A nap aranypászmákat varázsolt a Tess előtt lévő fehér rajzlapra. A lány szőkés, vöröses, barnás félhosszú sörényét hátrarázva gyönyörködött egy kicsit a fénycsíkok villódzó táncában, aztán folytatta a rajzolás. Egy pillanatra megállt, mintegy rácsodálkozott a vonalak kuszaságából kibontakozó képre, aztán tovább ábrándozott.
- Soha életemben nem gondoltam volna, hogy én, Tess Simons – Teresa volt a teljes neve, amit emberemlékezet óta nem használt senki - várni fogom egy tanév kezdetét. Most meg itt ülök egy jobb agyféltekés rajtanfolyam utolsó napján, elmélyülten rajzolom a saját portrémat, és közben azon mélázom, hogy már csak egy hétvégét kell várnom!
Persze Tesst nem az egyetem utolsó évfolyama vonzotta annyira. Bár a houstoni Rice University az USA 20 legjobb felsőoktatási intézménye között volt számon tartva, mégsem ez motiválta a lányt. Igazából utált közgazdaságtant tanulni, de apja ebben a tekintetben hajthatatlan volt.
- Elég, hogy az egyik lányom művészetre adta a fejét! Jó, ha a másik pénzt is keres, hogy egyikük se haljon éhen! – fejtette ki szinte minden alkalommal, amikor Tess arról ábrándozott, hogy énekesnőként a világot jelentő deszkákra lép, de az írói pálya sem állt távol az alkatától, és a kellő fantáziája, kreativitása, emberek iránti érdeklődése is megvolt hozzá. Minderre persze sohasem kerülhetett sor. A kis szerepekben tündöklő, és éhbérért dolgozó színésznő, a „művész” státuszára ott volt a nővére Susan, neki tehát semmi esélye.
Így Tess sem a közgazdaság iránt érzett mérhetetlen szeretete és elköteleződése okán várta repesve a hétfőt. Sokkal inkább egy oktató, Charlie Hudsan személye vonzotta. A férfi elbűvölte, mint éjjeli lepkét a lámpa tündöklő fénye. A nyári szünetben alig tudtak találkozni. Mindössze két-három lopott alkalom volt, amikor a férfi konferenciát hazudva el tudott szökni a feleségétől egy-két napra. Hétvégére persze semmi esetre sem, hiszen az a családé. A családé! Tess megrázta a fejét a képtelen kijelentésen. Milyen család az, ahonnan egy férfi menekül?
- Charlie azt mondta, már nem kell sokáig várnom, elválik, és akkor végre összeköltözhetünk – álmodozott Tess, és közben számára észrevehetetlen elmélyültséggel szántotta ceruzájával az előtte fekvő papírt.
A rajz ezért is volt jó ötlet. Miközben élete ráncait rendezte áttekinthető sorokba, a saját portréja is egyre inkább alakot öltött. Soha nem gondolta volna, hogy valaha is ilyet tud rajzolni. Valamikor régen, még az óvodában megrekedt a pálcika emberek szintjén, és elkönyvelte, hogy ez, mármint a képzőművészet, nem az ő műfaja. Amikor a nyitónapon a tükörből lerajzolta saját magát, hangosan kacagott az eredményen. A lapról egy emberszerű torzó pillantott vissza rá. Derek, a harminc körüli oktató a kacagásra hozzálépett. Tekintete egy pillanat alatt végigsimított a lány arcán és formás mellén aztán rámosolygott.
- Szörnyű mi?
- Azt meghiszem! – vágta rá Tess.
Derek elvette előle a papírt, és kérdőn ránézett.
- Megmutathatom nekik? – intett fejével a többiek felé.
Tess vigyorogva bólintott.
- Miért is ne? Nem titok, hogy béna vagyok!
Derek elvette a lapot és fölmutatta.
- Egy csöppnyi figyelmet kérek mindenkitől! Íme, ez Tess portréja önmagáról.
A kis teremben halk nevetés hallatszott, és az egyik fiú odakiáltott a lánynak:
- Ügyes vagy Tess!
Derek csöndet intett.
- Kérlek, figyeljetek rám! Nos, Tess az imént azt mondta, hogy béna, de ez nem igaz! Egyszerűen az oktatási rendszerünk olyan, hogy kineveli belőlünk a velünk született képességeket. Így van ez a rajzzal, és sok egyéb más dologgal is. Az ember például nem születik jobb vagy balkezesnek!
A jobb szélen ülő, hosszú ősz haját varkocsban viselő Clair Derekre kacsintott és közbevágott.
- Pedig a férjem szerint én világ életemben kétbalkezes voltam!
Kacagás kísérte a jól sikerült riposztot, de ez nem vette el Derek kedvét, és folytatta.
- Bármit is mondott a férjed, Clair, te is - akárcsak mi többiek vette közbe - KÉTKEZESNEK születtél – nyomta meg a szót. Ennél fogva rajzolni is nagyszerűen tudsz, ha nem arra figyelsz, hogy mit és hogyan rajzolsz, csak egyszerűen hagyod, hogy a jobb agyféltekéd megtegye azt, amire képes.
