A ZaZa húszas éveiben lévő barnahajú, dundus esküvőszervezője boldogan mutatta a lehetséges rendezési és díszítési megoldásokat Tessnek. A lány csillogó szemmel hallgatta. Bárki, bármit is mondott neki erről korábban, vagy akárcsak amit maga is elképzelt, köszönő viszonyban sem volt a valósággal. Felemelő érzés volt a saját esküvőjének az előkészületeit hallgatni, válogatni a különböző lehetőségek között, megvitatni a menüt és az itallapot. Igazából ekkor kezdett tudatosulni benne, hogy ez tényleg az ő estéjük lesz. Minden az ő boldogságukat és a családdal való közös örömüket szolgálja.
- Ebben az esetben ide tudnánk tenni a főasztalt – mondta az esküvőszervező. Aztán hozzátette: az én esküvőmön is így csináltam. Így egy kicsit külön is vannak, ugyanakkor senki sincs háttal önöknek a vendégek közül.
Tess itta minden szavát, és mérlegelte a hallottakat.
Kicsit távolabb, az események sodrában elveszve Simons és Ramon ácsorgott. Tess apja már jó ideje azon rágódott, hogy talán ez lenne a legjobb alkalom, hogy elsimítsa félresikerült tervük következményeit. Csak Tess meg ne hallja! – fohászkodott magában. Mindegy, egyszer meg kell lennie, és most talán eléggé elfoglalt ahhoz, hogy ne vegyen észre, vagy ne halljon meg semmit. Simons körbenézett, aztán úgy értékelte, senki más sem hallhatja, amit mond, hát belekezdett.
- Nézd Ramon – kezdte, kicsit bizonytalanul, aztán erőt vett magán -, nézd Ramon, tartozom neked egy bocsánatkéréssel.
Ramon meglepve nézett rá. Leendő apósa talán még sohasem szólította a nevén. Ha eddig hozzászólt, inkább úgy tette, hogy kerülte a megszólítást. Az meg, hogy bocsánatot akar kérni, különösen meglepte.
- Semmi szükség rá uram – mondta, Simons korábbi viselkedésére gondolva.
- De igen Ramon. Tudod, az az egész kellemetlen jelenet Susannal az én ötletem volt…
- Micsoda?! – hördült Ramon.
- Csendesebben, kérlek – csitította Simons. Susan nem akarta az egészet, de én biztos akartam lenni az érzéseidben!
Ramon szúrós tekintete megenyhült, ahogy Simonst nézte. Most értette csak meg igazán, hogy az azóta eltelt időben miért menekült el Susan, ahányszor csak találkoztak.
- Tudod, egy apának nem olyan könnyű férjhez adni a lányát!
Ramon bólintott, és Simonsra mosolygott.
- Megértem uram. Én nem tettem volna ilyet, de megértem – mondta, aztán az esküvőszervezővel közeledő Tessre pillantott. Neki soha nem kell ezt megtudnia – mondta csöndesen.
Simons egyetértőleg bólintott, és kezet nyújtott Ramonnak. Ramon keményen megszorította a kezét.
- Mi ez, valami alkut kötöttetek? – kérdezte vidáman a lány.
- Igen – mosolygott Ramon. Elmondtam apádnak, hogy a konzul a szívén viseli a boldogságunkat, ezért jelentős jutalmat adott, amiből futja a költségekre.
- De én… - kezdte Simons, de Ramon nem engedte, hogy folytassa.
- De édesapád ezt nem akarta engedni, ezért megállapodtunk, hogy megfelezzük a költségeket. Így viszont, bőven futja egy kéthetes nászútra is!
Tess már legalább tíz perce téblábolt a Simons Aghency titkárságán, de a titkárnő még mindig odabent volt. Az ajtó mögött apja, az ügyvédje és Ramon az ő házassági szerződésüket szövegezték és ütötték nyélbe. Végre nyílt az ajtó, és apja titkárnője lépett ki rajta.
- Mi történt? – szegezte neki a kérdést azonnal Tess.
