BlogÚj! Megnyitás

Művészettel gyógyítható a világ

Művész családban felnőni egyféleképpen kiváltság. Ugyanakkor koránt sem nevezhető „könnyű műfajnak”. Az viszont biztos, hogy nagymértékben meghatározza a világról való látásmódot. Fogalmazhatunk úgy is, hogy egy igen intenzív érzelmi, lelki, szellemi...

Művész családban felnőni egyféleképpen kiváltság. 

Ugyanakkor koránt sem nevezhető „könnyű műfajnak”. Az viszont biztos, hogy nagymértékben meghatározza a világról való látásmódot. Fogalmazhatunk úgy is, hogy egy igen intenzív érzelmi, lelki, szellemi érzékenységre nyitja meg az utat. Az, hogy az illető hivatásként folytatja-e művészi térben a generációs továbbvitelt, sok mindenen múlik. Minden esetre olyan összetett és az általánostól eltérő adottságok kibontakozására ad lehetőséget az ilyen családi háttér, ami inspiráló, akár determináló eszközzé lényegül. Éppen azért, mert aki ismeri és éli a művészet átlényegítő, megmutató és egyben felszabadítani képes eszköztárát, az csodát képes tenni mások számára.

Ő is ismeri a varázslatot. Legyen szó zenéről, képzőművészetről, festményekről, vagy a szó, a játék erejét alkalmazó színház és filmművészetről, bármelyikkel képes olyan hatást gyakorolni a nézőkre, ami akár az életük megváltoztatását is eredményezheti. Ugyanakkor érdemes azt is tudni, hogy a művész emberek éppen a felsoroltak okán rendkívül érzékenyek. Koránt sem könnyű a szűk környezetükben élni. Mindez így együtt teszi olyan különlegessé és egyben kihívássá azt a folyamatot, amit az utódok meg és átélnek mellettük. Amit a következő generáció akár kihívásként él meg. Vagy beszippantva, vagy éppen eltérítve az utódokat a művészi pálya, mint szakma, hivatás, életforma választásától.

Művészettel gyógyítható a világ

Szabó Sipos Barnabnás, forrás: Victoria Perger Photography

Szabó Sipos Barnabás olyan művész, aki gyerekkorából hozza magából az érintettséget. Hivatásaként választotta a színészi pályát. Azonban a szó és a játék mestersége mellett, a festővásznon is biztos kézzel alkot. Képei mellett bizony nem lehet csak úgy elmenni. A festményei gondolkodóba ejtenek. Szemlélővé tesznek. Figyelni kell rájuk. Leülni eléjük, és elmélyülni bennünk. Átélni azt, ahogy érzéseket, érzelmeket keltenek bennünk Éppen úgy, mint a színészi játékával.

Barnabás a hangjával is játszik. Számos ismert, világhírű színészt szólaltat meg a szinkron stúdiókban. Több csatornának, műsornak is volt már hangja. Legutóbb a Dancing with the Stars műsorában élvezhettük azt a bársonyos, női szíveket elvarázsoló hangot, ami olyan jellemző rá. Ugyanakkor a színészi játéka legalább olyan figyelemre méltó, mint a művészet többi ágában megismert munkája. Legyen szó Tolsztoj: Kreutzer szonátájáról, Shakespeare: Szentivánéji álom című klasszikusáról, vagy egy Feydeau vígjátékról, mindegyikben otthonosan mozog. Az már nem is meglepő, hogy a zene világát is magáénak tudhatja. Tehát ha rá gondolunk, akkor a teljessége, a sokoldalúságának összességében rejlik.

A személyes életében sem gondolkodik másképpen. Gondolkodó. Szemlélő. Megfigyelő. A szellemi tér kutatása, az igazság keresése nem kevéssé sajátja, mint a művészeti ágak összekapcsolása. Innovatív, kreatív ebben a térben is. Mindig belekezd valami újba. Fáradhatatlan.

