BlogÚj! Megnyitás

Fúj, víz!

Mindig is tudtam, hogy a macskák nem szeretik a vizet. Igaz, soha nem gondolkoztam a miérten.

Még akkor sem, amikor az egyik természetcsatornán egy nagymacskától – oroszlán – láttam ugyanezt. Csak akkor kezdett el érdekelni a gondolat, amikor ősszel a feleségem macskája látványos mozdulattal ráirányította a figyelmemet.

Az egész azzal kezdődött, hogy feleségem kedvence - hivatalos nevén Lukrácia (hétköznapi nevén Mir mur-né, merthogy lánycica) – egy esős éjszaka után reggel kikéredzkedett a szabadba. 

A teraszon a reggeli kávénkat ittuk, amikor őnagysága olyan léptekkel, mintha magas fűben lopakodna irányt vett a mandulafa felé. Ám még félútig sem jutott, amikor felemelte a jobb mellső lábát, látványosan lerázta róla a vizet, aztán vágtában visszaszaladt a teraszra. Ahogy ránk nézett, nyilvánvalóan ez volt a szemében: Fúj, víz! 

Ekkor jutott eszembe a természetcsatornán látott film, és elkezdtem gondolkozni. Kétségtelen, hogy a macskák – mérettől függetlenül – tudnak úszni. Ez viszont nem azt jelenti, hogy szeretnek is! Nekünk is sok minden van, amit tudunk, mégsem szeretjük.

Na, de miért is?

Az nem kérdés, hogy a macska valamilyen viszonyban azért van a vízzel. Iszik belőle, megnézi benne a tükörképét és még lehetne sorolni a dolgokat, belemenni, vagy vizesnek lenni viszont nem szeret. Ami éppen ellentétes mondjuk a kutyákkal, akik meg kimondottan szeretnek fürödni.

Ekkor merült fel bennem, hogy talán az evolúció lehet a ludas a dologban. Csak az okát nem tudtam, mert ötletem sem volt arra, hogy milyen előnyük származhatna ebből a macskáknak?

Nos, a szakértők szerint a „víziszony” több dologra vezethető vissza, de mindegyik kapcsolatba hozható a cicák szőrzetével, amely teljesen eltér a kutyákétól. Ezek közül talán a legfontosabb a tisztálkodás. A macska nagyon kényes arra, hogy a bundája tiszta legyen.

Ezt bármelyik macska gazdi megerősítheti, hiszen ébrenlétük jelentős részét szőrük tisztántartásával töltik. Igen ám, de nekik víz nem a tisztaságot jelenti, hanem éppen ellenkezőleg, a piszok megtapadásának a lehetőségét.

A másik problémájuk a vízzel a bundájuk felépítéséből adódik, aminek következtében a macska bunda nehezen szárad. Tehát viszonylag sok időt kellene eltölteniük vizesen. A cicák pedig köztudottan fázós állatok, utálják, hát, a vizes bunda okozta nyirkosságot és fázást.

Fül vagy orr?

Vannak szakértők, akik úgy vélik, négylábú kedvenceink a fülük miatt nem szeretik a vizet. A macskák hallójárata ugyanis hosszú és szűk. Ami azt jelenti, hogy a füljáratba kerülő víz komoly kellemetlenséget, sőt, ha végképp nem sikerül kirázniuk – ami tényleg nehéz számukra – akkor súlyos gyulladást vagy fertőzést is okozhat.

Egy további lehetőség, amiért cicáink nem szeretik a vizet, a kommunikációjukra vezethető vissza. A macskák feromonokat állítanak elő és ezzel „kommunikálnak” a többi fajtársukkal. Ha vízbe mennek, ezek a feromonok „lekopnak” és elmarad az általuk kívánatosnak tartott kommunikáció.

Így vagy úgy, a lényeg mégiscsak ugyanaz. Mégpedig az a tény, hogy macska barátaink – ha játszanak is vele - nem szeretik a vizet.

SüN

Vissza a főoldalra
Kulcsrakész weboldalt kínálunk, mely látogatókat hoz.