- Istenem, micsoda férfi! – sóhajtott a lány Ramonra célozva. Ha egyszer nekem lehetne ilyen szerencsém – mondta irigykedve.
- Mondd már! – unszolta Tess.
- Semmi nem kell neki Tess, csak te! Ezt mondta mosolyogva apád ügyvédjének, és aláírta a papírokat. Meg sem nézte, mit írtak bele! – mondta szinte elérzékenyülve. Istenem, olyan az egész, mint egy romantikus filmben!
Az elmúlt hét óta Tess valóban úgy érezte, hogy egy romantikus film szereplője lett. Az esküvői előkészületek, a menyasszonyi ruha próbák, a közös tervezgetések Ramonnal, a nászút lefoglalása. Mind, mind olyan történés volt, amit a legtöbb lány hosszú-hosszú éveken át dédelget magában, hogy aztán még boldogabb legyen, ha végre megtörténik. És vele most megtörtént.
Tess repülni tudott volna a boldogságtól a Houston First Baptist Church kistermében, amit menyasszonyként biztosítottak neki a szertartás előtt. Fontos momentum volt ez számára, hiszen azt akarta, hogy Ramon csak az oltár előtt lássa meg menyasszonyként. Most, hogy sikerült megszabadulnia Susantól és nagynénjétől, végre egyedül lehetett a gondolataival, és talpig fehérben várta, hogy végre elkezdődjön eddigi élete legszebb eseménye. Csak a mama hiányzik, szontyolodott el egy pillanatra. Aztán felnézett a mennyezeten át az égre, és elfutotta szemét a könny.
- Szia mama, látod, menyasszony vagyok. Én is itt kötöm össze az életemet a szerelmemmel, ahol régen ti apával. Tudom, hogy most is látsz, és tudom, hogy érzed, nagyon hiányzol. Soha nem tudtam elképzelni nélküled az esküvőmet, és te itt is vagy velem. Úgy hiányzol anyu! Szeretnélek megölelni, és újra érezni az illatodat.
Tess lágy tekintettel nézett felfelé. Át a födémen, a tetőn, az ég kékjén és a felhőkön, föl egészen a mennyországig, ahol az anyját tudta kisgyerek kora ót. Látta a szeretett arcot, és fürdette arcát rég nem látott mosolyában.
- Végre megszabadultam Su-tól és Agatha nénitől, és csak veled lehetek, anyu. Annyi mindent szeretnék mesélni neked Ramonról! Ó, ha tudnád, hogyan ismerkedtünk meg! Mit mondjak, nem lehetek rá büszke. Tudod, éppen szakított velem egy pöcsfej, aki jól átrázott, és eláztam egy számomra ismeretlen bárban. Ramon meg nem engedte, hogy vezessek, és hazafuvarozott. De nem használta ki a helyzetemet, mint a legtöbb tapló tette volna, hanem lovagiasan viselkedve lelépett. Hónapokba telt, mire megtaláltam! Képzeld, ő is a Rice-ra járt, de addig nem láttam, mert csak akkor jött át a Columbiáról. Annyi mindent kellene még mesélnem neked anyu! Szerelmes vagyok Ramonba, és tudom, hogy ő az igazi! Ő a csupa nagybetűs férfi az életemben. De nem csak ezt akartam elmondani neked! Látod a pocakom, anyu?
Tess letörölte az arcán végig surranó könnycseppet, és sírós hangon folytatta.
- Már domborodik kicsit! Nemsokára nagymama leszel! Úgy szerettem volna, megmutatni neked a fiamat!
Kopogtak az ajtón. A lány gyorsan papírzsebkendőt kotort elő dekoltázsából, letörölte könnyeit és mosolyt erőltetett arcára.
- Szabad!
Az ajtó résnyire kinyílt, és Susan dugta be a fejét.
- Mindjárt kezdődik, jöhet apa?
Tess bólintott.
- Már kész vagyok.
Susan feje eltűnt, és Simons lépett be az ajtón.
- Hello kicsim. Minden rendben?
- Persze, nagyon boldog vagyok!
- Tudod, nem hittem volna, hogy előbb férjhez mész, mint Susan.
