BlogÚj! Megnyitás

J. R. Matthew - Herceg fekete lovon XXX. rész másolat

Folytatásos regénysorozatunk harmincadik része.

- Foglalkozz az unokámmal, most az a te dolgod! – jelentette ki határozottan minden alkalommal, amikor a lány szóba hozta a témát. Ettől függetlenül a fizetését minden alkalommal hiánytalanul megkapta a számlájára, éppúgy, mintha dolgozott volna.

- Édesem – mondta neki Mirjam, mikor meglátogatta – apádat olyan boldoggá tetted az unokájával, hogy élete végéig kifizeti a fizetésedet!

Tessnek ez egyáltalán nem tetszett. Az, hogy munka nélkül kapjon pénzt, nem fért össze az értékrendjével. Aztán ott volt az utazás is. Apja nagyon nehezen vette tudomásul, hogy tényleg elmennek Peruba. Pedig azt még el sem mondták neki, ha Tessnek tetszik Peru, akkor egy ideig – ki tudja mennyi ideig – ott maradnak. De nem volt más választása. Megígérte Ramonnak, és a férfi iránti szerelme kötelezte arra, hogy betartsa a szavát. Ennek ellenére egyáltalán nem volt nyugodt. A készülődést már befejezte, és készen állt a holnapi indulásra, mégis volt benne egy kis félsz. Ez természetes, mondta neki Ramon, amikor este elmesélte neki a félelmeit. A férfi megnyugtatta, hogy minden rendben lesz, és aludjon nyugodtan. Tess eleinte nem tudott elaludni, de ahogy hallgatta a számára két legfontosabb ember halk szuszogását, elnyomta az álom.

A hatalmas gép látványa mégis megnyugtatta Tesst. Azt különösen értékelte, hogy Ramon egy amerikai légitársaság Limába tartó járatára vett jegyet hármójuknak. A lány nézett ki a gépből, és nem győzött csodálkozni. A buseiness class legjobb helyein ültek, az utaskísérők körbe udvarolták őket, és nem tudtak betelni a kicsivel. Aztán elindultak végre, és a lány szorongva bámult ki az ablakon. Nézte az alattuk elsuhanó amerikai tájat, és fájdalom hasított a szívébe. Ízig-vérig amerikai volt, és most elhagyja a hazáját. Azzal erősítette magát, hogy Ramon is elhagyta a hazáját érte, hát neki is kötelessége legalább megpróbálni. Az órák a géppel együtt száguldottak, és nemsokára leszálltak Peruban. Tess agyában egyre az kavargott, hogy vajon milyen lesz? Az interneten sok mindent olvasott már Peruról, Limáról, a tengerparti üdülőhelyekről, és sokat faggatta Ramont is. De amikor a rájuk vonatkoza konkrétumokhoz értek, a férfi általában talányos mosollyal kitérő válaszokat adott. Furcsa volt számára, hogy a gép nem állt be a terminál melllé, hanem az utasoknak a betonra kell majd leszállniuk, és egy busz viszi be őket a repülőtérre. Ramon erre csak vállat vont, és azt mondta, biztosan elromlott valami. Az utasok morgolódva nekiláttak a kézipoggyászaik begyűjtéséhez. Amikor mindenki összeszedte a poggyászát és elindult lefelé, ő is készülődni kezdett, de Ramon megállította.

- Várj még, minek tolongjunk a kicsivel? – nyugtatta Ramon.

Tess bólintott, hogy Ramonnak igaza van, és visszaült. Amúgy is ideges volt. Félt attól, ami odakint várja. Ramon magyarázata ellenére az különösen megrémítette, hogy a gép nem a terminál mellett állt meg. Milyen reptér az – és milyen ország – ahol ez előfordulhat? Aztán egyszer csak elfogytak az utasok a gépről és Ramon fölállt.

- Most már mehetünk - mosolygott a lányra kedvesen.

Tess idegesen bólintott, és elkezdte kicsit összecsomagolni. Az eddig ott várakozó két stewardess azonnal ugrott és mindenben segített neki. Amikor elkészült, Ramon odalépett, és felvette a kicsit.

