- Na, jó, Mirjam nem vigyorog folyton, mert a főnök lánya vagy, de minden a kisujjában van, amit a biztosítási szakma pénzügyeiről és könyveléséről tudni kell. Ha jól tudom, azért vagy ott, hogy ezt megtanuld. A bájcsevelyt meg gondolom, elintézed kávézás közben a többi lánnyal!
- Te mondtad - mosolygott Tess apjára.
A kocsibejáró felől halk duddantás hallatszott. Apja elfintorodott, és felállt a nyugágyról.
- Megjött a sofőröd! – mondta, és elindult a ház felé. Aztán, csak a látszat kedvéért hozzátette: Megyek és átnézem a mai tárgyalás jegyzeteit, talán ki tudok valamit találni, hogy miénk legyen ez a business!
A lány nézett utána, és pontosan tudta, hogy csak Ramonnnal nem akar találkozni. Tesst ez még minden esetben lehangolta, amikor ilyen nyilvánvalóan beleütközött a szerelmével szembeni ellenállásba. Aztán hagyta az agyalást és kiszaladt Ramon elé. A férfi éppen búcsút intett a konzulátusi limuzinnak, és besétált a kapun. Tess átölelte és megcsókolta.
- Nocsak, egészen hazáig hoztak?
- A váltóm a konzul feleségéért ment a rezidenciára. Tett egy kis kerülőt, hogy ne kelljen metróznom.
De Tess ez igazából nem érdekelte, neki csak az számított, hogy Ramon végre vele lehet. Átölelte a derekát, és húzta befelé a házba. Amikor a szobájába végre kettesben voltak, megcsókolta a férfit. Csók közben lesegítette a zakóját, aztán az ingjét, és végül a nadrágját is. Aztán az inget határozott mozdulattal továbbította a fürdőszobai szennyeskosárba, a zakóval és nadrággal pedig a szekrényhez lépett.
- Zuhanyozz le, én meg készítek addig valami kaját – mondta és férfira mosolygott. Bár a házban volt személyzet, Tess soha nem vette igénybe őket a vacsorájukhoz. Ahogy mondani szokta, tudja, hol a hűtőszekrény, és az ajtaját is ki tudja nyitni a saját kezével.
Ramon hozzálépett és megcsókolta.
- Inkább maradj! – kérte. Zuhany után lemegyünk a medencéhez és olvasunk valamit.
Tess bólintott. Szerette, ahogy Ramon Shakespearet olvas neki. Utoljára akkor olvasott Shakespearet, amikor kötelező volt. De ez most egészen más, olyan, akár egy varázslat. A történet sokkal elevenebb volt, Ramon tolmácsolásában, mint amire emlékezett.
- Akár színésznek is tanulhattál volna – mondta neki egy alkalommal Tess.
De Ramon ezen csak nevetett.
- Ugyan már! Unalmas színész lettem volna, abból meg van elég!
Aztán a lány unszolására elmondta, hogy valamikor régen, még Peruban középiskolás korában járt színjátszó körbe.
- Ott szerettem meg Shakespearet, és a focit!
Tess hangosan felkacagott.
- Shakespearet és a focit?! Hogy jön össze ez a kettő?
- Nem is olyan nehezen, mint gondolnád! Az irodalom tanárom, aki a színjátszó kört is vezette, tagja volt annak a perui válogatottnak, amelyik olyan jól szerepelt az 1978-as Argentin világbajnokságon. Így hát próbák után mindig fociztunk is egyet.
- Várj csak? Milyen világbajnokság volt Argentínában? Nem emlékszem, hogy csináltunk volna ott foci vb-t, és…
Ramon hangosan felnevetett.
- Ó nem, nem Tess. Nem amerikai fociról, hanem socerről van szó! Tudod, az európai foci, amit nálatok csak alapozó sportágnak használtak az 1994-es Világbajnokságig. Azóta sok világklasszis játszik itt nálatok David Backhamtől Thiery Henryig!
Ezen nevettek egy jót, és Tess ennek akkor nem is tulajdonított jelentőséget egészen mostanáig. Most hirtelen megállt a gondolatra. Miközben hallgatta a fürdőszobából áradó vízcsobogást. Egyre csak törte a fejét.
- Soccer, soccer… - aztán felkiáltott örömében. Mert megtalálta a kulcsot, amivel összebékíthette Ramont és az apját.
