J. R. Matthew - Herceg fekete lovon XXVI. rész

Susan idegesen mászkált Josh Hyde parki luxus lakásában. Ez hülye név is bosszantotta, mint minden, ebben az apja és Josh által ráerőltetett szerepben. Valamilyen általa nem ismert ok miatt Houstonnak ezt az előkelő részét ugyanúgy Hyde parknak hívták, mint a híres londoni parkot. Bár kétségtelenül praktikus volt itt lakni a Sauthwest Fwy street szomszédságában úgy, hogy a hatalmas forgalom zajából szinte alig hallani valamit. De ez éppen csak egy pillanatra futott át a lány agyán, mert tudta, az előtte álló egyáltalán nem kellemes feladatra kell koncentrálnia. Végignézett magán, és megállapította, hogy valóban dögösen néz ki. A kis topból majd kibuggyantak formás mellei – mindig nagyobb melle volt, mint Tessnek, és erre nagyon büszke volt -, a miniszoknya nagyszerű rálátást biztosított formás lábaira, úgyhogy elégedett lehetett a látvánnyal. Az előszobából nyíló gardrób szobába lépet, rápillantott a tükörképére, és fanyarul elmosolyodott. Hiába a szép látvány, ez még nem volt elég. A minit a derekán igazgatva előrehajolt, mintha felvenne valamit a földről. Oldalt a válla felett ellenőrizte a látványt. A csipke tanga eltűnt formás feneke vágatában, és ahogy mélyebbre hajolt, a félig átlátszó csipke őrületesen feszült combjai között domborodó vénuszdombján. Nagyot sóhajtott, és elégedetten felegyenesedett. Minden készen állt ahhoz, hogy elcsábítsa azt a majmot, aki éppen a húgát készül tönkretenni. 

- Tess jön nekem még ezért eggyel, bár nem tudom, valaha is meg tudja-e hálálni, hogy megmentem az életét! – morogta maga elé.

Mosolyt erőltetett magára, és a falon halkan ketyegő futurisztikus stílusú órára pillantott. Egy pillanatra kiesett a szerepéből és megcsóválta a fejét.

- Ezt a borzalmat le kell majd cseréltetnem Joshal! – gondolta, aztán visszatért a szerepéhez.

Már csak pár percet kell várnia, és az a majom megérkezik. Őrületes lassúsággal peregtek a másodpercek, aztán meghallotta a kapucsengő berregését. Azonnal odalépett és felvette.

- Tessék – szólt a kagylóba.

A vonal túlsó végén a recepciós a nyugodtan álldogáló Ramonra pillantott.

- Mr. Olivera van itt, Miss Simons.

- Engedje fel Jack, köszönöm.

Az ajtóhoz sietett, és gyorsan még egyszer végigsimított a ruháján, aztán elégedetten sóhajtott. Minden készen állt a csábításra.

Ramon nyugodtan álldogált, amíg a gyorsjáratú lift hangtalanul fölsuhant a kilencvenkettedik emeletre. Amikor kiszállt, körbenézett.

- Semmi pénzért nem laknék itt – ismerte be magának. Sokkal inkább szerette a környezettel kapcsolatban lévő földszintes házakat. Még az Amerikaiakat is jobban elviselte, mint ezeket a luxusba zsúfolt betontengereket. A kilencvenkettediken csak két ajtó volt. Ramon leolvasta a névtáblát – közben magában azon morfondírozott, minek névtábla, ha a recepciós ott lenn mindenkit lecsekkol – használta az amerikai szlenget –, aztán mégegyszer megnézte Josh nevét a táblácskán és megnyomta a csengőt. A csengő hangja Mozart egyik fülbemászó dallamának rövidített verziója volt. Az ajtó azonnal kinyílt, és Susan már tessékelte is befelé.

- Hi, Ramon, köszönöm, hogy eljöttél.

Ramon bólintott.

- Szívesen, de térjünk a tárgyra, mert nincs sok időm. Tudod, a konzul nem várhat rám.

- Ó, persze, csak ülj már le egy percre.

