- Jóképű srác! – vetette oda, és már indult is a bárpult felé.
Tess elpirult, és ijedtében a rajzra csapta a kemény fedelet. Nővére ezen jót derült és rákacsintott.
- Nocsak, nocsak, az új lovag?
- Miért érdekel?
Susan vállat vont, és belekortyolt a poharába.
- Fiatalabbnak tűnik, mint a legutóbbi szeretőd! – mondta, jelezve, hogy mindet tud a Charlie afférról.
Tess dühösen felmordult.
- Semmi közöd hozzá! Kérdezem én, hogy miért kefélsz mindenkivel, aki előremozdítja a karriered?! – vágta oda durván, de már meg is bánta szavait.
Bár nem álltak túl közel egymáshoz, azért szerette Susant. És azt is tudta, hogy Susan jó néhány kisebb nagyobb szerepet elbukott már azért, mert nem hagyja kihasználni magát.
- Bocs, nem úgy gondoltam! – kért bocsánatot szinte azonnal.
Susan savanyú arccal biccentett.
- Elfogadva. Tudod kicsim – csak akkor hívta így Susant, amikor érzékeltetni akarta a köztük lévő negatív irányú különbséget -, nem mindenkinek tündököl egyformán a nap. Mert vegyünk például téged. Apa fizeti az egyetemet, a számláidat, a kocsidat, és minden kiadásodat. De mit kapok én? Egy csomó szemrehányást azért, mert színésznő vagyok.
Ezen kicsit elmélázott, és megitta a maradék skotchot.
- Ha csak nyúlfarknyi szerepeim vannak is, akkor is színésznő vagyok! – mondta ki magát bíztatva fennhangon. Aztán Tessre nézett. És amilyen mázlista vagy, az a srác legalábbis valami olajmilliomos csemetéje, de legrosszabb esetben is évfolyam első, aki két éven belül megkeresi az első millióját!
Miközben beszélt, újratöltötte a poharát, majd húgára köszöntötte, és felsétált a lépcsőn a szobájába.
A következő héten Tess mindennap boldogan rohant az egyetemre. Nagyszerű érzés volt Ramon mellet ülni az előadásokon, és nézni, ahogy jegyzetel, figyel, sőt, ha lehetőség adódik, kérdez is. Szerdán aztán úgy ítélte meg, hogy elkészült a portréval. Amikor végeztek Riceon, átölelte Ramont és rákacsintott.
- Feljössz hozzám, szeretném neked adni valamit!
Ramon felnevetett.
- Ez pont úgy hangzott, mintha a bélyeggyűjteményedet szeretnéd megmutatni nekem!
Tess elpirult, és belebokszolt a férfi vállába.
- Nincs is bélyeggyűjteményem!
Ramon rákacsintott.
- És ha nekem van?
- Akkor majd felmegyünk hozzád, és megmutathatod, de csak az után, ha már nálam megkaptad az ajándékodat – mondta Tess vidáman.
Több kérdés nem volt. Vidáman, egymás kezét fogva lesétáltak a kocsihoz, bepattantak, és Tess kilőtt a kis Toyotával. Ramon ijedtséget színlelve kapaszkodott.
- Atyaég – mondta – nem közölted, hogy autóversenyző vagy!
Tess ránevetett.
- Akkor sem mondtam volna, ha az lennék, de gyorsan oda akarom adni az ajándékodat, hogy aztán megnézhessük a bélyeggyűjteményedet!
A lány igazából nem a bélyeggyűjtemény miatt sietett. Fejében még mindig ott motoszkált Susan mondata: „de legrosszabb esetben is évfolyam első, aki két éven belül megkeresi az első millióját!” Hát Ramon nem évfolyam első, és bizony nem is keresi meg két év alatt az első millióját – ismerte el magában. Egy konzulátusi sofőr a perui konzulátuson messze nem a legjobb parti, és ezt nagyon jól tudta. Különösen az apja szemében, aki sohasem szerette a kreolbőrűeket. Na, pláne, ha azok nem is amerikai állampolgárok. Mivel sokáig voltak ma az egyetemen, az apja – ha már meg nem érkezett – nemsokára hazaér. És a találkozást most igazán szerette volna elkerülni. Ráér később megvívni ezt a harcot. Míg ezen gondolkodott, Ramon is csöndben volt. Csak nézte a lányt, és azon töprengett, hogyan szerethetett bele szinte első látásra. Nem tudta a választ, de a tény attól még tény maradt. Tess lassított, és széles ívben befordult a kapubejárón. Örömmel konstatálta, hogy sem Susan, sem apja kocsija nem áll még a nekik kiépített helyen. Tehát tiszta a terep. Megállt a saját helyén és leállította az autót. Aztán odahajolt a férfihoz, és megcsókolta.
