Tess és Ramon jókedvűen érkezett haza. Susan a nappaliban ült és Joshal telefonált. Tess magának kért egy teát Mariától, Ramonnak pedig töltött egy pohárnarancslevet. Miközben ezt intézte, azon gondolkodott, vajon megmondja-e a nagy hírt nővérének. Nem, azt hiszem, még nincs itt az ideje -döntötte el. Abban szinte biztos volt, hogy apja nem fog semmit sem mondani Susannak. Egyrészt szégyelli a történteket, másrészt a veszekedésükre sem lehet büszke. Az emberek többségében nem így fogadják az unokájukat. Közben Susan letette a telefont.
- Hi Tess – köszönt húgának, de Ramont egyszerűen levegőnek nézte. A férfi múltkori Jézusról szóló okfejtése kiverte a biztosítékot Susannál.
- Hello Su – köszönt Tess is, aztán Ramonra pillantott.
- Hello Su – viszhangozta Ramon is.
- Hello – böffentette vissza a lány, és rögtön húgához fordult.
- Josh holnap jön meg a forgatásról – közölte minden átmenet nélkül.
- Az nagyon jó - harsant a bejárattól apjuk hangja -, legalább ő is megtudja a nagy hírt!
Tess úgy fordult a bejárat felé, mintha kígyó sziszegett volna befelé. Ramon csak az orra alatt mosolygott, de néma maradt. Hazafelé azon vitatkoztak Tessel, hogyan reagál a továbbiakban a lány apja. Nos, a történtek ismeretében, erre egyikük sem számított. Susan meglepve nézett Simonsra. Simons pedig ázottan besétált, homlokon csókolta Susant, aztán Tesshez fordult.
- Tölts nekem egy whiskyt Tess!
A lány a pult mögé lépett, hogy teljesítse apja kérését, de aztán végigmérte apját, és nem állta meg szó nélkül.
- Hogy nézel ki, apa? Csurom vizes vagy, pedig odakint napok óta nem esett!
Simons felnevetett.
- Hát odakint nem, az biztos! Na de az irodámban! Minden farmer ilyen príma esőről álmodik!
Susan és Tess összenéztek, aztán Ramonra pillantottak. Ramon vállatvonva mutatta, hogy ő sem érti.
- Mégis, mi történt,apa? – kérezte Susan.
- Tudjátok, az embert néha érik balesetek! Olyan dolgok, amire nem számított az életben. Nos, engem ma csak ilyenek értek. Először azt hittem, ez is egy remek nap lesz. Az atlantai ügyfél jóváhagyta a szerződést, én pedig boldogan rágyújtottam egy Havannára. És itt követtem el a hibát. Lehet, ha matematikus lennék, és ismerném Nash játékelméletét, akkor mindez nem így történik, de nem ismerem.
- Ez még nem magyarázat a kinézetedre, és hogyan függ ez össze azzal a nagy hírrel, amivel beléptél? – kérdezte Susan.
- Összefügg Su, összefügg! – aztán háborítatlanul folytatta. Szóval, ültem a fotelomban és rágyújtottam egy Havannára, megünnepelvén a sikert, amikor belibegett a húgocskád, és kis tapogatózás után közölte, hogy gyereket vár ettől a… -Simons Ramon felé fordult és a szavakat kereste – ettől az úriembertől bökte ki végül.
Susan elkerekedett szemmel bámult húgára.
- Engedelmet uram … - kezdte Ramon, de Simons erre most nem volt vevő.
- Elnézést, fiatalember, még nem fejeztem be! Most jön a legjobb rész! Szóval az én kicsikém közli, hogy terhes, mire én ordítani kezdek, ahogy a torkomon kifér, erre ő otthagy. Azt hittem, ott mindjárt infarktust kapok. Belerogytam a fotelembe, és kiesett a kezemből a szivar. Kiesett! Értitek?! Annyi erőm sem volt, hogy egy szivart tartsak az ujjaim között! Előkotortam egyet abból a lilából, amit Ternowsky doki írt ilyen esetekre, és be a nyelv alá, ahogy kell. Aztán mikor kicsit erőre kaptam, lenyúltam a szivaromért, hogy eloltsam. Csakhogy ezzel már elkéstem. A tűzoltórendszer érzékelte a füstöt, és elindult. Ott ültem, egy fél infarktussal, és egy lepermetezett szivarral a kezemben, csurom vizesen, és most itt vagyok.
Susan döbbenten meredt Tessre.
- Te gyereket vársz?! Ettől?! – mutatott Ramonra, és mutatóujját olyan mereven tartotta a férfi felé, mintha bizony egy pisztoly csövét irányítaná rá.
Tess mosolyogva bólintott.
- Bizony tőle. Nagynéni leszel Su!
- Abból nem eszel! – pattant fel Susan, és kifelé indult, de nem jutott messzire, mert Simons rámordult.
- Susan!
A hangra Susan megállt, és apjára nézett.
- Az a gyerek az unokaöcséd, és neked csak egy dolgod lesz: szeretni! A gyerek nem tehet róla, hogy az anyja komplett idióta!
Susan szembenézett apjával, aztán bólintott.
- Értem. Igazad van, ő tényleg nem tehet senniről.
Simons bólintott.
- De van még más is. Gratulálj a húgodnak, mert bizony anélkül, hogy nekünk erről egy árva szót is szólt volna, eljegyezték!
- Mi? Na, nem!
- De bizony Su!
Susannak ez már sok volt. Csípőre tett kézzel megállt Tess előtt, és megrázta a fejét.
- Ha azt hiszed, hogy ettől majd szeretjük, tévedsz!
- Ez bizony így van Tess – mondta Simons - a szeretetet nem lehet kierőszakolni.
Tess dühösen toppantott.
- Elég ha, én szeretem, nektek csak elfogadni kell!
Simons halkan felsóhajtott.
- Hát ez az Tess, elfogadni!
Tess odalépett az apja elé, és gúnyosan rámosolygott.
- Pedig jó, ha hozzászoksz a gondolathoz apa, mert ő az unokád apja! És ha látni akarod a gyereket, a minimum az, hogy elfogadod az apját is!
Simons kihúzta magát.
- Fenyegetsz?
Tess indulatosan megrázta a fejét.
- Nem, apa, csak figyelmeztetlek. És ha már itt tartunk, jobb, ha elkezdesz gyakorolni, mert csak hat és fél hónapod van a sikerre.
- Majd igyekszem – morogta Simons.
- Igyekezhetsz is, mert a jövő héten Ramonnal kettesben mentek a Galaxy meccsre!
- Hogy micsoda?! – hördült Simons. Na, azt már nem! – csapta a pultra a poharát és fölsietett a lépcsőn
Tess hosszan nézett utána. A sírás környékezte, de nem akarta kimutatni az érzelmeit Susan előtt. A lány a nővérére nézett. Susan megcsóválta a fejét.
- Hát ezt elbasztad! – vetette oda vörös fejjel, és ő is felment a lépcsőn.
