- Foglalkozz az unokámmal, most az a te dolgod! – jelentette ki határozottan minden alkalommal, amikor a lány szóba hozta a témát. Ettől függetlenül a fizetését minden alkalommal hiánytalanul megkapta a számlájára, éppúgy, mintha dolgozott volna.
- Édesem – mondta neki Mirjam, mikor meglátogatta – apádat olyan boldoggá tetted az unokájával, hogy élete végéig kifizeti a fizetésedet!
Tessnek ez egyáltalán nem tetszett. Az, hogy munka nélkül kapjon pénzt, nem fért össze az értékrendjével. Aztán ott volt az utazás is. Apja nagyon nehezen vette tudomásul, hogy tényleg elmennek Peruba. Pedig azt még el sem mondták neki, ha Tessnek tetszik Peru, akkor egy ideig – ki tudja mennyi ideig – ott maradnak. De nem volt más választása. Megígérte Ramonnak, és a férfi iránti szerelme kötelezte arra, hogy betartsa a szavát. Ennek ellenére egyáltalán nem volt nyugodt. A készülődést már befejezte, és készen állt a holnapi indulásra, mégis volt benne egy kis félsz. Ez természetes, mondta neki Ramon, amikor este elmesélte neki a félelmeit. A férfi megnyugtatta, hogy minden rendben lesz, és aludjon nyugodtan. Tess eleinte nem tudott elaludni, de ahogy hallgatta a számára két legfontosabb ember halk szuszogását, elnyomta az álom.
A hatalmas gép látványa mégis megnyugtatta Tesst. Azt különösen értékelte, hogy Ramon egy amerikai légitársaság Limába tartó járatára vett jegyet hármójuknak. A lány nézett ki a gépből, és nem győzött csodálkozni. A buseiness class legjobb helyein ültek, az utaskísérők körbe udvarolták őket, és nem tudtak betelni a kicsivel. Aztán elindultak végre, és a lány szorongva bámult ki az ablakon. Nézte az alattuk elsuhanó amerikai tájat, és fájdalom hasított a szívébe. Ízig-vérig amerikai volt, és most elhagyja a hazáját. Azzal erősítette magát, hogy Ramon is elhagyta a hazáját érte, hát neki is kötelessége legalább megpróbálni. Az órák a géppel együtt száguldottak, és nemsokára leszálltak Peruban. Tess agyában egyre az kavargott, hogy vajon milyen lesz? Az interneten sok mindent olvasott már Peruról, Limáról, a tengerparti üdülőhelyekről, és sokat faggatta Ramont is. De amikor a rájuk vonatkoza konkrétumokhoz értek, a férfi általában talányos mosollyal kitérő válaszokat adott. Furcsa volt számára, hogy a gép nem állt be a terminál melllé, hanem az utasoknak a betonra kell majd leszállniuk, és egy busz viszi be őket a repülőtérre. Ramon erre csak vállat vont, és azt mondta, biztosan elromlott valami. Az utasok morgolódva nekiláttak a kézipoggyászaik begyűjtéséhez. Amikor mindenki összeszedte a poggyászát és elindult lefelé, ő is készülődni kezdett, de Ramon megállította.
- Várj még, minek tolongjunk a kicsivel? – nyugtatta Ramon.
Tess bólintott, hogy Ramonnak igaza van, és visszaült. Amúgy is ideges volt. Félt attól, ami odakint várja. Ramon magyarázata ellenére az különösen megrémítette, hogy a gép nem a terminál mellett állt meg. Milyen reptér az – és milyen ország – ahol ez előfordulhat? Aztán egyszer csak elfogytak az utasok a gépről és Ramon fölállt.
- Most már mehetünk - mosolygott a lányra kedvesen.
Tess idegesen bólintott, és elkezdte kicsit összecsomagolni. Az eddig ott várakozó két stewardess azonnal ugrott és mindenben segített neki. Amikor elkészült, Ramon odalépett, és felvette a kicsit.
- Majd én leviszem – mosolygott a lányra és futó csókot lehelt ajkára, aztán elindult.
Tess értetlenül nézett utána.
- A csomagok… - mondta bizonytalanul.
- Majd mi elintézzük Mrs. Olivera – mondta kedvesen a vezető utaskísérő.
Tess ezt legalábbis furcsának találta, de nem akart vitatkozni, és elindult Ramon után. Amint kiért a gépből, jó illatú, kellemesen meleg levegő simított végig az arcán, és ettől megnyugodott kissé. Ramon a lépcső tetején állt és látható élvezettel nézett körbe. Tess azonnal megérezte az örömét. Két év után először tért haza. A lányban most először tudatosult, hogy Ramon mennyire szereti a hazáját, az otthonát. Hirtelen megértette, mekkora áldozatot vállalt a férfi azzal, hogy mellette maradt, amikor őt és a szerelmüket választotta. Nézte a férfit a fiukkal a karján, és mérhetetlenül boldog volt. Ramon vett egy nagy levegőt, aztán huncut mosollyal, mint egy titkot rejtegető gyerek, Tessre mosolygott.
- Induljunk drága – mondta és elindult lefelé.
Tessben most először tudatosult a lépcső előtt várakozó fekete limuzin, a nyitott ajtó előtt levett sapkával illedelmesen várakozó sofőrrel. Közben Ramon leért a lépcsőn. Az ötvenes sofőr meghajtotta a fejét köszönés képpen.
- Isten hozta itthon Ramon úr.