Ramon ledobta a kabátját a fotelba, és a kanapéra telepedett.

- Tölthetek valamit? – udvariaskodott mézes-mázosan Susan.

- Ha gondold, hogy szükséges, akkor egy teát – vont vállat Ramon.

Amíg Susan a konyhapultnál a teával ügyködött, Ramon körbenézett a nappaliban. A vele szemben lévő részen egy kis csigalépcső vezetett a következő szintre.

- Érdekes – gondolta Ramon. Nem is tudtam, hogy ezek a lakások kétszintesek.

Aztán a lépcsőről Susanra vándorolt a tekintete. Mit akarhat tőle Tess nővére? A választ nem tudta. Csak annyit, amit Su mondott. Az esküvővel kapcsolatban akar vele beszélni. A teafőző halk sípolással jelezte, hogy mindjárt megtudja, amit akar. Susan odalibegett – kétségkívül formás lábai vannak, állapította meg a férfi – hozzá, és felé nyújtotta a teát. Ramon a fejét rázta.

- Köszönöm, csak tedd az asztalra, had hűljön kicsit!

- Ahogy akarod – mosolygott a lány és letette a csészét.

- Szóval miért is kellett idejönnöm?

Susan halkan sóhajtott, aztán szorosan Ramon mellé ült. A férfi kínosan feszengett mellette.

- Mi a csodát akarhat? – motoszkált Ramon fejében. Valahogy ki kellene menekülni ebből a helyzetből, azt határozottan érezte, ugyanakkor kíváncsi is volt arra, mit akar tőle Tess nővére. Susan közben még közelebb csúszott hozzá a kanapén, és Ramon a karfától már nem tudott tovább menekülni. Susan a combjára tette a kezét, és édesen rámosolygott. Kicsit előrébb dőlt, Ramon közelről csodálhatta meg formás melleit, de valahogy ez egyáltalán nem dobta fel.

- Szóval? – kérdezte, csak hogy elterelje valamivel Susan figyelmét.

- Szóval szerettem volna elmondani neked, azt, amit érzek.

Ramon értetlenül nézett rá.

- Talán jobb lenne, ha ezt Joshnak mondanád el.

Susan megrázta a fejét.

- Ehhez Joshnak semmi köze! – mondta határozottan. Te vagy az, akinek mindenről tudnod kell! Őrülten szerelmes vagyok beléd! Már akkor elkezdődött, amikor hajnalban először megláttalak. Azóta csak arról álmodozom, hogy ölelsz, és csókolsz és…

- Elég Su! – csattant fel Ramon, és eltolta magától a már nyakát ölelő lányt. A húgod vőlegénye vagyok, nem tűnt fel?!

- Igen és?! Szeretem Tesst, de van neki ilyen cickója, mint nekem? – emelte meg melleit a férfi felé. Ugye nincs?

- Mégis mit akarsz tőlem? – kérdezte Ramon zaklatottan, és szemével a menekülés útját kereste.

Susan halkan sóhajtott, lecsúszott a kanapéról, és a férfi térdére támaszkodva vágyakozva nézett föl rá.

- Nézd, én tudom, hogy szereted a húgomat, ahogy én is. De akárcsak te, én is csak egyszer élek, és akár tetszik, akár nem, megveszek érted!

- De én… - kezdte Ramon, de Susan befogta a száját ujjaival.

- Ne! Megveszek érted, de tudom, hogy nem lehetsz az enyém! Már csak két heted van az esküvőig, és onnantól érinthetetlen vagy számomra. Én csak egyetlen szeretkezést kérek, és soha többé nem leszek más veled szemben, csak egy kedves sógornő! Soha az életben nem mondom el senkinek, és nem is tudja meg senki, a mi titkunk marad örökre, erre esküszöm! Csak most az egyszer add meg nekem, amit kérek, hogy érezzem magamon a testedet, hogy érezzem a csókjaid tüzét, hogy érezhessem azt a gyönyört, amit te adtál nekem, és érezhessem azt a gyönyört, amit én adok neked.

