BlogÚj! Megnyitás

Hallottál már valaha a Gölödin levesről?

Hallottál már valaha a Gölödin levesről? Nem, ha azt gondolod, hogy rokonságban van a mesebeli kőlevessel, hát tévedsz. Magyar tájétel, amit a Tápióságban főznek leginkább előszeretettel, de más tájegységeinken is – igaz kicsit másképpen – ismerik.

Gölödin leves

Hozzávalók:

  • 60 dkg burgonya
  • 20 dkg liszt
  • 10 dkg zsír
  • 2 db tojás
  • 1 mokkáskanál só
  • 1 fej hagyma
  • 1 kávéskanál pirospaprika
  • 1 zellerlevél

Elkészítés:

A burgonyát héjában megfőzzük, meghámozzuk, burgonyanyomóm áttörjük. Ha kihűlt, hozzáadjuk a lisztet, a tojást, a sót és összegyúrjuk. A vöröshagymát apró kockákra vágjuk és a zsíron megpirítjuk. Megszórjuk őrölt pirospaprikával, és azonnal vízzel felöntjük, sózzuk és a felaprított zellerlevelet beleszórjuk.A burgonyás tésztát deszkán ellapítjuk és kb.3 cm csíkokra vágjuk, rudakat sodrunk belőle, majd 2 cm-es darabokra vágjuk.A tenyerünkkel kicsi gombócokat formázunk. Ha a levesünk felforrt, belefőzzük. Amikor feljön a tetejére kész a gölödin leves. Ha sok tésztát gyúrtunk ebből a burgonyatésztából, akkor készíthetünk hagymás gölödint, vagy piroskát is.

Tápióbicskei rántott töltöttkáposzta

Hozzávalók 10 személyre:

  • 20 db savanyú képosztalevél
  • 50 dkg füstölt mangalicacomb
  • 50 dkg mangalicacomb
  • 15 dkg rízs
  • 1 tojás
  • 2 nagy fej hagyma
  • 6-8 gerezd fokhagyma
  • pirospaprika
  • őrölt bors
  • 5 dl olaj
  • csontleves
  • 20 dkg liszt
  • 20 dkg zsemlemorzsa
  • 4 dl tejföl
  • 1 csokor kapor

Elkészítés:

A szokásos módon apró töltöttkáposzta tekercseket készítünk, azaz a megdarált húsokhoz adjuk a félig párolt rízst, az apróra vágott és olajon üvegesre párolt vöröshagymát, elkapart fokhagymával, sóval, borssal és pirospaprikával ízesítjük. A tölteléket 1-2 tojással lazítjuk . A káposztaleveleket megtöltjük a jól összekevert töltelékkel. Csontlében puhára pároljuk. A leszűrt tekercseket liszttel, tojással, morzsával panírozzuk és bő forró olajban ropogósra sütjük. Kapros tejföllel meglocsoljuk és így tálaljuk.

Tápióbicskei rántott töltöttkáposzta

Kossuth-kifli

6 tojás sárgáját, 6 tojás súlyának megfelelő vajjal habosra keverünk, hozzáadunk ugyanannyi cukrot és kanalanként adagolva ugyanannyi finomlisztet, váltogatva a tojások fehérjéből vert kemény habbal. Reszelt citromhéjjal ízesítjük, a masszát a tepsibe öntjük és megsütjük. Tepsiben hagyjuk kihűlni. Vagdalt dióval és pirított cukorral megszórjuk és pogácsaszaggatóval kifliket formázunk belőle.

Kossuth-kifli
Vissza a főoldalra

Hallottál már valaha a Gölödin levesről?