- Majd én leviszem – mosolygott a lányra és futó csókot lehelt ajkára, aztán elindult.

Tess értetlenül nézett utána.

- A csomagok… - mondta bizonytalanul.

- Majd mi elintézzük Mrs. Olivera – mondta kedvesen a vezető utaskísérő.

Tess ezt legalábbis furcsának találta, de nem akart vitatkozni, és elindult Ramon után. Amint kiért a gépből, jó illatú, kellemesen meleg levegő simított végig az arcán, és ettől megnyugodott kissé. Ramon a lépcső tetején állt és látható élvezettel nézett körbe. Tess azonnal megérezte az örömét. Két év után először tért haza. A lányban most először tudatosult, hogy Ramon mennyire szereti a hazáját, az otthonát. Hirtelen megértette, mekkora áldozatot vállalt a férfi azzal, hogy mellette maradt, amikor őt és a szerelmüket választotta. Nézte a férfit a fiukkal a karján, és mérhetetlenül boldog volt. Ramon vett egy nagy levegőt, aztán huncut mosollyal, mint egy titkot rejtegető gyerek, Tessre mosolygott.

- Induljunk drága – mondta és elindult lefelé.

Tessben most először tudatosult a lépcső előtt várakozó fekete limuzin, a nyitott ajtó előtt levett sapkával illedelmesen várakozó sofőrrel. Közben Ramon leért a lépcsőn. Az ötvenes sofőr meghajtotta a fejét köszönés képpen.

- Isten hozta itthon Ramon úr.

Ramon kedvesen rámosolygott és kezet nyújtott a férfinak. A sofőr tisztelettudóan kezet fogott vele.

- Jó napot Perez – mondta. Örülök, hogy látom.

Tess értetlenül nézte a limuzint. A sofőr fejet hajtott előtte és üdvözölte.

- Isten hozta asszonyom, kérem, foglaljanak helyet, és azonnal hozom a csomagokat.

Tess, mintegy álomvilágban beült, és a gyerekkel a kezében mellé huppanó Ramonra pillantott.

- Értünk jött? – kérdezte zavartan.

- Úgy tűnik – nevetett zavarán Ramon.

- Ezt nem értem – nézett körül a belső luxuson a lány.

Ramon átölelte és megcsókolta.

- Sokáig vívódtam, hogy elmondjam-e, de aztán úgy döntöttem, jobb, ha mindent a saját szemeddel látsz.

- Mit kellett volna elmondanod, és mi ez az egész? Már megint a konzul?

Ramon rámosolygott és megrázta a fejét.

- Ej, talán, talán. Még egy kis türelem Tess, és mindent megtudsz. Addig igyunk egy kis pezsgőt!

Amíg a férfi kinyitotta a behűtött üveget, és pezsgőt töltött neki, Tess agya egyfolytában a hallottak körül zakatolt. Végül úgy döntött, hagyja az egészet, és élvezi a helyzetet. Bízott Ramonban, és már úgy sem sokáig kell várnia. A sofőr közben végzett a csomagokkal és indított.

- Nem kérdezi meg, hová menjünk? – kérdezte a lány.

- Minek kérdezné? Nem taxis, hanem sofőr. Pontosan tudja hová megyünk.

Amint elindultak, a gépük is elindította a hajtóműveket, és Tess az ablakon át figyelte, amint gurulni kezdett a torony által kijelölt helyére.

- Ez ránk várt – ismerte fel a lány.

- Biztosan, mert eddig útban voltunk neki – kuncogott a férfi.

Aztán kihajtottak a reptérről és már a városban suhantak. A lány nem értette az egészet.

Nem kell vámvizsgálat, nem nézik meg a vízumunkat, az útlevelünket? – értetlenkedett Tess.

- A mi esetünkben nincs rá szükség – mondta a férfi talányosan és újabb pohár pezsgőt töltött.

A házak suhantak, az utcákon egzotikus pálmafák adtak árnyékot, a járdákon emberek sétáltak tova. Aztán beértek a közlekedés sűrűjébe, és lelassultak. Tessnek volt ideje megnézni a kirakatokat, a dolguk után siető vagy komótosan sétálgató embereket. A lány érdekesen öltözött emberek csoportjára lett figyelmes.

