Tess dühösen apja elé perdült, és közvetlen közelről nézett a szemébe.
- Azt gondolsz, amit akarsz, de én szeretem, és együtt akarok élni vele!
- Mégis hogyan?
Tess gúnyosan elmosolyodott.
- Ez a legszebb az egészben. Hozzám költözik, és a szobámban fogunk lakni.
- Azt már nem! Csak nem képzeled, hogy ezt a… ezt a… - kereste a megfelelő szót Simons – fickót beköltözteted a házamba?!
- A házunkba! – csattant fel a lány. A ház negyedrésze ugyanis az enyém!
- Ó, az anyád része! Már majdnem elfeledtem! Komolyan azt hiszed, ha élne, akkor támogatna ebben az őrültségben?!
Tess lehajtotta a fejét és a medencébe bámult. Az anyja emléke mindig ugyanúgy hatott rá. Érezte az illatát, a kezének finom simítását haján, és maga előtt látta a mosolyát. Két kövér könnycsepp gördült végig a lány arcán. Simons azonnal érezte, hogy ezúttal túl messzire ment.
- Ne haragudj, én csak…
- Nem haragszom – suttogta Tess. És nem hiszem, hogy biztosan támogatott volna, hiszen nem is ismertem. De azt nagyon is jól érzem, hogy megértett volna. És nem hívta volna Ramont se bokszosnak, se majomnak! Az előbb azt kérdezted, hogy komolyan gondolom-e, hogy ezt a fickót beköltöztetem a házadba. A válaszom igen! Halálosan komolyan gondoltam! Mégis azt mondom, van választásod.
- Csakugyan? És mi lenne az?
- Vagy Ramon költözik ide, vagy én innen el. A döntés a tiéd!
Gordon Simons fölugrott a székéből és döbbenten meredt a lányára. Szívébe éles fájdalom hasított. Évek óta kísértette álmaiban, hogy egyszer annyira elront valamit, hogy elhangzik ez a mondat. Soha nem mondta ki, de Tess volt a kedvence. Ahogy cseperedett, és mindinkább az anyjára hasonlított, ez az imádata egyre inkább erősödött. Most pedig itt áll előtte, és neki kell választania aközött, hogy egy olyan embert fogadjon a házába, mint a szakácsnője, vagy aközött, hogy Tess elmegy. Tudta, nincs jó választás, mégsem tehetett semmit. Pontosan érezte, hogy a lánya nem a levegőbe beszél. Szereti ezt a Ramon nevűt, és ebből nem enged. Simons lassan visszaereszkedett a székébe.
- Nehéz helyzetbe hoztál – suttogta.
- Nem én, apa, te saját magad!
Simons felemelte a kezét.
- Arra kényszerítesz, hogy válasszak közted, és az elveim között!
Tess érezte, hogy győzött, de mégsem volt boldog ettől a győzelemtől. Szerette az apját, és tudta, mit ad fel érte.
- És persze tudod a választásom – sóhajtotta Simons. Hát jöjjön az a Ramon, legfeljebb esténként tovább dolgozom az irodában egy kicsit. Úgy is ráfér az üzletre!
Ramon alig egy hete dolgozott a konzulátuson, amikor beköltözött Tess szobájába. A lány boldogon rendezgette a férfi holmijait. Mielőtt Ramon jött volna, Tess a szekrénye felét kiürítette, hogy helyet adjon a férfinak. Most pedig boldogan simított végig az akkurátusan behajtogatott pólókon. A ruhadarabok láthatóan jól megfértek az ő pólóival. Aztán a pólókról a komód előtt térdelő férfira esett a pillantása. Ramon éppen a fehérneműit rakosgatta a fiókokba. Tess ellágyulva nézte. Szíve csordultig volt szerelemmel. Gyerekkorában nem tudta elképzelni, milyen lesz az a pillanat, amikor egy férfival osztja meg az életét. Aztán kamaszlányként már álmodozott a hercegről fehér lovon. A gondolatra elmosolyodott. Hát Ramon nem egy szőke herceg – gondolta. Valahogy mégis úgy volt ezzel, mint Fiona a Shrekkben: nem kellett a szőke, neki Ramon volt a tökéletes férfi. Ellépett a szekrény mellől. Szeretettel végigsimított a férfi fején, és ügyes mozdulattal helyére csúszatta a megtelő fiókban az utolsó fehérneműt. A férfi rámosolygott.
- Mondd csak Tess, mit szólnál, ha azt mondanám, hogy látogassunk el apámékhoz…
- Peruba?
- Eddig úgy tudtam, ott élnek! – próbálta elviccelni izgalmát Ramon.
- Mikor menjünk, karácsony előtt, vagy az ünnepekre?
