BlogÚj! Megnyitás

Hősök

Az elmúlt hét közepéig 13 napot töltöttem betegként egy COVID osztályon. Egy kezelésre szoruló, de nem túl komolynak induló COVID fertőzés vált végül komollyá. Nem akartam erről írni, és a magam bajáról nem is fogok.

Az elmúlt hét közepéig 13 napot töltöttem betegként egy COVID osztályon. Egy kezelésre szoruló, de nem túl komolynak induló COVID fertőzés vált végül komollyá. Nem akartam erről írni, és a magam bajáról nem is fogok. Ám annyi álhír és butaság jelenik meg ezzel kapcsolatban, hogy mégis úgy döntöttem, megírom ezt a cikket. Azért, hogy tisztelegjek azok előtt az emberek előtt, akik odabent életeket mentenek.

Amikor azt írom, hősök, az ápolónőkre, az ápolókra, és az orvosokra gondolok. Illetve Péter bácsira.

A sok negatív hír miatt le kell, hogy írjam: Egy COVID osztályra bekerülni nem a halált, hanem az életet jelenti. Én úgy tapasztaltam, hogy az emberek több mint 95 százaléka gyógyultan távozik az osztályról.

Persze ez a gyógyulás relatív. Én, aki korábban hetente 3 -4 alkalommal 15 -20 kilométert futottam, ma meggondolom, amikor elindulok a lépcsőn. A főorvos úr szerint majd egyre jobb lesz. De elkalandoztam. 

Miért írom azt, hogy hősök?

Mert azok. Szkafander ruhában, 12 órás műszakokban, pihenés, evés, ivás nélkül dolgoznak azért, hogy a betegek túléljék. És mégis kedvesek, empatikusak - egy - két oda nem való kivétellel találkoztam csupán. Olyan gyengéd szeretettel törődnek a magatehetetlen, pelenkázásra, mozgatásra szoruló emberekkel, ami hihetetlen.

Soha életemben nem hallottam, láttam még embereket ilyen kedvességgel, gyengédséggel és odaadással más embereknek segíteni. Nekem ők kivétel nélkül hősök! És ha eljut akárcsak egyikükhöz is: KÖSZÖNÖM! Így csupa nagy betűvel. Nem azért, amit értem tettek, hanem azért, amit azokkal, akik mozdulni sem tudnak!

Hogy volt-e a hiba a nálam alkalmazott terápiában? Hát persze! De a főorvos úr időben korrigált, ezért vagyok még itt. De megint elkalandoztam. 

Egy beteg ember is lehet hős

Még egy ember volt, Péter bácsi, akiről írni szerettem volna. Amikor bekerültem, már ott volt. A hat ágyas kórteremben az ablak melletti ágy volt az övé. Nagyon rossz állapotban volt már akkor. Valamiért megjegyezte a nevem, és mindig nekem szólt, ha szerette volna kinyittatni vagy becsukatni az ablakot.

Már nem volt levegője. Minden egyes lélegzetvétele egy hangos jajkiáltás volt. De ez senkit nem zavart a szobában. Hárman voltunk mozgásképesek a kórteremben. Ha bármit tapasztaltunk valamelyik fekvőnél - különösen Péter bácsinál -, már futottunk is a nővérszobába.

Ahol sokszor nem volt senki. Mert 30 betegre jut 2-3 nővér vagy ápoló, mert a fiúk is ugyanazt a kőkemény munkát végzik ott bent. És ilyenkor pár pillanat múlva előkerült egy nővér és orvosolta a bajt. Péter bácsinál sajnos ez gyakran az azonnali orvos hívást jelentette. És az orvos jött. Mindegy volt, éppen ki volt ott, jött, és vizsgált, és segített és infúziót rendelt azonnal és injekciót adott és mindent elmondott.