- Kik ők? – mutatott ki az ablakon.

- Kecsua indiánok – mondta Ramon. Ők a legnépesebb indián törzs tagjai. Sokukkal fogsz még találkozni Peruban. Kedves és barátságos népek.

A lány megelégedett a magyarázattal, és a nappal is nyitva tartó bárok teraszán üldögélőket, az ütött-kopott és a jólétről árulkodó autókat, a nagy néha szembejövő hasonló limuzinokat figyelte. Egy gyönyörű téren áthaladva megcsodálta a hatalmas középkori katedrálist. Szinte minden percben volt valami látnivaló. Aztán ritkulni kezdett a forgalom, és egy kertvároson keresztül kiértek Limából. Az út zöldellő pálmaligetek mellett kanyargott tovább. Az egyik kanyar után kibukkant a tenger. Tess hangosan ki is mondta, amit gondolt.

- A tenger!

- Az óceán Tess – javította ki mosolyogva Ramon.

Az út kanyarogva emelkedni kezdett és párperccel később egy ódon kastélyt láttak a tenger partján. A lány szeme elkerekedett a csodálattól.

- Ez gyönyörű – suttogta a lány tágra nyílt szemmel.

- Örülök, hogy tetszik, mert oda tartunk - nevetett rá Ramon.

Tess meglepve nézett rá, de a férfi nem kommentálta tovább a dolgot. A következő lehajtónál lementek a főútról, és egy keskenyebb magánúton haladtak tovább. A pálmafák sűrűbbek lettek, aztán a kanyarból kibukkant a kastély. Egyik oldalán az óceán, a feléjük lévő részen impozáns kovácsoltvas kapu, mögötte pompásan zöldellő parkkal, hátul pedig a hegy teteje felé futó szőlősorok százaival. Amikor a kapu elé értek, Ramon szólt a sofőrnek.

- Köszönjük, Perez, itt kiszállunk!

A sofőr azonnal lassított, aztán kipattant az autóból és kinyitotta nekik az ajtót. Ramon kiszállt a kicsivel, Tess pedi azonnal követte. A limuzin behajtott a kapun és ők hármasban maradta. Tess várakozón nézett Ramonra. A férfi elérzékenyülve körbenézett aztán erőt vett magán, és Tessre pillantott.

- Szerettem volna ezt úgy elmondani neked, hogy csak ketten legyünk – mondta, aztán a fiukra pillantott – bocsánat, hárman, helyesbített. Nagy levegőt vett és belekezdett. Sajnálom, hogy eddig nem mondtam el, de nem akartalak megzavarni, sem befolyásolni. Már mondtam, hogy a családom egy inka hercegtől és egy spanyol grandtól eredezteti magát. Tudod, ez itt Peruban sem egy általános dolog. Ennél fogva az ország elitjébe tartozunk, és a leggazdagabb családok egyike vagyunk.

Herceg fekete lovon

Tess álmélkodva hallgatta a férfit. Ez a pár mondat sok mindent a helyére illesztett egyszeriben. A konzulátuson kapott váratlan jutalmakat, a konzul családjának kedvességét, az ékszerkollekciót, az útlevélvizsgálat elmaradását.

- A kastély, ahol állunk, apám családjáé volt, aztán az apámé lett. Apám a perui hadsereg tábornoka, a vezérkar főnöke. Ezért is nem szeret az Államokba utazni, mert az minden esetben külön diplomáciai levelezést igényel, még akkor is, ha magánemberként jön. A férfi körbenézett, és szinte minden fát, bokrot megsimogatott a szemével. Amikor gyerek voltam, itt laktunk.

- Ez gyönyörű – szakadt ki a lányból. Miért költöztetek el innét?

Ramon nagyot sóhajtott.

