BlogÚj! Megnyitás

Gyertyaláng

Csend van. Állunk némán, egy pontra nézve. Csak a rögök kopognak egyhangúan. Néhol sírás hallatszik.

Csend van. Állunk némán, egy pontra nézve. Csak a rögök kopognak egyhangúan. Néhol sírás hallatszik. A koporsó lassan eltűnik a föld alatt. A hant elkészült, a kis fakeresztet a helyére nyomják. A koszorúk következnek. Rátelepszenek a sírra, mint fajdalmunk fekete madarai.

Az emberek elindulnak, ki-ki megy élete dolga után. Nem mozdulunk, fejünkben az együtt átélt események peregnek. Aztán menni kell, nincs tovább.

November van. A levegőben már látszik a lehelet párája. Amerre nézünk, mindenütt apró lángok fénylenek, mint megannyi piciny lélek. Őt utoljára hagytuk, mint halála óta mindig. Körülötte gyertyák sokasága. Néma a fájdalom. Kétszemnyi ködön át nézem a képet a kereszten. Az emlékezés fényei bolyonganak a sötétben, hogy hajnalra összezsugorodjanak, majd utolsót lobbanva elenyésszenek, m int az élet.

Vissza a főoldalra