A fentiekből fakad, hogy ez a beszélgetés ugyan úgy nem nevezhető egy szabályos címlap interjúnak, mint ahogy ő maga sem „szabályos” színész. Nagy kaland beszélgetni vele. Kalandozás a gondolati és szellemi térben. Szempontok és nézőpontok fátylának fellibbentésével mutatva meg az élet összetettségét és sokoldalúságát.

Művészettel gyógyítható a világ

A rózsa útja, forrás szabosipos.hu

Barnabással több, mint egy évtizede ismerjük egymást. Ezért ez a beszélgetés a megszokottól eltérően kerüli a magázó formát. Köszönjük az olvasók megértését ezért.


- Mennyire determinálta a pályaválasztást a családi háttér?

- A gyerekkorom természetesen hatott rám. Az a szellemi tér, ami körbevett. A mindennapi élet művészettel átitatottsága. Édesapám műszaki pályára, készült, a sors aztán más irányba, a rajzfilmkészítés világába vitte őt! Én úgy érzem, hogy már az építészetben is a művészet vonzotta. Édesanyám színházban dolgozott, általa ezt a világot ittam magamba. Jól éreztem magam abban a közegben.

- Mikor döntötted el, hogy színész leszel?

- Tulajdonképpen senki nem gondolta komolyan, hogy én színész leszek. Sokáig én magam sem. Nem volt ez egy gyerekkortól tudatosan épített út. A középiskolában néhány barátommal nagyon sok időt töltöttünk azzal, hogy az életről beszélgettünk. Ott fogalmazódott meg, hogy csináljunk mi is színházat az iskolai keretek között. Maga a szereplés és egyfajta központi szerep volt, ami engem ebben izgatott. Nem a színészi létre készülés állt a hátterében. A gyerekkoromban is rajzoltam, festettem, képzőművészeti körbe jártam és éltem a tinik életét. Semmi nagy elhatározás nem volt bennem. Aztán az döntött a színművészeti mellett, hogy végül is nem adtam be a jelentkezést a Képzőművészeti Főiskolára.

A Színművészetin is a közösséget kerestem elsősorban. Időbe került, mire beleszerettem a színjátszásba, mint hivatásba. Annál is inkább, mert az igazság érzet, a közösségi és életszemlélet, és a nézőpontjaim folyamatos kimondása nem könnyítette meg a számomra a pályát. A rivalizálás meg nem az én kenyerem. Ezért nehezen találtam meg a helyemet. A színház egyéni utak találkozása, amit a szerepeken keresztül az előadás, mint kohéziós erő kell összetartson. Az én belső érzékenységem pedig nem predesztinál harcos kiállásra, egymás legyőzésére az érvényesülés érdekében, bár többé kevésbé ebbe is beletanultam.

A szinkronizálásba is úgy csöppentem bele, hogy éppen hátat fordítottam egy színházi felkérésnek. Jó volt ülni a szinkron stúdióban. Találkoztunk, beszélgettünk, közösség kovácsolódott az ott lévő színészek között, amíg vártunk az adott feladatra. Aztán ahogy változott a világ, módosultak a feltételek, úgy idegenedett el az a terület is. A külföldi filmforgalmazók, gyártók, ma már nagyon pontosan meghatározzák, hogy mit kérnek. Hangszínt, karaktert. A színészek egyedül állnak a mikrofon előtt és külön sávokra veszik fel a hangot, ami aztán a technikai keverés után kapja meg a végső formáját a filmben. Az egész annyira más feltételeken alapul, mint kezdetben, ami a tartalmi munkát is jelentősen átalakította. Meg kell valljam, hogy 32 év alatt a sok konfliktus, nehézség ellenére én nagyon sokat kaptam ettől az iparágtól, sok örömöt, szakmai tapasztalat forrását, és remélem, én is sokat adtam viszont. 

Művészettel gyógyítható a világ

Január, forrás szabosipos.hu

- Mennyire hatott a szinkron munka? Hiszen világsztárok tucatjainak színészi játékát lehet közben megfigyelni. Formált téged?