Ramon szorosan magához ölelte a lányt. Azt a választ kapta, amire várt. Már egyáltalán nem félt attól a pillanattól, amikor felfedi titkát.
- Majd később eldöntjük – suttogta közvetlen közelből a lány fülébe, aztán apró csókot lehelt a rózsaszín fülecskére. De nem állt meg itt. Ajka Tess arcát és nyakát simítva szánkázott le a kulcscsontjáig. A lány halkan sóhajtott, és hátrahajtotta a fejét, szabad utat engedve a férfi csókjainak. Tess úgy érezte, szinte perzselik a férfi ajkai. Felnyögött, és lesegítette Ramonról a pólót, hogy aztán ő is megszabaduljon a sajátjától. A férfi halkan felsóhajtott, és ajkával egyre lejjebb siklott, és mint játékos műlesikló a bójákat, úgy kerülgette ajkaival Tess vágytól feszülő kebleit. És már nem volt visszaút. Övcsat kattant, cipő koppant, ágy nyikordult, és Tess vágyakozva érezte magán Ramon súlyát. A férfi lágyan és gyengéden szerette, és Tess felolvadt a férfi kiváltotta gyönyörben. Apró csókok özönét váltva mozogtak. Tess körmével finoman végig karcolta a férfi izmos hátát. Ramon válaszként lecsapott ajkaira és hevesebbé vált szeretkezésük. Hogy aztán gyönyörük kitörő hangjával lezárják szerelmük szimfóniáját.
Tess csukott szemmel állt a zuhany alatt. A meleg víz jólesően életre keltette ernyedt izmait, és kitisztította gondolatait. Még mindig csukott szemmel nyúlt a tusfürdő flakonjáért, de a műanyag helyett egy erős férfikezet érintett meg. Tess halkan felsóhajtott. Ramon belépett mellé a zuhanyzóba, tusfürdőt öntött a tenyerébe, és gyengéden rásimította a lány bőrére. Tess pedig gyerekként tűrte a kényeztetést. Amikor a férfi végzett, levette a zuhanyt a helyéről, és leöblítette a habot a lányról. Aztán visszatette a zuhanyfejet a helyére. Gondosan úgy fordította, hogy a vízsugár pontosan rájuk szórja a vízcseppeket, aztán Tess mögé lépett és átölelte. Semmit nem csinált, csak ölelte a lányt. Tess csukott szemmel élvezte a helyzetet, aztán fejét hátra hajtotta, és megtámasztotta Ramon állán. Hallgatta, ahogy szerelme halkan, egyenletesen lélegzik. Megnyugtató érzés volt érezni a hátán, ahogy a mellkasa emelkedik és süllyed. És ekkor Ramon keze lágyan elindult. Tess halkan felnyögött, és a férfi folytatta felfedező útját a testén. Ramon finom kezei úgy játszottak rajta, mint egy mesterhegedűs a Stradivariján. Csak most a hangszer helyett Tess adta a hangokat. A férfi pedig végtelen türelemmel játszott eleven hangszerén. Amikor a lány lába már megroggyant a vágy súlya alatt, a férfi maga felé fordította, megcsókolta, és a derekánál fogva felemelte. Tess halk sikkantással ért célba, és lábával átölelte a férfi derekát. Ramon pedig ringatni kezdte, és csókolta, csókolta, csókolta. A nyakát, az arcát, a száját, a kebleit. Tess ölelte a férfi nyakát és mozgásának ritmusát felvéve könnyítette édes terhét. A csobogó víz hangja elnyomta zihálásukat, a lehető legnagyobb intimitást és szabadságot biztosítva nekik. És Tess boldog sikoltással adta Ramon tudtára a kéj beteljesülését.
A reggeli rohanás után Tess idegesség és izgalom kíséretébe lépett be a JPMorgan Chase tower 75 emeletes épületébe. Az 1982-ben épült nevezetesség a város központi részén, a Capitol street mellett terpeszkedett, a folyó melletti parksáv és a fő közlekedési utak közvetlen közelében. A 305 méter magas toronyban apja cége a 67. emeleten bérelte irodáit. Az irodákból csodás panoráma kínálta magát, mégsem sem ez a munka volt Tess álmai netovábbja. Mást azonban nem tehetett, hát jó képet vágott a dologhoz, és beszállt a liftbe. Gépiesen mosolygott és visszaköszönt az embereknek, de mélyen legbelül félt. Hogyan tudja legalább a minimális lelkesedés látszatát mutatni apja embereinek? Pedig nem volt más választása. Apja megtűrte Ramont a házban, és ez mindennél többet jelentett számára. A lift alig érezhetően szintbe állt a 67.-en és Tess a többi ott dolgozóval kisodródott a folyosóra. Űzötten körülnézett – mindössze kétszer volt itt, amióta két évvel ezelőtt apja ide költöztette a cégét. Aztán felfedezte a középen álló recepciós pultot, és odalépett. Odabent a három, szinte szakasztott egyforma szőkeség gondtalan fecsegéssel űzte el az unalmát. Az egyik végül a türelmesen álldogáló Tessre pillantott.