Tess hitetlenkedve méregette az oktató kezében lévő portrénak készült „izét” és jót mulatott magában.
- Na, ha az én jobb agyféltekém csak ennyire képes…
Derek, mintha csak hallaná Tesst, folytatta a gondolatot.
- Mire ennek a négy napnak vége lesz mindenki döbbenten csodálni fogja, hogy mire képes. Kérlek benneteket, adjátok ide a portréitokat. A tanfolyam zárásaként majd újra készítetek egy önarcképet, és ha azzal készen lesztek, visszaadom ezeket is. Garantálom, hogy mindenki elégedett lesz az eredménnyel.
Tess elmélázva nézte az előtte fekvő portrét. Már majdnem készen volt. Derek megállt fölötte, és nézte, ahogy pár ceruzavonással befejezi a művet, és elégedetten bólintott. Tess portréja valóban remek volt, és Derek arra gondolt, milyen kár, hogy Tess nem akart randizni vele.
- Mindegy, a lány rajza ettől függetlenül kiváló referencia lesz a weboldalon – gondolta, és vidáman továbblépett.
Tess szemlélte a saját művét, és elégedetten elernyedt a széken.
- Nos, megcsináltam. Szóval apának és Susannak nincs igaza, és lám, mégiscsak szorult belém valami anya tehetségéből.
Tess még csak öt éves volt, amikor anyja egy autóbalesetben meghalt. A lányokat az apjuk nevelte fel, és valóban mindenük megvolt. Azon az egyen kívül, amit családnak hívnak. Gordon Simons először biztosítási ügynökként teremtette meg családja számár az átlag feletti körülményeket, aztán ezt továbbfejlesztve – hogy több biztosító társaság ajánalta is bekerülhessen a pőortfóliójába - egy kis biztosításokat közvetítő céget alapított. És ez időrabló munka volt. De megérte. Houston Jersey Village városrészében egy ódon, jelentős kerttel rendelkező házban lakhattak kora gyerekkoruktól fogva. A lányok is szerettek ott lakni, apjuknak meg egyenesen a büszkesége volt a nagy ház. Talán ez is közrejátszott abban, hogy a kötetlen munkaidő azt jelentette számára, hogy dolgozhat éjjel-nappal. Így aztán sok időt töltött távol a gyerekeitől. Ilyenkor nővére, Agatha vállalta magára a számára egyáltalán nem kellemetlen feladatot – a lányokat. Tess elmosolyodott Agathára gondolva. Szerette a nagynénjét és sokat tanult tőle. Talán az ő elveinek is köszönhetően sokkal szelídebbé cseperedett, mint nővére. Susan igazi fenegyerek volt lányban. Fára mászott, fiúkkal verekedett, lovagolt, egészen addig, amíg hirtelen ráébredt nőiségére. Akkor aztán mindennek a gyökeres ellentétét csinálta, mint korábban. Jöttek a fodrászos, barátnőkkel sugdolózós, aztán a nagylányos, csókolózós időszakok, melyeknek egyetlen közös pontja volt: a nála öt évvel fiatalabb Tess totális kirekesztése.
- No, igen - hümmögte maga elé a lány - sohasem tudtunk igazán közel kerülni egymáshoz.
A tanfolyam most már csak annyiban volt fontos számára, hogy az ott „visszanyert” új képességei birtokában még közelebb kerülhet Charliehoz. Eltökélt szándéka volt, hogy lerajzolja a férfit, és a portrét neki adja szerelmük zálogaként.
Tess boldogan sodródott befelé a nagy előadó ajtaján a többiekkel. A pódiumon lévő asztalnál magas, karcsú, már őszülő halántékú férfi rakosgatta a papírjait és a kivetítő távirányítóját. A zajra feltekintett és elmosolyodott. Láthatóan élvezte fontosságát. Szeme végigsiklott a befelé tóduló diákokon, és örömmel állapította meg, hogy a lányok talán még csinosabbak június óta. A tekintete egy pillanatra megállapodott egy karcsú, világítóan szőke lányon, aki néhány barátnőjével már a padok között araszolt befelé.
- Ez igen! - lágyult el Charlie Hudsan egy pillanatra. Csodás teste van!
A lány, mintha csak fokozni akarná sóvárgását, kecses mozdulattal kibújt pulóveréből, és a ráfeszülő póló alatt látni engedte tökéletes formájú és méretű kebleit.
- Hogy is hívják? – kutatott emlékezetében a férfi. Talán Joan? Nem, nem, biztosan nem, de…
És akkor abbahagyta az álmodozást, mert egy szempár bizsergető tüzét érezte végigsimítani arcán. A szőkét persze elraktározta emlékezetében. Nem volt kétséges számára, hogy még mielőtt végez, megszerzi magának. Körbenézett a már félig meddig helyet foglalt diákseregen, és pillantása találkozott Tessével. A férfi a lányra mosolygott, és Tess ettől mérhetetlenül boldog volt. Charlie kezébe vette a távirányítót és elfordult a kivetítő felé. Miközben a készülékkel babrált, Tess pillantásán járt az esze.
