És ezt szem előtt tartva újabb és újabb italokat rendelt, és mostanra alig bírt megmaradni a pult előtti bárszéken. Az ötvenes, biliárdgolyó fejű csapos ismét megrázta a fejét rosszallását jelezve, aztán elkezdte elmosni az üres poharakat. Tess úgy érezte, nem hagyhatja szó nélkül az őt ért atrocitást.
- Mit bámulsz kopasz?! Annyit iszom, amennyit ki tudok fizetni! Talán nem azért vagy itt, hogy kiszolgálj?
Az emelt hangra többen is felkapták a fejüket. Egy feketehajú, olaszos fiatal férfi felállt az asztaltól, és a párbeszédet hallgatva a pult felé indult. A csapos letette a kezéből a poharat, és Tessre nézett.
- Idefigyeljen hölgyem! Az rendben van, hogy elmúlt már huszonegy, és kiszolgálhatom, de ezt a hangot nem tűröm senkitől! Pláne egy részeg taknyostól nem, aki a lányom lehetne! És ha a lányom lenne, két erőteljes pofonnal téríteném vissza az életbe!
- De nem vagy az apám pöcsfej! – vágta oda Tess és megpróbált lekászálódni a bárszékről.
Egyensúlyi szerve azonban cserbenhagyta, és a padlóra zuhant. A fiatal férfi éppen ekkor ért oda. Lehajolt Tesshez, és felsegítette. A lány dühösen ellökte magától.
- Ne fogdosson! Senki nem kérte, hogy hozzám érjen!
A fiatal férfi feltette a kezét ártatlalnságát bizonyítva és elmosolyodott. Nézte a részeg, zilált lányt és mosolygott. Szép lány - villant át agyán. Eredetileg csak segíteni akart, de Tess határozottan tetszett neki, és úgy érezte, mintha már látta volna valahol. Nem rég érkezett a városba, így nem tudta volna megmondani, hol is akadt össze a lánnyal, de ez most nem is volt fontos.
- Elnézést. Segíthetek? – kérdezte, leengedte a kezét és tovább mosolygott.
Tess hökkenten nézett.
- Miben?
- Abban, hogy hazajusson. Gondolom, kocsival van, és ilyen állapotban nem vezethet.
- Ki akadályoz meg benne?! – kérdezte a lány harciasan.
A sarokban egy hamburgert majszoló egyenruhás rendőr állt fel. Lenyelte a falatot és szúrósan a lányra nézett.
- Például én. Ha gondolja, szolgálatba helyezem magam, és rögtön be is viszem.
Tess ezen kicsit elgondolkozott. Nem szerette volna kurvák és piti bűnözők társaságában a börtönben tölteni az éjszakát. Az előtte álló feketehajú latinosnak tűnő srác igazán jóképű volt, és választékos beszéde azt sugallta, nem a külvárosi bunkók csapatát erősíti.
- És maga hogyan akar segíteni? – kérdezte a férfit.
- Hazafuvarozom a kisasszonyt, aztán taxit rendelek, és én is hazamegyek. Azt hiszem, elég késő van már.
- Ez jól hangzik – vetette közbe a rendőr.
- Maga csak ne szóljon bele! – mordult rá Tess. Maga meg – fordult a fiatal férfi felé – még be sem mutatkozott.
A fiatalember elmosolyodott és kezet nyújtott Tessnek.
- Ramon de Oliveira.
Tess elfogadta a felé nyújtott kezet.
- Előkelő neve van! – morogta és ő is bemutatkozott. Tess Simons.
A kocsiban Tess az ajtónak dőlve gubbasztott. Ramon lassan vezetett, és különösen a kanyarokat vette érzékelhetően nagy ívben. Nem akarta, hogy a lány gyomra feladja a harcot és kocsiban adja ki a fölös tartalmat. Nem utolsó sorban pedig nem akarta, hogy a lány később szégyellje magát előtte. Mert abban biztos volt, hogy nem ez az utolsó találkozásuk. Ránézett Tessre.
- Most mit nézel?! – mordult rá a lány.
Ramon elmosolyodott.
- Csak azon gondolkozom, mi borított ki ennyire.
Tess elszontyolodott.
- Ennyire látszik?
Ramon bólintott.
- Ennyire.
Tess felsóhajtott.
- Hosszú mese.
Ramon vezetés közben vállat vont.
- Éppen ráérek.
Tess elgondolkodott.