- Nem vagyok egyedüli gyerek Tess – kezdte, és a lány csodálkozva nézett rá. Pontosabban nem voltam egyedüli gyerek – helyesbített a férfi. Amikor hétéves voltam, Sandro a bátyám, elszökött egy kenuval, hogy átevezzen arra a kis szigetre, mutatott a távolba. Tess automatikusan követte a keze irányát és egy távoli kis foltot pillantott meg az óceán kékjében. Nem hitte el, hogy anyám azért nem engedi el Alejandroval – ő volt a nevelőnk -, mert vihar készülődik. Az ég kék volt még, de nagyon távol már látszottak a sötét felhők. Sandro azt hitte visszaér még a vihar előtt…

- Istenem – suttogta Tess és átölelte Ramont. Összeölelkezve álltak.

- A kenut megtalálták, de ő soha sem került elő – mondta a férfi szomorúan. Amikor itt vagyok, úgy érzem, újra velem van. Halkan felsóhajtott. Még azon a héten elköltöztünk fel oda – mutatott a hegy felé Ramon – a nagyapám haciendájára. Anyám azóta egyszer sem tette be ide a lábát.

Összeölelkezve sétáltak át a parkon. Amikor a kastély elé értek, szolgák csoportosulása vonta magára a figyelmet. Tess figyelte, ahogy egyikük beszalad, és a bejáraton egy őszülő hajú, feszes tartású férfi – nyilván ő Ramon apja, gondolta a lány - és egy koromfekete hajú, előkelő tartású nagyon szép negyvenes nő lépett ki. Ramon az illedelmesen álló szolgák sorfala között fölvezette Tesst a lépcsőn. Amikor közel értek, Tess könnyeket látott csillogni a feketehajú nő szemében, és a tábornok arcvonásai is ellágyultak.

- Édesanyám, apám, ő a feleségem, Tess, és a fiunk Ramon Gordon de Olivera – mondta Ramon.

- Istenhozott benneteket – mondta a nő, aztán Teshez lépett és átölelte. Isten hozott Tess, boldog vagyok, hogy végre láthatlak. Aztán egészen közelről a fülébe súgta: Áldjon meg az Isten, amiért boldoggá tetted a fiamat!

Tess a kastély óceánra néző teraszán ült, és élvezte a kellemesen hűvös reggeli szelet. Különösen azt szerette, ha az óceán felől fújt, mint ma reggel is. Kényelmesen hátra dőlt a nagy karosszékben és körbenézett. A kastélyt Ramon apja nászajándékba adta nekik. Már majd három éve éltek itt, és el sem tudta volna képzelni az életét máshol. Néha még rátört a honvágy, és olyankor apja legnagyobb örömére Ramonnal hazautaztak Houstonba pár napra. Óvatosan domborodó pocakjára tette a kezét, és felszisszent, mert az érintésre reagálva lánya rugdalózni kezdett méhében. A távolból hangos gyerekkacajt és patadobogást hozott felé a szél. A kőkorlát felett a parti dűnék felé nézett. A legnagyobb dűnesor mellől galoppozó fekete ló bukkant ki, hátán Ramonnal és a fiukkal. A gyerek a ló mozgását követve boldogan ficánkolt apja ölében. A parti sétánynál Ramon óvatos mozdulattal a földre tette a kisfiút, és egészen addig követte tekintetével, amíg a dajkája ölelésében nem landolt. Aztán hangosan kiáltott a lónak, és a gyönyörű fekete állat állásból szinte azonnal vágtába lendült. Tess nézte, ahogy a férfi eggyé válik a lóval. A parti fövenyen vízpermet spriccelt a fekete paták alól. A férfi fél hosszú haja lobogott az élénk szélben. Tess szerelemmel csordultig telve nézte a férjét.

- Az én hercegem fekete lovon – suttogta maga elé, aztán boldogan ölelte magához kacagva ölébe röppenő kisfiát.

Vissza a főoldalra

J. R. Matthew - Herceg fekete lovon XXX. rész másolat

Foglalkozz az unokámmal, most az a te dolgod! – jelentette ki határozottan minden alkalommal, amikor a lány szóba hozta a témát. Ettől függetlenül a fizetését minden alkalommal hiánytalanul megkapta a számlájára, éppúgy, mintha dolgozott volna.

