időjárásra.

Jégből vagyok…

Jézus, a zsidók királya

Jézus, a zsidók királya

A mai békétlen világban érdemes egy kicsit elgondolkodni a húsvéti történeten. Ki volt az, akit akkor és ott megfeszítettek? Ki volt az, aki három napra rá feltámadt, és a bűneinket magára véve megmentett minket? Amikor megfeszítették – koholt vádak alapján – ezt írták a feje fölé: I.N.R.I. A latin rövidítés – Iesus Nazarensis Rex Iudeae - annyi tesz, Názáreti Jézus Júdea királya. Nos, Jézusról sok mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy Júdea királya volt. Jogilag és hatalomtechnikai értelemben semmiképpen. A szívekben persze ez lehetséges volt.

Jézus, a zsidók királya

Az áruló, aki dísztemetést kapott

Az áruló, aki dísztemetést kapott

Görgey Artúr nevét sokan ismerik, de az igazi történetét lényegesen kevesebben. A legtöbbeknek esetleg beugrik a történelem órán tanultakból annyi, hogy Kossuth árulónak titulálta és ő volt az a tábornok, aki Világosnál letette a fegyvert. Az áruló bélyege pedig egész életében elkísérte.

Az áruló, aki dísztemetést kapott

Irány a Pilvax!

Irány a Pilvax!

Persze csak gondolatban, mert ma már egy kis utca van annak a háztömbnek a helyén, ahol egykor a nevezetes kávéház állt. Ma tehát már nincs Pilvax kávéház, és ha lenne is, vékonypénzű újságírónak nem sok keresnivalója lenne ott.

Irány a Pilvax!

Volt egyszer egy háború

Volt egyszer egy háború

Szeptember elsején van a II. Világháború emléknapja. Sokan talán csak legyintenek, minek ezt már felemlegetni, oly régen volt, még a nagyapáink idejében és… Igen, valóban oly régen volt, de annyira befolyásolta Magyarország további létét és életét, hogy nem lehet túllépni rajta még ma sem.

Volt egyszer egy háború

A magyar Golgota

A magyar Golgota

Tizenhárman voltak Aradon. Tizenkét tábornok és egy honvéd ezredes. Egy miniszterelnök pedig Budapesten. És még sok ezren országszerte. Mert mi magyarok mindig harcoltunk. És harcolni is fogunk, amíg csak élünk, mert ez a vérünkben van. Ez volt az, amit nem értett sem a tatár, sem a török, sem a labanc. Lehet, hogy területileg nem vagyunk nagyok, lehet, hogy a világpolitikában nem számítunk, de egy valamiben bárki biztos lehet. Ha hiszünk valamiben, akkor harcolni fogunk érte, és – tudom, nagy szavak ezek – akár meg is halunk. Őseink százezrei megtették, és hiszem, hogy mi sem vagyunk rosszabbak náluk.

A magyar Golgota

Itt van az ősz, itt van újra…

Itt van az ősz, itt van újra…

Azt persze, hogy valóban szép lesz-e, semmilyen szempontból sem tudhatjuk. Mert ha részletesebben nézzük, sok kérdés felmerülhet bennünk. Például mit tartogat számunkra az iskolakezdet? Ez, bár sokan azt gondolják, őket nem érinti, bizony tévednek. Több ok miatt is érintett mindenki. Egyrészt minden családban vannak iskoláskorú gyerekek. Másrészt ne feledjük el, hogy akik most iskolások, 20 – 30 év múlva az ország létét jelentik majd, minden értelemben. Az ő munkájuk kell ahhoz, hogy a gazdaság rendben legyen, a szociális juttatásokra és az állam intézményekre jusson forrás. Fontos kérdés tehát, hogy ők milyen képzést kapnak?

Itt van az ősz, itt van újra…