- Nem szeretném hosszan ecsetelni. Elég annyi, hogy egy hülye kis liba vagyok, akit nem nehéz átverni!
Tess morcosan jegyzetelt a zsúfolásig telt előadóteremben. Hallgatta Charliet, és egyre indulatosabb lett. Legszívesebben kiszaladt volna a katedrához és jól felpofozza a férfit.
- Nem akarom tönkretenni az életedet! - hallotta a férfi hangját a gondolataiban. Még hogy nem akarja! – dühöngött hangtalanul.
Akaratlanul is a tőle öt sorral lejjebb ülő Lizzyre nézett. A szőke lány csüggött Charlien, és mosolygós imádattal itta szavait. Tesst elfutotta a méreg, aztán erőt vett magán. Pár héttel ezelőtt még ő is így ült be a férfi minden előadására. Csak remélni merte, hogy rajta nem látszott ennyire. Végül is Lizzy nem tehetett arról, ami kettőjük közt történt. A viszonyuk nem volt éppen barátnői, de azért jóban voltak. És a lány nem tudhatta azt, amit Tess már igen; hogy Charlie nem a világ legjobb pasija! Nem más, csak egy piti kis pojáca, aki diáklányokkal csalja a gazdag feleségét. Annyi gerinc azonban nincs benne, hogy nyíltan színt valljon, és elhagyja az asszonyt.
Untatta az előadás, akár az egész közgazdaságtan. Énekelni, írni szeretett volna. Vagy rajzolni. Az új hobbija teljesen felvillanyozta. Amióta a tanfolyamot elvégezte, legalább tíz portrét készített. Titokban lefotózta „áldozatát” mobiljával, aztán este nekiült, és rajzolt, és rajzolt, amíg a mű készen nem lett. Billyt a kertészt egész éjszaka rajzolta. Hihetetlenül gyönyörű fotót készített az alkonyat szürkületében leveleket gereblyéző idős néger férfiról. Szerette Billyt. Kislány korában, ha apja nem láthatta, gyakran lovagolt a hátán, és gyöngyöző kacagással kért újabb futamokat. Billy ilyenkor vele nevetett és boldogan futotta az újabb és újabb köröket. Később, mikor kamasszá érett, a futamok megszűntek, de a barátság megmaradt. Egyszer megkérdezte Billyt, hogy a nehéz munka közben miért állt meg vele lovacskázni. A válasz könnyeket csal a szemébe.
- Akkoriban kéredzkedtél először a hátamra, amikor meghalt a mamád. Nekem három lányom van, és tudtam, mit éreznének, ha ők lennének a helyedben. Nem volt szívem nemet mondani. Később megértettem, hogy te nem a fekete kertészt látod bennem, hanem az embert. Tudod Tess, nagyon kevesen látnak így!
A lány szomorúan elmosolyodott. Billynek igaza volt, a legtöbben valóban csak egy fekete kertészt láttak, ha ránéztek. Mit sem tudtak Billy irodalom iránt érzett elkötelezett szeretetéről, és arról a rengeteg csodaszép könyvről, amit elolvasott. Amikor a kedvenc könyveiről mesélt, irigylésre méltó szenvedély tüze égett fekete szemeiben. Tess hát örült, hogy ő nem tartozik azok közé, akik átnéznek a már idősödő fekete férfin. Melankolikus hangulatban bámult ki az ablakon. A szakítás óta azon gondolkodott, hogyan lépjen tovább. Nem igazán tudta, mit is gondoljon. Hiányzott az életéből egy férfi, de semmi értelmét nem látta egy újabb kudarcnak. Mit érne egy olyan kapcsolattal, ahol a srácnak az a legfontosabb célja, hogy lefektesse? Aztán ha ez megvolt, még el van vele pár hétig, és kis idő múlva jöhet a szakítás, és ő továbbléphet egy újabb csábító préda felé. Erre végképp nem vágyott. Látta a csoporttársai között szövődő és üstökösként tovasuhanó, majd kihunyó „szerelmeket”. Köszönte, de ebből nem kért. Körbenézett a teremben. A szeme megakadt egy csinos lányon. Nézte, ahogy buzgón jegyzetelt. Tekintetével végig simított vöröses haján, formás nyakán, a vállain, aztán a melléhez ért. Elmélázva nézte a lányt.