Ha jól emlékszem, kedd reggel volt - már összefolynak a napok. A COVID osztályon minden hajnalban 4 órakor kezdődik a nap. Az éjszakások tisztába teszik a fekvőket, lecserélik alattuk az ágyneműt, beadják a reggeli injekciókat, esetleg leveszik a vért – mert ilyen is volt, még velem is -, és haladnak kórteremről kórteremre, előkészítve a reggeli műszakot.

Aznap azonban másként volt. Péter bácsi nagyon rosszul volt. Az egyik ápolónő a bal, a másik a jobb oldalán állt. És olyan gyengédséggel beszéltek vele, amitől most is összefacsarodik a szívem.

"Drágám, hogyan segíthetek magának? Hogyan tudom úgy megfogni, hogy ne fájjon? Fel kell, hogy emeljük, hogy több levegőt kapjon." Aztán valahogy megoldották és feljebb ültették. Nemsokára jött az ügyeletes orvos is. Vizsgált, és rendelkezett és csinálták. Több mint fél órát csak Péter bácsival foglalkoztak. És senkit nem érdekelt az idő.

Aztán befejezték, Péter bácsi továbbra is hangos jajszóval vett minden egyes lélegzetet és mi elaludtunk.

Reggel fél hat volt, amikor felébredtem. Talán egy órát aludhattam. Csönd volt. Mérhetetlen, hideg csönd. Oldalra néztem, az ágyszomszédomra. Már ő is ébren volt. Ahogy a harmadik járóképes társunk is. Összenéztünk, és tudtuk.

Aztán egyszer csak befutot az ápolónő. Pulzust nézett és kiszaladt. Jött a másik is. Aztán az ügyeletes orvos, aztán feltették az EKG-t. Aztán a paplannal betakarták.

Hét órakor jöttek a nappalosok. A fiatal, harminc alatti, filigrán ápolónő két cédulával jött. Az egyiket a lábára kötötte, a másikat a kezére. Finoman, szépen megkoreografált masnikat alkotva, majd olyan gyengéd szeretettel takarta be, hogy szólni sem tudtunk. Állt Péter bácsi felett és nézte. Aztán ez a fiatal, sokat tapasztalt nő olyan dolgot mondott, amit soha életemben nem fogok elfelejteni.

"Péter bácsi hős volt. Embert nem láttam még, aki így küzdött volna az életért."

Vissza a főoldalra

Hősök

Az elmúlt hét közepéig 13 napot töltöttem betegként egy COVID osztályon. Egy kezelésre szoruló, de nem túl komolynak induló COVID fertőzés vált végül komollyá. Nem akartam erről írni, és a magam bajáról nem is fogok. Ám annyi álhír és butaság jelenik meg ezzel kapcsolatban, hogy mégis úgy döntöttem, megírom ezt a cikket. Azért, hogy tisztelegjek azok előtt az emberek előtt, akik odabent életeket mentenek.

Véletlenül lettem színész - interjú Wunderlich Józseffel

Színészként többnyire hősöket játszik. Jól áll neki a hősszerelmes típus is. Egyszerre van jelen benne a kisfiús báj, és a szenvedéllyel bármit elsöprő férfi. Ezért olyan hiteles Biron a Lóvátett lovagokban, és félelmetesen szenvedélyes Baal a lázadó szerepében, Brecht: Baal című darabjában. Nem áll messze tőle a zene, és kiválóan énekel. Megható és a maga természetességében szerethető a tiszta és jószívű Boka János megformálásában a Pál utcai fiúk zenés játékban, és ő a Bádogember...

15 éve ment el Bubik István

Már 15 éve annk, hogy Bubik István egy sajnálatos autó balesetben életét vesztette. Számos nagyszerű alakítással írta be magát a magyar színháztörténet nagy könyvébe. Hogy mi, akik a színházban, képernyőn láttuk, miért szerettük? A szenvedélyes és érzelemmel teli lendületes játékáért, amivel élővé tette számunkra az általa megformált karaktereket. És talán azért is, mert úgy éreztük, hogy közülünk való. Ma már talán kevesen emlékeznek rá, de aktív szerepet játszott az ellenzéki mozgalomban.