Hymnus, a Magyar nép zivataros századaiból

A Himnusz megszületése előtt a katolikus Magyarország nem hivatalos himnusza a „Boldog asszony anyánk” és az „Ah hol vagy, magyarok tündöklő csillaga” című énekek voltak. A Boldog asszony anyánk talán azért, mert a kereszténnyé vált Magyarország védőszentje maga Jézus Krisztus anyja, Szűz Mária volt.

A második még ennél is egyértelműbb, hiszen Szent István királyunkról szóló, templomban is énekelt himnusz volt. Igazából azonban ez az ének a Szent Jobb Raguzából való hazatérését - ez 1771-ben volt, és mily érdekes, hogy Mária Terézia császárnő rendelte el - követően vált a magyar nép egyik himnuszává.

Hivatalos állami himnuszunk azonban nem volt egészen 1844-ig, amikor is Kölcsey költeményét Erkel Ferenc megzenésítette, és még az akkori időben is villámgyorsan nemzeti fohásszá és nem hivatalos Himnusszá vált Magyarországon. De ne szaladjunk ennyire előre, mert a költemény megszületésekor, ez még messze volt.

Nem kétséges, hogy Kölcsey összes verse közül a Himnusz - Hymnus - Kölcsey leginkább mindenkit „megfogó” műve. Lehet azon vitatkozni, hogy pesszimista, vagy realista, hogy ilyen, vagy olyan, de azt senki sem tagadhatja, hogy nincs magyar ezen a világon, akinek a Himnusz akkordjaira nem dobban meg a szíve.

A kezdet azonban – mint Magyarországon a legtöbb esetben – a Himnusz számára sem volt könnyű. Kölcsey versét 1823-ban (21 évvel a hivatalos Himnusszá válás előtt) írta meg Szatmárcsekén. Trianon évfordulója kapcsán nem lehet elmenni mellette, hogy akkoriban a község Magyarország belterületei közé tartozott, ma pedig a község határa egyben Magyarország határa is Ukrajna felé…

De vissza a Himnuszhoz. Bár a vers már 1823-ban megszületett, széleskörű megismerésére egészen 1829-ig – hat évig! – kellett várnia Kölcseynek, amikor a Hymnust megjelentette Kisfaludy Károly folyóirata az Aurora. Végül kötetként való megjelenésig még további három év telt el (1832).

A Himnusz megzenésítésére 1844-ben pályázatot írtak ki ( „Itt az írás forgassátok,/ Érett ésszel, józanon. Kölcsey” ), amelyet Erkel Ferenc zeneszerző nyert meg Himnuszunk jelenlegi zenéjével. A megzenésített Himnuszt 1844. július 2-án és 9-én a Nemzeti Színház mutatta be Pesten. A műnek még ebben az évben augusztus 10-én megvolt az első szabadtéri bemutatása is (a Széchenyi gőzhajó avatási ünnepségén).

Ettől kezdve a vers és a zene elválaszthatatlanná vált és – bár még nem hivatalosan – a magyarság Himnuszává vált.

A Himnusz megszületését követően már nem volt kérdés, hogy az összmagyarságnak egy mindenki által elfogadott Himnusza van, amit a magyarok helytől és kortól függetlenül egyaránt elfogadnak. Azonban a hivatalossá tételig a mű megszületésének dátumától (1823) nyolcvan évet kellett várni.

A magyar kormány 1903-ban terjesztette az Országgyűlés elé azt a két törvényjavaslatot, amely kimondta, hogy a „Kölcsey Himnusza az egységes magyar nemzet Himnuszává nyilváníttatik” és a második paragrafusban már az időpontot is meghatározták (1903. augusztus 20.).

És akkor közbeszólt a politika, méghozzá I. Ferenc József ő császári és királyi fensége képében. Történt ugyanis, hogy a császár és király nem szentesítette az országgyűlés által megszavazott törvényt, és így az hatályba sem léphetett.

A kommunistáknak nem volt a kedvencük a Himnusz. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy Rákosi elvtárs még kísérletet is tett a nemzeti Himnusz megváltoztatására. És erre úgy gondolta, hogy a legalkalmasabbakat kell felkérnie. Az egyik általa felkért személy Kodály Zoltán, a másik pedig Illyés Gyula volt. Rákosi kísérlete azonban csak Kodályig jutott el. A világhírű zeneszerző és zenepedagógus az anekdoták szerint, amikor meghallotta Rákosi kérését, felvonta a szemöldökét és csak ennyit mondott: „Minek új? Jó nekünk a régi!”