- Sokan tudjátok, hogy amióta az én szeretett feleségem eltávozott közülünk, a háznak azt a részét, ahol a közös életünket éltük lezártam. A mai esemény azonban végleg lezárta a múltat, és utat nyitott a jövőbe. Tess és Ramon házassága megmutatta nekem, hogy képesnek kell lennem a változásra és a változtatásra. Ezért szeretném itt mindenki előtt elsőként átadni a nászajándékomat!
Simons intett a főpincérnek, a kopaszodó férfi mosolyogva bólintott, és hátrafelé intett. A terem bejáratánál két pincér tűnt fel, akik egy asztalterítővel letakart zsúrasztalt toltak maguk előtt. A pincérek a főasztal elé tolták a kisasztalt, és oldalra léptek, hogy mindenki láthasson mindent. Simons kilépett az asztal mögül, és levette az asztalterítőt. A zsúrasztalon Simonsék házának makettje volt, az eddig lezárt résszel kifelé fordítva. Simons levette annak a résznek a tetejét, és a makett belsejébe mutatott.
- Az én ajándékom, hogy igényeiteknek megfelelően átalakíttatom, felújíttatom és nektek adom ezt a részt!
Mindenki éljenzett és tapsolt. Simons visszalépett az asztal mögé. Tess felállt, és átölelte az apját.
- Köszönöm – suttogta meghatottan.
Simons végigsimított Tess haján és könnyeit nehezen visszafojtva rámosolygott.
- Szívesen Tess.
Aztán Tess ellépett, helyet adva Ramonnak.
Simons rámosolygott és kezet nyújtott neki, és a két férfi keményen kezet fogott. Amikor Simons végre elengedte Ramon kezét, és leült, Ramon továbbra is állva maradt.
- Most én kérném a figyelmüket egy rövid időre. Mint tudják, a családom nem tudott eljönni az esküvőnkre, de áldásukat kívánják ránk, és szeretetükről és támogatásukról is biztosítottak egyben.
A támogatás szóra Simons, Josh és Susan szinte egyszerre fintorodott el.
- Mivel nem tudtak eljönni, kérték, hogy én adjam át az ajándékukat Tessnek. Ramon lehajolt, és benyúlt a földig érő huzattal bevont szék alá, kihúzta alóla a faragott dobozt, aztán Tesshez fordult. Viseld őket és szeresd, ahogy én szeretlek téged! - mondta, és kinyitotta a dobozt.
Az áhítat moraja futott végig a termen. Az ékszerkollekció csodásan csillogott a vörösbársony ágyon. Tess nagyon félve felemelte a szikrázó kövekkel kirakott nyakéket, és megilletődve végigsimított rajta. Ramon kivette a kezéből és óvatosan a nyakába csatolta. Aztán felvette a gyűrűket és egyiket a másik után Tess ujjára húzta őket. Aztán hatalmas ováció közepette megcsókolta a lányt. A csók után Tess a meghatottság könnyeivel küszködve nézett Ramon szemébe.
- Szeretlek – suttogta – és köszönöm, de ez nagyon drága ajándék!
Ramon végigsimított az arcán, és rákacsintott.
- Tudod, nálunk nagyon olcsó az arany. Sajnálom, hogy csak ennyire tellett tőlünk!
A hónapok teltek-múltak, és Tess szépen kigömbölyödött. A legboldogabb órák azok voltak a lány számára, amikor esténként, vagy hétvégenként Ramon a hasára hajtotta a fejét, és mesélt vagy énekelt a kicsinek. Tess érezte, hogy fiuk hallja Ramont, és ennek nagyon örült. A másállapot, és a gyerek várható érkezése nemhogy gyengítette volna, de sokkal erősebbé tette kapcsolatukat. Fenntartások nélkül szerette a férfit, és bízott benne. Igazából semmi panaszuk nem lehetett. A konzulátuson értékelték Ramon munkáját, és egyre többször kapott külön jutalmakat a konzultól. Tess ezt betudta annak, hogy a konzul felesége távoli rokona Ramon családjának, és így próbálnak segíteni nekik. Azt azért furcsállta, hogy a férfi miért nem akarja, hogy együtt elmenjenek, és megköszönjék a hozzájárulásukat az esküvőhöz, és a külön jutalmakat, de nem forszírozta a kérdést. Ha Ramon így látja jónak, akkor így van rendjén. A lány úgy tervezte, hogy az utolsó pillanatig dogozni fog, bár apja már hetek óta pedzegette neki, hogy most már jobban tenné, ha otthon várná ki a szülésig hátra lévő időt. De a lány ebből nem engedett. Mindössze annyi engedményt tett magának, hogy naponta csak négy órát volt odabent, Mirjam legnagyobb örömére. Apja jobb kezében egy igazi – szinte anyát pótoló – barátra tett szert. Mirjam, aki három gyereket is szült, sok praktikus gyakorlati tanáccsal látta el a lányt. Apja is tartotta a szavát, és az esküvő után sebesen felújíttatta a megígért részt, így már nem szorultak egyelten szobába. Tess azt kérte, hogy legyen egy saját kis konyhája, mert maga szerette volna ellátni a kicsit és Ramont. Ha hosszútávra akarnak berendezkedni, mondta Ramonnak, akkor szükséges lesz a konyha. Ramon erre csak hümmögött, aztán kérte Tesst, üljenek le, és beszéljék meg a dolgot. A lány nem egészem értette, hogy mit is akar valójában, de szeretett a férfival beszélgetni, ezért nem tett ellenvetést. Aztán az egész valahogy nagyon sejtelmesre sikerült. Így visszagondolva, sem tudott minden részletet megfejteni.
- Azt szeretném Tess, ha majd a kicsi féléves lesz, látogassunk el hozzánk, Peruba – kezdte Ramon.
- Persze, ez csak természetes. Ha a szüleid nem jöhetnek, legalább lássák az unokájukat.
Ramon megfontoltan bólintott, és Tess nem egészen értette, hogy mit is akar ez jelenteni.
- Nem csak erről van szó Tess – mondta halkan. Azt szeretném tőled kérni, ha tetszik neked Peru, akkor egy ideig maradjunk Peruban.
A lány elgondolkozva nézett Ramonra. Ezt most hallotta először. Hirtelen nem tudott mit mondani, de aztán úgy érezte, ennyit meg kell tennie Ramonért.
- Rendben. Nem ígérhetem, hogy tetszeni fog, mert még sohasem voltam Peruban, sem Dél – Amerikában bárhol máshol. Ezért én meg azt kérem tőled, engedd meg, hogy én döntsem el, maradunk, vagy visszajövünk.
Ramon elmosolyodott és bólintott. Nem mondott semmit Tessnek, de kétsége sem volt afelől, hogy maradni fognak.