- Miben segíthetek? – bájologta műmosolyt villantva.
- A Simons Agensyt keresem.
- Milyen ügyben és kit?
- Az apámat, és munka ügyben.
- Ó, Miss Simons! Elnézést, azonnal adom a Kártyáját – mondta, azzal elfordult és a fiókból egy belépőkártyát varázsolt elő. Tessék, ezzel bárhová bejuthat. A büfé a baloldali folyosó végén, a legközelebbi étterem a 65.-en van.
Tess bólintott, hogy értette, de nem mozdult. A szőke tanácstalanul nézett rá.
- Igen?
- Merre van a Simons Agency?
Miközben a főfolyosón haladt előre, a lány esze még mindig a szőkén járt. Vajon tényleg ennyire hülye, vagy csak megjátszotta? – tette fel magának a kézenfekvő kérdést. Aztán vállat vont, és megállt. Nézte az aranyszínű táblára vésett feliratot, és a recepciós lányról az apjára vándoroltak gondolatai. Apja huszonöt éve gürcölt éjjel-nappal, hogy ezt összehozza. És ez az alapja annak, hogy senkinek titulálja Ramont. Mert neki nincs semmije, amit ezzel szembe tudna állítani, mint teljesítményt, vagy vagyont. Halkan kopogott, aztán belépett az ajtón. Az ajtóval szemben kis belső recepció volt. A barna lány éppen dossziékat rakosgatott a háta mögött lévő polcon, de az ajtó nyílásának hangjára egyen mosollyal az arcán azonnal megfordult. Aztán amint Tesst felismerte, a mosoly valódi mosollyá változott.
- Hello Ann – köszönt Tess gimnáziumi osztálytársának.
- Tess – lelkendezett Ann boldogan. Mr. Simons mondta, hogy nálunk fogsz dolgozni, én meg már alig vártam, hogy találkozhassak veled! – hadarta egy szuszra.
Még az első évfolyamra járt Tess, amikor Ann megkereste, hogy segítsen neki. Férjhez ment – azóta már el is vált -, és munkára volt szüksége. A neten talált rá apja hirdetésére, aki talpraesett recepcióst keresett. Így Ann megkereste Tesst.
- Gyere – invitálta Tesst, miközben átölelte, és két puszit nyomott az arcára – elviszlek Mirjamhoz.
Mirjam a cég pénzügyeit és könyvelését intéző kis csoport vezetője volt. Tessnek tőle kellett megszereznie azt a gyakorlatot, amire az egyetemen nem volt módja. A lány most már pontosan értette apját. Mirjam pár év múlva visszavonul az aktív munkától. Addigra Tess mindent eltanul tőle, és átveszi a helyét. Aztán további pár év múlva apja is visszavonul, és Tess lesz a cég főnöke. És csinálhatja élete végéig azt, amit a legkevésbé szeretett volna. De nem volt más választása. Mirjam, a sótlan, hatvanas évei elején járó özvegyasszony szokásos mogorvaságával fogadta. Megmutatta hol fog dolgozni, aztán rögvest egy rakás dossziét is az asztalára pakoltatott az egyik negyvenes kolléganővel. A dossziék lepakolásást követően a nő bocsánatkérő mosollyal ült vissza a helyére, Mirjam pedig azonnal magyarázni kezdett.
A késői napfény még beragyogta a medence partját, amikor a lány megérkezett. Apja kezében az aznapi – arcát félig eltakaró - sportlappal békésen aludt az egyik nyugágyon. Azon ritka alkalmak egyike volt ez, amikor este nyolc előtt abbahagyta a munkát. Persze ez sem volt véletlen. Üzleti ügyben Atlantában tárgyalt, korán reggel odarepült, délután pedig vissza. Az alvás is ennek a következménye volt. Tess halkan odalépett mellé, és levette az arcára borult újságot. Apja azonnal felébredt és Tessre vigyorgott.
- Hello Tess, üdv a fedélzeten.
- Szia, apa.
- Na, hogy ment?
Tess unottan vállat vont, és egy narancslevet töltött magának a bárkocsiról.
- Ismered Mirjamot nem?
Apja vigyorogva bólintott.
- Naná! Húsz éve a legjobb munkaerőm! Éppen azért tettelek hozzá.
- Kösz apa, remek ötlet volt! – fanyalgott a lány.