- Ez jól esett – sóhajtotta a csók után. Gyere – invitálta Ramont és fürgén kipattant az autóból.
Átölelte Ramont és fölandalgott vele a széles lépcsőn. A férfi a fordulóból visszanézett és elismerően bólintott.
- Szép a ház. Különösen a fa részek tetszenek. Az ilyen csiszolt teakfa padlót mindig nagyon szerettem.
Amikor felértek, Tess szélesre tárta a szobája ajtaját és szertartásosan körbemutatott.
- Íme, az én birodalmam!
Ramon belépett és körbesétált a nagyobbacska szobában. A falon Jimi Hendrix poszter, vele szemben kis asztal, felette régi fotó, egy nagyon szépen nevető nővel. A kis asztalon néhány nyaklánc, karkötő, gyerekrajzok, és keretben két másik, kisebb fotó ugyanarról a nőről. Ramon kérdőn nézett a lányra.
- Az anyukám – mondta lecsendesülve Tess.
Ramon azonnal érezte a lány hangulatváltását. Becsukta maga mögött az ajtó, hozzálépett, és átölelte. Nem volt szükség magyarázatra.
- Nagyon szeretted?
Tess szomorúan bólintott.
- Már tizenhét éve, de még mindig nem tudtam megszokni – sóhajtotta. Tudod milyen az, ha ennyi idő után még mindig érzed valakinek az illatát?
Ramon megrázta a fejét.
- Nekem szinte még mindenkim megvan.
- Hát nekem nem – mondta csöndesen Tess.
Ramon a két tenyerébe fogta a lány arcát, és hosszan megcsókolta. A csók feloldotta a gátlásokat, és elsöpörte a szomorúságot. Tess maga sem tudta hogyan történt, egyszerűen felolvadt Ramon ölelésében. A ruhák pihe könnyedén lekerültek, és Tess boldogan ölelte a férfit. Nem zavarta már semmi. Nem érdekelte az apja, és maga mögött hagyta a nővére szavait. Érzékien ölelte és csókolta a férfit. Megcsodálta izmos bronz mellkasát, beszívta az illatát, és már nem tudta kontrollálni a vágyát, az ágy maratonnyi messzeségben állt, hát egyre csak húzta lefelé a férfit. És Ramon édes csókok özönével válaszolva követte. A süppedős régi perzsaszőnyeg – még Tess nagymamájáé volt – erős szálai dörzsölték a hátát, amikor a beteljesedett szerelem ritmusára váltottak, de mindez most nem volt érdekes.
Tess tudatának egy másik dimenziójában rögzültek családtagjainak hazatérését jelző zajok. Hallotta a kocsik hörrenő motorját, a lépések csosszanását és koppanását a lépcsőfokokon, de ez mit sem számított. Ramon ritmusával egybeolvadva egy olyan új világban járt, aminek a létezéséről sem tudott eddig. Szemük sugara összeforrt, az ajkak keresték egymást, a kezek simogattak és öleltek. Ramon lágyan, mégis hihetetlen erővel a ritmust egy pillanatra megszakítva átfordult, és most a lány került felülre. Tess halk, önkéntelen sikkantással jelezte elégedettségét, és azonnal mozogni kezdett. És innen már csak fölfelé vezetett az út. A gyönyör spirális pályán, akár egy forgószél, szippantotta őket egyre magasabbra. Hogy aztán Tess lágy hangja és Ramon basszusa egybeolvadva öntse hangokba a beteljesült szerelem szimfóniáját.
A lány levegőért kapkodva Ramon mellére simult. Érezte, ahogy a férfi mellkasa emelkedik és süllyed, mintha csak együtt futottak volna a parkban. Tess mindenhol borzongott, ahol boldogságtól nyirkos teste Ramonhoz ért. Érezte a férfi bőrének remegését és beszívta a szerelem semmivel össze nem téveszthető illatát. Ramon az övé volt. De tudta, ez így nem pontos megfogalmazás. Ők most már végérvényesen egy pár lettek. Érezte a mellén a férfi szívdobbanásait, melyek mintha csak az ő szívzenéjének ellenpontjai volnának. Hallgatta a férfi szuszogásának halk hangját, és mérhetetlenül boldog volt. Olyan boldogságvolt ez, amelyet csak az ért meg, aki már hallgatta az éjji csendben a szeretett férfi – vagy nő – álmának halk szuszogását.