J. R. Matthew - Herceg fekete lovon XXIX. rész másolat

A szülés ideje olyan gyorsan eljött, hogy Tess igazából észre sem vette. Igaz, sok egyéb dolog kötötte le a figyelmét. A gyerek egy keddi napon döntött úgy, ideje megnézni a külvilágot. Tess éppen a szokásos idejét töltötte a Simons Agencynél, amikor valami meleget érzett maga alatt a széken. Bár egy pillanatra nem tudta mi történt, a száján már kis is szaladt az öntudatlan mondat.

J. R. Matthew - Herceg fekete lovon XXIII. rész

- Valamit mégis tennünk kéne – morogta Simons. - Várjunk csak, azt hiszem, van egy ötletem – pattant fel Josh. A minap került a kezembe egy script (forgatókönyv), amiben a főszereplő nővére megpróbálta elcsábítani a húga pasiját. - Pfúj, ez undorító – fakadt ki Susan. - Hogy jön ez ide Josh? – húzta fel a szemöldökét Simons. - Csak úgy Gordon, hogy kölcsönvesszük a storyt. - Még mit nem! Csak nem gondolod, hogy én ezzel a majommal?! Még a húgocskám kedvéért sem!

J. R. Matthew - Herceg fekete lovon XIX. rész

Tess a fejét rázta. Apja kifújta a füstöt, és türelmetlen mozdulatot tett kezével. Tess akaratlanul is beleszagolt a füstbe, és hangosan köhögni kezdett. - Mindjárt hozatok neked vizet – mondta, és a telefon felé nyúlt. - Hagyd csak apa, kérte Tess. Nem kell víz, az állapotom miatt van.

J. R. Matthew - Herceg fekete lovon XXIV. rész

Vasárnap reggel a mobilja ébresztette Ramont. Álmosan beleszólt, aztán hallgatott, és azonnal felült az ágyban. Feszülten figyelt, aztán pergő nyelvvel spanyolul kezdett beszélni. - Hová vitték? – kérdezte halkan, de erre már semmilyen oka sem volt, mert Tess félkönyökre támaszkodva hallgatta. - Értem, Texas Orthopedic a Main streeten. Kilencre ott leszek! – mondta spanyolul, és bontotta a vonalat. Halkan felsóhajtott és Tessre nézett. - A nagyapám a Texas Orthopedic-ben van.

J. R. Matthew - Herceg fekete lovon XVI. rész

- Miért ne? – vont vállat a férfi. Franknek nem kell elszámolnia a pezsgővel! – mondta, és Tess kezébe adta a poharat. A poharak csilingelve összekoccantak, és ők egymásra mosolyogva kiitták az italt. A kocsi lágyan fékezett a ZaZa bejárata előtt. Frank kipattant, és kinyitotta előttük az ajtót. Ramon belekarolt a lányba, a portás szélesre tárta előttük az ajtót, és a férfi bevezette Tesst a hotelbe. A hall fényűző pompája káprázatosan csillogott a hatalmas kristálycsillárok fényében. Ramon azonban nem lassított, és tökéletes helyismerettel kalauzolta át Tess az elegáns, diszkrét luxust sugárzó, teljesen üres étterembe. Tess csodálkozva nézett körül. Ennyire éreztetné hatását a válság?- gondolta magában. Nem hitte volna, hogy valaha üres éttermet lát egy luxus hotelben, pláne nem a Zaza-ban. A zenekar ezzel mit sem törődve halk swinget játszott, ami nagyon jól illett a hely hangulatához. Ramon megállt a csinos ültető hostess pultjánál és a lányra mosolygott.

J. R. Matthew - Herceg fekete lovon XV. rész

Tess unottan vállat vont, és egy narancslevet töltött magának a bárkocsiról. - Ismered Mirjamot nem? Apja vigyorogva bólintott. - Naná! Húsz éve a legjobb munkaerőm! Éppen azért tettelek hozzá. - Kösz apa, remek ötlet volt! – fanyalgott a lány. - Na, jó, Mirjam nem vigyorog folyton, mert a főnök lánya vagy, de minden a kisujjában van, amit a biztosítási szakma pénzügyeiről és könyveléséről tudni kell. Ha jól tudom, azért vagy ott, hogy ezt megtanuld. A bájcsevelyt meg gondolom, elintézed kávézás közben a többi lánnyal! - Te mondtad - mosolygott Tess apjára.