Tess számára a hétköznapok lassú unalomban teltek. Az irodában Mirjam nap, mint nap újabb és újabb aktákat tett elé, minek következtében a lány már az ablakot sem látta. Ha valaki belépett, azt gondolhatta, hogy az ő helyén nem ül senki, és azt használják irattárolónak. De ez csak a látszat volt. Tess nagyon is jelen volt az irathegy mögött, és hét végére minden alkalommal úgy távozott, hogy a kupac jócskán lecsökkent előtte. Azzal a jóleső érzéssel mehetett pihenni, hogy megtette, amit a lelkiismerete megkövetelt. Persze tudta, csak ámítja magát, hiszen ahogy egyre mélyebbre ásta magát annál inkább biztos volt benne, hogy ez nem az ő élete. A gond csak az volt, hogy pontosan tudta apja szándékait, és azt is, hogy előbb-utóbb színt kell vallania. Ahogy hazafelé hajtott kis Toyotájával – Amerikában minden autó kicsinek számít, aminek a hengerűrtartalma nem éri el a 3000 köbcentimétert – Ramonon törte a fejét. Az elejtett megjegyzéseiből érezte, hogy valamit titkol előtte, de nem akart rákérdezni a dologra. Azt látta, hogy a titok kicsit feszélyezi a férfit, mégsem akart ajtóstól rontani a házba. Ramon úgyis elmondja majd, ami a lelkét nyomja, ha itt lesz az ideje – gondolta.
Amikor hazaért, szellős nyári ruhába bújt, és elmerült egy Coelho könyvben. Az olvasás azonban most nagyon nehezen ment. Egyre csak az járt a fejében, hogy vajon Ramon mikor mondja el… Tartotta a kezében a könyvet, és mélázva nézete a szeme előtt kuszálódó sorokat. Mélyülésében mobilja csörgése zavarta meg. A csengőhang Ramont jelezte, ezért azonnal a készülék után kapott.
- Szia – szólt bele szinte rögtön.
- Szia, szerelmem – hallotta Ramon hangját. El tudnál készülni, mondjuk, fél óra alatt?
Tess elmosolyodott. Nagyon szerette a férfiban a kezdeményezőkészséget. Azt, hogy nem várja meg, amíg ő megszervez mindent, hanem maga is a tettek mezejére lép. Ugyanígy odavolt azért a szokásáért is, hogy minden előzmény nélkül kap virágot, vagy valamilyen apró figyelmességet. Nem kapni szeretett, azt szerette, hogy a férfi figyel rá, és mindig ott van a gondolataiban.
- Milyen öltözéket parancsol uram? – kérdezte stílust váltva Tess.
- Olyat, mintha egy Mozart koncertre mennénk – hangzott a titokzatos válasz. Szeretlek, fél óra múlva ott vagyok! – hallotta a lány a jól ismert hangot, aztán a férfi bontotta a vonalat.
- Én is szeretlek – mondta Tess már csak az üres vonalnak, és kiöltötte a nyelvét csúfolódásként.
Aztán hirtelen eszébe jutott, milyen kevés ideje van, és rohant a fürdőszobába. Mire előkerült, már csak tíz perce volt Ramon érkezéséig. Egymás után kapkodta ki és akasztotta vissza a ruhákat a szekrénybe. Végül egy kisestélyi mellett döntött. Mire magára szuszakolta, és a frizuráját megigazította, már csak két perce maradt. Ramon ezúttal sem hazudtolta meg magát, pontos volt, akár egy svájci óra. Odakint halk dudaszó hallatszott – Tess utálta a taxiknak ezt a szokását, amikor megérkeztek a címre – és tudta, indulhat. Kilépett az ajtón, és döbbenten állt meg. Ramon szmokingban várta az ajtó előtt. A kapuban pedig a konzulátus limuzinja állt.
- Ezzel megyünk? - csodálkozott Tess.
- Elkértem a konzultól, pontosabban a feleségétől – helyesbített azonnal a férfi – és ő Frankkel együtt volt szíves kölcsön adni a járgányt.
Tess csodálkozva nézett. Határozottan érezte, hogy itt valami nagyon nincs rendben. De nem tett ellenvetést, elfogadta Ramon karját, és a kocsihoz sétáltak. Ramon váltótársa pedig úgy kezelte őket, mintha magát a konzult és a feleségét szállította volna. Milliméter pontosan beállított sapkával kinyitotta előttük az ajtót, megvárta, amíg beszállnak, aztán becsukta az ajtót és beült. A lány körbenézett a vajszínű bőrrel borított belső térben, és megcsodálta az autó luxusát. A bárpult valódi rózsafa burkolatát, és az üveg mögött sorakozó kristály pezsgőspoharak csillogását. Az elhúzott elválasztó ablakon át Frank hangját hallotta, ahogy Ramontól az úti cél felől érdeklődött.
- Hová vihetem önöket uram?
Ramon belement a játékba, és eszerint válaszolt a sofőrnek.
- Vigyen minket a ZaZa hotelhez, kérem!
A hallottakra Tess felhúzta a szemöldökét. A hotel az egyik legelőkelőbb belvárosi szálloda volt a városban, nagyszerű étteremmel és bárral, alig kőhajításnyira a Szépművészeti és a Természettudományi múzeumoktól. Na meg kedvelt séta helyszínüktől az állatkerttől. Mit akarhat Ramon a ZaZa-ban?
A limuzin halkan surranva haladt a város útjain. Ramon kinyitotta a bárszekrényt, két poharat vett elő, aztán kinyitotta az előre behűtött pezsgőt, és töltött maguknak.
- Szabad ezt nekünk? – szaladt ki a lány száján.