- Vagy legyek leszbikus? A csajok biztosan nem olyan szemetek, mint a pasik! Legalábbis egyes pasik! - javította ki magát gondolatban. Elképzelte magát egy lány melletti kapcsolatban, és annyira abszurdnak érezte a szituációt, hogy majdnem hangosan felkacagott. Na, nem, akkor már inkább az egyéjszakás kalandok!
Ez viszont egyáltalán nem az ő műfaja volt. Soha életében nem történt vele ilyesmi, és úgy gondolta, hogy nem is fog. Bár a szakítás utáni estén, amikor az a srác hazavitte… Tess elgondolkozva nézett maga elé.
- Hogy is hívták? – tűnődött. Valami „R” betűs… - talán Robert… nem, nem úgy nézett ki, mint egy Robert – döntötte el magában.
Bárhogy törte is a fejét, nem jutott eszébe a megoldás. Abban viszont biztos volt, hogy az ő esetében – legalábbis akkor éjjel – biztosan belement volna az egyéjszakás kalandba. Kicsit elszégyellte magát az emlékre. Amikor hazaértek, átölelte és megcsókolta a férfit. A férfi viszonozta a csókot, aztán finoman eltolta és rámosolygott. Tess újra megcsókolta – ezúttal sokkal hevesebben – és hívta, hogy folytassák ezt a szobájában. A fiatal férfi azonban macsósan rámosolyogott és a mosolyt ellensúlyozva megrázta a fejét.
- Gyönyörű vagy Tess, és valószínűleg egy kapitális marha vagyok, hogy kihagyom a lehetőséget, de nem szeretném, ha olyat tennél, amit később megbánsz!
Aztán könnyed csókot lehelt az ajkára, kiszállt és búcsút intve kisétált a kertből. Tess azóta sem látta. Sokszor kapta magát azon, ha a városban autózott, hogy a járókelőket és a többi autóst figyeli. Csak pár nap után esett le neki, hogy valójában éjszakai megmentőjét keresi. De a férfi nem volt sehol.
- Férfi! – gondolta. Érdekes, hogy velem egykorú lehet legfeljebb őár évvel idősebb, és mégis férfiként gondolok rá! Persze, mert egészen más, mint a többi srác, akit ismerek!
Az, hogy kihagyta a pille könnyedén ölébe hulló szex lehetőségét, csak még inkább emelte ázsióját a lány szemében. A férfi szón újra elgondolkodott. Férfiként általában Charliera szokott gondolni. De belátta, hogy apjának igaza volt, bár fájt, amit akkor este mondott. Mégis tökéletesen igaza volt, és már nem gondolkodott az idősebb korosztályban. Női ösztöne azt súgta, hogy azt a srácot kellene megtalálnia valahol a tízmilliós nagyváros emberdzsungelében. A leglogikusabb az lett volna, ha visszamegy a bárba, ahol találkoztak. Csak az volt a probléma, hogy egyáltalán nem emlékezett rá, hol is van az a bár, mi a neve, és hogyan keveredett oda! Arra meg pláne nem, hogyan jutottak el onnan hazáig. Már többször is kísérletezett különböző útvonalakkal, de semmi eredmény. Amikor nagyon elmerült ebben a játékban, újkori felfedezőként gondolt önmagára, aki a nagyváros feltérképezésén fáradozik. A feltérképezés ment is, csak azt nem találta, akit keresett. Mert azt azért ekkor már tudta, hogy a bár megtalálása csak eszköz volt az igazi cél felé vezető úton.
- Lehet, hogy életem szerelmét sodorta mellém Isten egyetlen estére, és soha többé nem látom? – morfondírozott magában.
De ettől még nem lett jobb. Legfeljebb annyival, hogy a fiatal férfi emléke elhomályosította a Charlieval történt szakítás fájdalmát. Igazából nem is a szakítás fájt Tessnek. Sokkal inkább a mód, ahogyan történt. A férfi aljassága, ahogy arra fogta az egészet, hogy őt védi vele. Ezen elmerengett csöppet.
- Melyek lehetnek a legmegalázóbb szakítós dumák a srácoknál? – elmélkedett. Az egyik biztosan ez: Te túl jó vagy hozzám, el kell, hogy engedjelek! Ennél szemetebb duma kevés lehet! - sóhajtott magában. Aztán rögtön eszébe jutott egy másik. Ezt véletlenül hallotta, amikor egy színésztársa szakított a nővérével. Annyira szeretlek, hogy az már fáj!