- A szinkron munka érdekessége, hogy játszani kell, azonban egy mikrofon előtt áll a színész, és nem mozoghat közben. Ezért mindent a hangunkkal kell kifejezővé tenni. Ez a képesség aztán tényleg visszahat a színpadi munkára is. Fiatal színészként sokszor csodáltam az érett művészeket, hogy mennyi mindent tudnak megjeleníteni, kifejezni a játékukkal. Aztán éppen a szinkron szerepek kapcsán értettem meg azt, hogy játék közben egy mozdulat mennyivel jobban kiteljesíthető, ha a hanggal is kifejezzük a szituáció tartalmát. Gondoljunk csak bele, hogy egy nézőtér mekkora. ott a 15. sorban is ugyan úgy hallani, érteni kell a színészt, nem elegendő csak látni a jelenetet. Így, ha a hang játékát is hozzátesszük a test mozdulásakor, akkor még nyomatékosabbá tehetjük a mondandót. A szinkron munka pedig éppen azt teszi lehetővé, hogy megtanuljunk a hangunkkal játszani.

Egyébként én a Győrben töltött időszak alatt szerettem meg igazán a színházat. Ott sajátítottam el számos szakmai tudást, amit ma is nagyon szeretek a színjátszásban. Ez azért lényeges, mert nekem elég sok idő kellett ahhoz, hogy szívvel-lélekkel, a magam teljességében beérjek a színészi létbe. A nézővel, a többi szereplővel együtt lélegezni, jelen lenni az adott pillanatban, ezt megérteni és megélni, ez az a nyilvánosság, ami szép, ami művészi ebben a szakmában.

A színház az emberi kapcsolatokról szól. A színészi játék az a tér, ahol a színészek megtanulhatnak valóban szeretni. A darabbeli szituációkban számtalanszor végig élik partnereikkel a szeretet, a szerelem kifejezését, az ölelést, a csókot, a nevetést, a sírást, és az érzelmi mintázatát is átélik, de ez nem mindig jelenti azt, hogy ami igaznak tűnik, az valóság is egyben. Sokszor rajtacsípjük magunkat a hazugságon, de így lehet fejlődni. Engem ez vonz a színházban; az igazság! Mert ami igaz az szép is, még ha olykor fájdalmas is. Így válnak hitelessé az adott történetben. Ez igazi. Ezek az átélések formálják is az embereket. 

Művészettel gyógyítható a világ

Második villamos, forrás szabosipos.hu

- Kötődsz színházhoz, társulathoz?

- Volt olyan időszak és olyan hely, ahova kötődtem. Olyan helyekhez, kollégákhoz, csapatokhoz, ahol az előbb említett igazi színház élményét éltük át együtt. A jó alkotó légkörhöz, jó munkákhoz. De számtalan produkció van, amihez kötődöm. 

- Egy szerepben a néző számára is felismerhető, hogy a színész eljátssza a szerepét, vagy tényleg benne él, átéli, megéli a figurát. Egy ilyen belehelyezkedős szerep után mennyire viszi haza az ember ezt az állapotot?

- A színészet nehéz munka. Érzékenynek kell lenni a szerepek megformálására. Fizikai és mentális értelemben is oda kell tennie magát a művésznek. Finom hangolásokon múlik a szerep megformálása. Olyan helyzeteket, szituációkat kell átélni és hitelesen megmutatni a nézőnek, ami intim, ami belső, ami egyéni az emberi útban, az általa játszott szerepben. Mindezt azonban szituáció tekintetében koránt sem intim térben. Bármilyen érzelemről van is szó. Színpadon, a színházi személyzet, a technikai kollégák, egy teljes nézőtér figyelmének össztűzében. Film esetében a stáb, az operatőr munkáját is beszámítva. Ez tényleg nem mindig jön össze automatikusan. A színjátszás ugyanakkor élvezetes munka. Nagyon lehet szeretni. Élvezni azt a munkát, amit egy csapat hoz össze a néző számára. Nekem elképesztően nagy szerencsém, hogy nem vagyok lámpalázas. Nem izgulok, nem vagyok feszült a játékban. De a színjátszás munka! Ami a munkahelyeken történik számomra! Ezért a szerepet nem viszem haza. A hivatali működésből fakadó eseményeket, hangulatot viszont előfordul, hogy -mint mindenki más-, nem tudom a munka környezetben hagyni. De törekszem arra, hogy ez ritkán forduljon elő. 