Ramon nyelt egyet, és lerázta a szájáról Su ujjait.

- És ha terhes leszel?

Susan hangosan felkacagott.

- Ó, csak megadná Isten, hogy gyerekem legyen tőled! Bárcsak egy csodás kisfiú születne a mi egyetlen szeretkezésünkből!

- És Josh?

- Josh? Ugyan, szerelmes belém, mint az ágyú, egyszerűen beadom neki, hogy az övé, és kész!

Ramon erőteljes mozdulattal eltolta magától a lányt, és felállt. Susan is felpattant, és igézőn nézett a férfira. Kétségkívül erős volt a csábítás, de Ramont ez egyáltalán nem érdekelte. Susan lassan lefejtette magáról a topot, és Ramon felé mutatta formás melleit.

- Érintsd meg őket, mindkettő a tiéd!

- De Ramon nem mozdult. Susan szirénként rámosolygott, lassan kilépett a miniből, és egy szál csipketangában állt a férfi előtt. Ramon igézett tekintettel végignézett rajta. Férfi nem találhatott kivetnivalót a látványban. Susan elfordult, és formás fenekét riszálva elindult a lépcső felé. A férfi még mindig nem mozdult. A lány elindult felfelé a lépcsőn, amikor a csigalépcső úgy kanyarodott, hogy szemben volt a férfival, egyik lábát egy lépcsőfokkal feljebb tette, hogy még jobb belátást biztosítson a férfinak, és végigsimított mellein. Aztán tovább ment, lecsúsztatta a kis tangát is, és most már meztelen fenékkel eltűnt a felső szinten.

- Csak most az egyszer gyere fel, és ígérem, békén hagylak!

- Susan! – mordult Ramon.

- Ha feljössz, olyat kapsz – hallotta Susan hangját a férfi – amilyet Tesstől talán sohasem!

- Susan! - mordult a férfi ismét. Én most elmegyek, és igyekszem meggyőzni magam, hogy ez meg sem történt. Tessnek sohasem fogom elmondani, és ha a húgod számít neked valamit, jobban teszed, ha te is elfelejted ezt az egészet! – kiáltotta, aztán fölkapta a kabátját a fotelból és kisietett a lakásból.

Susan morcosan szürcsölte koktélját a kanapén. Apja és Josh egy-egy fotelben ülve mérlegelte az eseményeket.

- Ez nem jött be! – értékelt Josh.

- Bizony nem – morogta Simons.

- Egy kapitális marha voltam, hogy belementem ebbe az egészbe! – jelentette ki Susan.

- Meg kellett próbálni, Su – mondta apja nyugodtan. Ennyivel tartoztunk Tessnek.

- Egy fenét apa! – kiáltott fel a lány. Méghogy tartozunk?! Ne gyere nekem ezzel a maszlaggal! A kishúgom ágyba bújt egy majommal, és most hozzá megy! Mi közünk nekünk ehhez? Az ő döntése, vagy nem?!

- Azért ez nem így van Su – próbálta csitítani Josh.

- Nem?!

- Nem. Ha hozzámegy, bekerül a családba. A MI – nyomta meg a mi szót – családunkba. Ezen túl vele együtt kell töltenünk minden egyes ünnepet.

Simons egyetértőleg bólintott.

- Igen, meg kellett próbálnunk.

- Meg kellett próbálnunk! – gúnyolódott Susan. Hát ennek nagyon örülök! És én most mit csináljak?! Ez a majom most azt hiszi, hogy tényleg szerelmes vagyok bele, és megdöglök érte! Na, pláne, az ágyába akarok bújni, és gyereket akarok tőle! Szerintetek ezek után hogyan tudok egyáltalán a szemébe nézni?! És mit kezdünk akkor, ha elmondja Tessnek?!

Simons bólintott, jelezve, hogy érti a problémát.

- Azt hiszem az lesz a legjobb, ha beszélek vele, és elmondom neki, hogy az egész egy próba volt, amit én találtam ki, hogy megbizonyosodjam Tess iránti szerelméről.