- Nem lehet tudni, kinek mikor lép be az életébe az a bizonyos személy – mosolyodott el Tess.
- Tényleg nem. Eszerint biztos vagy Ramonban…
- Ne kezd újra apa! – figyelmeztette Tess.
- Nem, semmiképpen – emelte fel a kezét védekezésként Simons. Csak olyan elképzelhetetlen számomra ez az egész.
Tess elkomorodva nézett apjára.
- Ó, ne nézz már így! Nem akartam mondani semmi rosszat!
- Remélem is!
Odakint felharsant a nászinduló hangja. Tess felsóhajtott.
- Tudod, hogy mi is itt házasodtunk össze anyáddal? – kérdezte Simons, aztán választ sem várva belekarolt a lányba és kivezette az ajtón.
Tess és apja beléptek az imaház nagytermének ajtaján. Mindenki felállt, és Tess apjába karolva végigsétált a padsorok között egészen az oltár előtt álló Ramonig. Ramon valódi szívdöglesztő latin pasiként állt az oltár előtt. Mintha egy filmből vágták volna ki a jelenetet. Tess nem emlékezett egyetlen filmszereplőre sem, aki hasonló helyzetben csak tizedannyira jól nézett volna ki, mint Ramon. Persze, azok csak színészek, és eljátsszák az érzelmeket - villant át a lány agyán -, Ramon pedig szeret engem.
A férfi csodálattal nézte Tesst. A fátyol mögül elősejlő arcot, a rakoncátlanul előtörő vöröses, szőkés, barnás fürtöket. A menyasszonyi ruha rafinált szabását, ami még jobban kiemelte a lány formás alakját, és tovább nyújtotta amúgy is nyúlánk testét. Ramon ellágyult a látványtól. Tess valóban gyönyörű volt. Ramon elképzelni sem tudta volna az életét mással Tessen kívül.
A férfi a lányra mosolygott, Tess elengedte apját, és elfoglalta helyét a férfi balján. Aztán minden ment a maga kerékvágásában. A lelkész rövid igehirdetésben kiemelte a házasság kötelékének szentségét, és a házasságnak, mint a férfi és a nő legerősebb szövetségének a fontosságát – „a férfi elhagyja apját és anyját, és lesznek ketten egy testé és egy lélekké” - és végre elérkezett a legfontosabb részhez. A fiatalok boldog elégedettséggel mondták ki az igent. A padsorok között néhány nő hangosan szipogott és zsebkendőjével a meghatottság könnyeit törölgették arcukról. Az oltár előtt Ramon a lány ujjára húzta a gyűrűt, aztán Tess is az övére. És elhangzott az a mondat, amit mindketten a legszívesebben hallgattak.
- Istennek és az egyháznak a rám ruházott hatalmából a Jézus Krisztus nevében házastársaknak nyilvánítalak benneteket! – mondta a pap, és Ramonhoz fordult. Megcsókolhatod a menyasszonyt!
Ramon közelebb lépett Tesshez, óvatosan felemelte a fátylát, és összemosolyogtak.
- Szeretlek – súgta a férfi halkan és megcsókolta a lányt.
Tess ölelte Ramont, mintha az élete múlna rajta – és bizonyos értelemben az is múlott – és hosszan csókolta a férfit. A násznép boldogan tapsolta meg a jól sikerült csókot, aztán a fiatalok a gratulációkat fogadva elindultak kifelé a padsorok között.
A konzulátusi limuzin puhán fékezett a ZaZa előtt, és beállt a bejárat elé. A libériás portás kinyitotta Tess előtt az ajtót, és halkan köszönt. Tessék visszaköszöntek, és már bent is voltak a hotelben. A násznép persze megelőzte őket, erről Simons gondoskodott, aki szándékosan jól elhúzta a Church előtti családi fotózást. Amikor Tessék beléptek a különterembe, zúgó tapsvihar köszöntötte őket. A fiatalok elsétáltak a főasztalhoz, és helyet foglaltak Tess apja, illetve Susan, Josh és Agatha néni között. Simons felemelte a kezét, és csöndet intett.