- Mi a stratégiád? Hogy éled túl azt az állapotot, amikor nem lehet mindent magad mögött hagyva kitörni egy helyzetből?

Igyekszem mozgásban tartani a gondolkodásomat. Nem leszokni. Mostanában ez különösen nehéz, mert mindenütt nagy a pánik. Tudom, furcsán hangzik, de az emberek közül nagyon sokan egyáltalán nem gondolkodnak. Gondolatok helyett megelégszenek a szóval. Sokkal gyakrabban gondolkodunk szavakban, mint hinnénk. Amit egy ismerős szó hallatán érzünk, azt magyarázatnak tartjuk, és ebből azt hisszük, hogy vannak gondolataink. Azt is észrevettem, hogy vannak helyzetek, amikor az ember nem tud gondolkodni. Persze az adott szituációban is kimondunk szavakat, cselekszünk is, de ezek a pillanatok inkább a szituációk konstatálására vonatkoznak. Amikor azt mondjuk, ez így van és kész. A most bennünket körülvevő élethelyzetek jó példák arra, hogy felismerjük ezt, és ne szokjunk le az önálló gondolkodásról. Számomra a mozgó gondolkodás gyakorlása az az eszköz, amit használok az élet hozta események megfelelő megértéséhez.

Művészettel gyógyítható a világ

Kút utca, forrás szabosipos.hu

- Az az értékrend, amit képviselsz, a klasszikus gondolkodói mivolt, az érték alapú életszemlélet, ami sajátod, nem mindig könnyíti meg a mai viszonyokhoz való kapcsolódást. Mennyire tudod érvényesíteni magad? A festés, a képek mennyire segítenek téged ebben? Van erre fogadó környezet?

- Sok barátom, ismerősöm van, akivel erről közösen gondolkodunk. Igyekszünk tenni azért, hogy ne váljon parttalanná az élet. Sok jó elképzeléssel és törekvéssel találkoztam az évek során, de nem mindegyik volt jól megalapozott, előkészített és életképes. Láttam olyan sorsokat, amik feláldozódtak ezeken a mezsgyéken. Mert azt hitték, hogy a szellemi innovációval lehet az elakadt szakaszokat tovább lendíteni a régi módon. Én úgy látom, hogy szellemi értelemben az ember egyetlen feladata, amire itt a Földön törekednie kell, az az ön-megimerés. Ez munka. Amíg ezzel adósa magának, addig hiába próbál újító módon belehatni a közösségi szociális térbe, nem érhet el igazi eredményeket. Hasznos tehát, ha az emberi lény komplex megértésével foglalatoskodunk, mielőtt nekiállunk a külvilág megváltoztatásának. Természetesen azért is, mert összességében mindent az emberek csinálnak. Nincs kire mutogatni.  

- Találkozol-e azzal, hogy fiatalabb kollégák, vagy téged ismerők megkérdik, hogy Te, hogy csinálod? Mintaként tekintve rád, a színészi pályádra, az életedre?

