- Te gyereket vársz?! Ettől?! – mutatott Ramonra, és mutatóujját olyan mereven tartotta a férfi felé, mintha bizony egy pisztoly csövét irányítaná rá.
Tess mosolyogva bólintott.
- Bizony tőle. Nagynéni leszel Su!
- Abból nem eszel! – pattant fel Susan, és kifelé indult, de nem jutott messzire, mert Simons rámordult.
- Susan!
A hangra Susan megállt, és apjára nézett.
- Az a gyerek az unokaöcséd, és neked csak egy dolgod lesz: szeretni! A gyerek nem tehet róla, hogy az anyja komplett idióta!
Susan szembenézett apjával, aztán bólintott.
- Értem. Igazad van, ő tényleg nem tehet senniről.
Simons bólintott.
- De van még más is. Gratulálj a húgodnak, mert bizony anélkül, hogy nekünk erről egy árva szót is szólt volna, eljegyezték!
- Mi? Na, nem!
- De bizony Su!
Susannak ez már sok volt. Csípőre tett kézzel megállt Tess előtt, és megrázta a fejét.
- Ha azt hiszed, hogy ettől majd szeretjük, tévedsz!
- Ez bizony így van Tess – mondta Simons - a szeretetet nem lehet kierőszakolni.
Tess dühösen toppantott.
- Elég ha, én szeretem, nektek csak elfogadni kell!
Simons halkan felsóhajtott.
- Hát ez az Tess, elfogadni!
Tess odalépett az apja elé, és gúnyosan rámosolygott.
- Pedig jó, ha hozzászoksz a gondolathoz apa, mert ő az unokád apja! És ha látni akarod a gyereket, a minimum az, hogy elfogadod az apját is!
Simons kihúzta magát.
- Fenyegetsz?
Tess indulatosan megrázta a fejét.
- Nem, apa, csak figyelmeztetlek. És ha már itt tartunk, jobb, ha elkezdesz gyakorolni, mert csak hat és fél hónapod van a sikerre.
- Majd igyekszem – morogta Simons.
- Igyekezhetsz is, mert a jövő héten Ramonnal kettesben mentek a Galaxy meccsre!
- Hogy micsoda?! – hördült Simons. Na, azt már nem! – csapta a pultra a poharát és fölsietett a lépcsőn
Tess hosszan nézett utána. A sírás környékezte, de nem akarta kimutatni az érzelmeit Susan előtt. A lány a nővérére nézett. Susan megcsóválta a fejét.
- Hát ezt elbasztad! – vetette oda vörös fejjel, és ő is felment a lépcsőn.
Ramon Tesshez lépett és átölelte. A lány zokogva borult a mellére. Miért bünteti őt az Isten? - zakatolt fejében a gondolat. Még alig volt öt éves, amikor az anyját elvesztette. Most meg, amikor megtalálja álmai férfiját, az apja és a testvére fordul ellene. Mit kellene tennie, hogy mindezt megváltoztassa? Hogyan kéne az apjával és Susannal megértetnie, hogy ők ketten összekötötték az életüket? Mit kezd majd a születendő gyereke azzal, hogy a nagyapja és a nagynénje gyűlölik az apját? Hogyan lehet leülni együtt egy ünnepi vacsorához ilyen előzmények után? Milyen esküvőjük lesz így? Hogyan magyarázzák meg Ramon szüleinek, hogy apja és Susan miért viselkedik így? Hogyan mondják el nekik, hogy Ramon az ő szemükben egy senki, egy latinos, aki legfeljebb sofőrnek, kertésznek, szakácsnak, kifutófiúnak jó!
Ramon ölelte a lányt, és forrt benne a düh. Szerette Tesst, és ezen semmi sem változtathat, de mit kezdjen ezzel? A legvészesebb pillanatban fizikailag kellett magát kényszeríteni, hogy csendben maradjon. Még dühében is jól tudta, nincs itt az ideje annak, hogy felfedje minden lapját.