- Most már elég volt, le kell építenem a kis libát! – döntötte el magában. Piszkosul jó vele az ágyban, de túl sok esze van – gondolta elkomorodva. Már a nyáron is csak nagyon nehezen tudta elhitetni vele, hogy el akar válni Eshtertől, és már nem akart több bonyodalmat. Legalábbis nem Tessel – vigyorodott el magában. Igen, még egy utolsó randi, egy csodás záró szexszel, aztán C'est la vie - ilyen az élet -, és jöhet a szőke szépség! A férfi a gondolattól teljesen felvillanyozódott és mosolyogva fordult vissza a diákok felé.
Gordon Simons egyszerűen nem akart hinni a szemének. Tess és egy őszes hajú pasas jött kifelé a város egy kevéssé népszerű környékének kávézójából. Lánya vidáman csevegett, miközben a férfi derkát ölelte. Gordon Simons teljesen lefagyott.
– Úr Isten, legalább annyi idős, mint én vagyok! – gondolta, és a bénultságot felváltotta az apai düh.
Indult, hogy odamegy, helyre teszi Tesst, és ha kell, összekócolja a férfi sármos mosolyát. Aztán mégsem mozdult. Figyelte, ahogy a lánya csókolózik a férfival, aki könnyed mosollyal búcsúzik, kocsiba pattan és elhajt. Nézte, ahogy a lány vidám kolibriként szinte a föld fölött suhanva Toyotájához lép és kis matatást követően elindul. Gordon Simons csak állt és nézett a lánya után. Fejében tűzokádó sárkányokként kergetőztek a gondolatok.
- Jó, Tess nem gyerek már, és afelől sem lehet kétségem, hogy nem ez a fickó az első férfi az életében. De Jó Isten! Ez az alak legalább negyvenöt – ötven között van!
Aztán egy pillanatra elszégyellte magát. Tavaly volt egy kapcsolata, a lányánál alig idősebb kolléganőjével. Az emlékre elmosolyodott. Csodás volt Ashlyvel, amikor csak kettesben voltak. De ha a nő hatéves fia is ott sertepertélt, az maga volt a pokol. Az volt az a pillant, amikor rájött, hogy negyvenhat évesen egy férfinak már nem olyan öröm földből éppen kinőtt kiskölykökkel együtt élni. Az állandó kérdések, a szombat reggeli berobbanások az ágyba, amikor ő még a hajnali szeretkezés után szívesen sziesztázott volna Ashlyvel. Egy porcikája sem kívánta az ágyúgolyóként érkező hatévest kettőjük közé. De ez mégis más volt. Ashly már 29 volt, míg Tess csak 22. Emellett Ashly már túl volt egy váláson, és élete új párját kereste, ahogy ő is. Egyikük sem volt boldog, amikor kiderült, nem adhatják meg egymásnak, amire vágynak, de az egy őszinte kapcsolat volt, amiben mindenki magát adta. A szíve és az esze viszont ebben az esetben azt súgta, hogy a sármos mosolyú bájgúnár csak játszik a lányával, és ez mérhetetlenül felbőszítette.
- Este beszélek Tessel! – döntötte el magában. Aztán ránézett drága órájára és nagyot sóhajtott. Indulnia kellett, hogy a megbeszélt találkozóra pontosan odaérjen a csemege üzlet tulajdonosához. Egy lakás, négy üzlet és egy kombinált családi biztosítás múlott rajta. És persze nem kevés jutalék.
Tess narancs dzsúzt kortyolgatva boldog mosollyal ücsörgött a medence szélén. Figyelte a lassan leszálló alkonyat napsugaraktól vörösre festett felhőpamacsait és boldog volt. Holnap végre elbújhatnak a világ elől Charlieval. És a lány ettől már most a mennyek országában érezte magát. Még az sem számított, hogy csak egy röpke délutánról volt szó, valami városszéli motelben. Minden porcikájával szerette és kívánta a férfit. Az, hogy még az apjánál is idősebb, egyáltalán nem zavarta.
- Egy igazi férfi! – gondolta magában. Mennyire más, mint a fiatal srácok, akik hülyébbnél-hülyébb szövegekkel próbáltak a bugyijába dobbantani! Charlie viszont kifinomult, művelt és választékos, és nagyon figyelmes volt. Az élet minden területén, még az ágyban is. A gondolatra akaratlanul keményedni kezdtek Tess mellbimbói, és a lány kéjesen felsóhajtott.
A pohárból elfogyott a narancs dzsúz. Kelletlenül feltápászkodott, és befelé indult. A kocsifelhajtó felől halk motor zaj jelezte apja érkezését. Tess gyűrű órájára pillantott – az anyjáé volt, és apja a nagykorúvá válásakor, a 21. születésnapján ajándékozta neki – és biccentet.
- Még korán is jött – gondolta, és whiskyt töltött apja kedvenc poharába