Ramon kedvesen rámosolygott és kezet nyújtott a férfinak. A sofőr tisztelettudóan kezet fogott vele.
- Jó napot Perez – mondta. Örülök, hogy látom.
Tess értetlenül nézte a limuzint. A sofőr fejet hajtott előtte és üdvözölte.
- Isten hozta asszonyom, kérem, foglaljanak helyet, és azonnal hozom a csomagokat.
Tess, mintegy álomvilágban beült, és a gyerekkel a kezében mellé huppanó Ramonra pillantott.
- Értünk jött? – kérdezte zavartan.
- Úgy tűnik – nevetett zavarán Ramon.
- Ezt nem értem – nézett körül a belső luxuson a lány.
Ramon átölelte és megcsókolta.
- Sokáig vívódtam, hogy elmondjam-e, de aztán úgy döntöttem, jobb, ha mindent a saját szemeddel látsz.
- Mit kellett volna elmondanod, és mi ez az egész? Már megint a konzul?
Ramon rámosolygott és megrázta a fejét.
- Ej, talán, talán. Még egy kis türelem Tess, és mindent megtudsz. Addig igyunk egy kis pezsgőt!
Amíg a férfi kinyitotta a behűtött üveget, és pezsgőt töltött neki, Tess agya egyfolytában a hallottak körül zakatolt. Végül úgy döntött, hagyja az egészet, és élvezi a helyzetet. Bízott Ramonban, és már úgy sem sokáig kell várnia. A sofőr közben végzett a csomagokkal és indított.
- Nem kérdezi meg, hová menjünk? – kérdezte a lány.
- Minek kérdezné? Nem taxis, hanem sofőr. Pontosan tudja hová megyünk.
Amint elindultak, a gépük is elindította a hajtóműveket, és Tess az ablakon át figyelte, amint gurulni kezdett a torony által kijelölt helyére.
- Ez ránk várt – ismerte fel a lány.
- Biztosan, mert eddig útban voltunk neki – kuncogott a férfi.
Aztán kihajtottak a reptérről és már a városban suhantak. A lány nem értette az egészet.
Nem kell vámvizsgálat, nem nézik meg a vízumunkat, az útlevelünket? – értetlenkedett Tess.
- A mi esetünkben nincs rá szükség – mondta a férfi talányosan és újabb pohár pezsgőt töltött.
A házak suhantak, az utcákon egzotikus pálmafák adtak árnyékot, a járdákon emberek sétáltak tova. Aztán beértek a közlekedés sűrűjébe, és lelassultak. Tessnek volt ideje megnézni a kirakatokat, a dolguk után siető vagy komótosan sétálgató embereket. A lány érdekesen öltözött emberek csoportjára lett figyelmes.
- Kik ők? – mutatott ki az ablakon.
- Kecsua indiánok – mondta Ramon. Ők a legnépesebb indián törzs tagjai. Sokukkal fogsz még találkozni Peruban. Kedves és barátságos népek.
A lány megelégedett a magyarázattal, és a nappal is nyitva tartó bárok teraszán üldögélőket, az ütött-kopott és a jólétről árulkodó autókat, a nagy néha szembejövő hasonló limuzinokat figyelte. Egy gyönyörű téren áthaladva megcsodálta a hatalmas középkori katedrálist. Szinte minden percben volt valami látnivaló. Aztán ritkulni kezdett a forgalom, és egy kertvároson keresztül kiértek Limából. Az út zöldellő pálmaligetek mellett kanyargott tovább. Az egyik kanyar után kibukkant a tenger. Tess hangosan ki is mondta, amit gondolt.
- A tenger!
- Az óceán Tess – javította ki mosolyogva Ramon.
Az út kanyarogva emelkedni kezdett és párperccel később egy ódon kastélyt láttak a tenger partján. A lány szeme elkerekedett a csodálattól.
- Ez gyönyörű – suttogta a lány tágra nyílt szemmel.
- Örülök, hogy tetszik, mert oda tartunk - nevetett rá Ramon.
Tess meglepve nézett rá, de a férfi nem kommentálta tovább a dolgot. A következő lehajtónál lementek a főútról, és egy keskenyebb magánúton haladtak tovább. A pálmafák sűrűbbek lettek, aztán a kanyarból kibukkant a kastély. Egyik oldalán az óceán, a feléjük lévő részen impozáns kovácsoltvas kapu, mögötte pompásan zöldellő parkkal, hátul pedig a hegy teteje felé futó szőlősorok százaival. Amikor a kapu elé értek, Ramon szólt a sofőrnek.
- Köszönjük, Perez, itt kiszállunk!
A sofőr azonnal lassított, aztán kipattant az autóból és kinyitotta nekik az ajtót. Ramon kiszállt a kicsivel, Tess pedi azonnal követte. A limuzin behajtott a kapun és ők hármasban maradta. Tess várakozón nézett Ramonra. A férfi elérzékenyülve körbenézett aztán erőt vett magán, és Tessre pillantott.
- Szerettem volna ezt úgy elmondani neked, hogy csak ketten legyünk – mondta, aztán a fiukra pillantott – bocsánat, hárman, helyesbített. Nagy levegőt vett és belekezdett. Sajnálom, hogy eddig nem mondtam el, de nem akartalak megzavarni, sem befolyásolni. Már mondtam, hogy a családom egy inka hercegtől és egy spanyol grandtól eredezteti magát. Tudod, ez itt Peruban sem egy általános dolog. Ennél fogva az ország elitjébe tartozunk, és a leggazdagabb családok egyike vagyunk.