A hozzávalók bárhol beszerezhetők és az elkészítés sem nehéz. Akik viszont szeretik a magyaros ételeket, garantáltan szeretni fogják. Éppen úgy, mint a töltött káposztát… azaz a rántott töltött káposztát! Hogy soha eddig még nem hallottál róla? Semmi baj, az elejét majdnem pontosan úgy kell elkészíteni, mint a hagyományos töltött káposztát, csak aztán folytatni kell. Akik kipróbálták, kivétel nélkül úgy gondolják, hogy fantasztikus étel. Ha pedig valamivel le szeretnéd zárni az étkezést, akkor a Kossuth kedvenc desszertje, a róla elnevetett kifli erre ideális megoldás.

Valaha volt történelem

Bizony az élet igazságtalan. Az emberekkel éppúgy, mint az épületekkel. Nagyon jó példa erre a Pilvax kávéház.

Lassie, a gyógyító

Hallott már a gyógyító kutyákról? Ha nem, akkor érdemes szétnéznie. Nem kell messzire menni, elég, ha ránéz a saját kedvencére, vagy megnézi a szomszéd – talán nem is túl szép – kutyáját. Mert azóta, hogy évezredekkel ezelőtt őseink megszelídítették, és munkára fogták a kutyákat, ma már azt is tudjuk, hogy élettanilag milyen pozitív hatással vannak a kutyák az emberekre. Persze nem mindegy, hogyan bánunk az éppen befogadott kis kedvenccel. Szerencsére ma már nem probléma, hogy információhoz jussunk.

Egy színész, akinek festménye van a Vatikánban

Egy színész, akinek festménye van a Vatikánban Már 14 éve, hogy elment Agárdy Gábor Kossuth- és Jászai Mari díjas színész, a Nemzet Színésze. Karaktere és alakításai azonban már mindörökre a magyar színművészet részévé váltak. Nehéz korban született. Igaz, már önmagában az is a történelem egyik csodájának számított, hogy világra jöhetett.

Enderfalvától Meseországig

Radics Gigi az utolsó Megasztár megnyerésével robbant be a köztudatba. Ennek ismeretében arra már talán nem is emlékszünk, hogy bizony kétszer is a kiesők között volt. Mégsem adta fel, hiszen hat éves kora óta az volt az álma, hogy énekesnő legyen. Már nyolc évesen saját zenekarával járta az országot, tíz évesen pedig videoklipje volt. Az áttörést mégiscsak nehezen, sok munkával, lemondással sikerült elérnie. Az ismeretlenségből, egy kis Nógrád megyei faluból indulva Magyarországot már meghódította. Most pedig gyerekkori álmának beteljesítésére, Hollywood meghódítására készül. Quincy Jones mentorálásával, aki egykor Michael Jackson menedzsere volt. Vajon sikerül neki?

Az utolsó szalmaszál

Ma már egyike a világ négy profi férfi szopránjának, és számos sikert tudhat maga mögött az Egyesült Államoktól Kínáig. Azt gondoljuk, a pályája maga a sikertörténet. Fel sem merül bennünk, hogy dolgozott bolti eladóként, éjszakai pultosként és légi utaskísérőként is. Azt pedig már tényleg csak kevesen tudják, hogy kétszer is kénytelen volt a zenei pályáját félbe szakítani, szó szerint azért, hogy az éhezéstől megmentse magát. A Csillag születik pedig valóban az a bizonyos utolsó szalmaszál volt az életében.

Advent - Eljövetel

Így november elején még csak motoszkál bennünk, hogy már nem sok idő van hátra karácsonyig. Viszont az advent már általában november végén elkezdődik. Talán sokaknak az advent (ádvent), nem jelent mást, mint a vásárlások kezdetét. Ám ez nem volt mindig így, és ezt mutatja az a többféle szokás is, amit az európai népek – így mi magyarok is - az adventhez társítottak. Talán kezdjük azzal, mit is jelent az advent szó valójában? Nos, egyszerűen csak annyit, hogy eljövetel vagy érkezés. Ami egyértelműen utal Jézus Krisztus közelgő születésére és földre jövetelére.

Kulcsrakész weboldalt kínálunk, mely látogatókat hoz.