- A földi élet formája, ami manapság körülvesz minket, nem kedvez a megismerés örömének. Tele van szorongással, félelemmel, nehézségekkel, bizonytalansággal. Ebben kevéssé lehet megélni a szakmai mintaadást is. Az életem eddigi alakulása, ahogy helyt álltam és megteremtettem egy engem is kifejező minőséget, ezek tekinthetők valamiféle példának azok számára, akik ebben értéket látnak. Ahogy előttem is voltak ilyen példák, amik utat mutattak. Azért remélem, hogy mindez nem csak a túléléshez elegendő. Ez azért is érdekes, mert a mostani helyzet felhívja a figyelmet az élet esendőségére is. Az életnek mindig vannak kockázatai. Nem tudunk mindent bebiztosítani. A vég mindenki számára elkerülhetetlen. Az viszont nem mindegy, hogy ezt a tényezőt felismerve mit kezdünk a saját életünkkel. Felismerjük -e azt, hogy több, mint ásványi – fizikai lét.  Át tudják-e állítani a figyelmük fókuszát a láthatón, kézzelfoghatón túlra is. Mert ha sikerül, akkor így megérthetünk valamit az létezés egészéről, ami ritmusként működik és a halál ugyanúgy hozzátartozik, mint ami előtte van. A földi élet vége nem önmegsemmisítés, hanem más erők megjelenése.  A művészi alkotások és maga az alkotó folyamat ezeket a kérdéseket is feszegeti. Én mindenesetre ezt lényegesnek tartom a művészi munkám során. 

- A képeid rendkívül plasztikusak és gondolkodásra késztetőek. Érződik bennük a szenvedély. Ugyan olyan visszafogott formában, ahogy az az életed más területein is minden harsányságot mellőzve villan fel.

- A festés nosztalgiából indult. Már gyerekkoromban is rajzoltam. Felnőttként figyeltem a mestereket. Tanultam a titkot, hogy készül el egy kép. A hangulatok, a fények megvillanása. A természet érzékiségének, az élet megmutatkozásának átadása. Az élet intim pillanatai, az érzések, érzelmek meghittségének vászonra vitele. Ez egy hosszú út volt. Az elmúlt 10 évben a fény és a sötétség működésének, valamint a színek életének mélyebb tanulmányozása és ábrázolása az, ami meghatározza a festészetemet.

Művészettel gyógyítható a világ

Híd, forrás szabosipos.hu

- Mennyire ragaszkodsz a képeidhez?

- Ma már inkább ragaszkodom. A munkáim kelendőek voltak mindig és ez régebben sokszor arra is juttatott, hogy azért fessek és olyat, amiról tudom, hogy megveszik. Mostanság lassabban érik meg bennem egy téma. Van, hogy fél évig babusgatom. Így a kész festmény is tovább marad az otthonomban. Főként, amikor egy új felismerés, egy tanulási időszak eredménye jelenik meg egy-egy alkotással. Ezt pénzbeli értékre fordítani is nehéz. Mi az értéke egy megismételhetetlen pillanatnak. Elég, ha itt-ott megmutatnom a világban a képeket, és íly módon is tudok beszélgetni másokkal.

- A színház is ugyan így a pillanat művészete. Minden előadás egyszeri és megismételhetetlen, még ha magát a darabot akár évekig játsszák is a színészek. A színészi alkotómunka értéke hogyan fogalmazható meg számodra?

- A nagymamám betegsége annyira hatott rám, hogy gyerekkoromban azt gondoltam, orvos leszek, hogy meg tudjam gyógyítani a betegségeket. Ha most visszatekintek az életemre, akkor úgy gondolom, így is orvos lettem, csak kicsit másképp, más „műszerekkel”. A művészet, a szó, a játék, a képek által hatok mások életére. Ha jól működöm, akkor javítom az emberek és a magam életminőségét, tehát, hogy úgy mondjam: gyógyítok. A művészet gyógyszer! Ez megkerülhetetlen tény. És ezért valamiféle ellenszolgáltatás jó, ha jár. Nem feltétlenül kell ennek pénzben kifejeződnie. De kétségtelenül a pénz a csere alap elfogadott, általános formája. Ez ugyan úgy igaz a színészi munkára, mint a festészetre. A fenntartási, szülői és emberi kötelezettségek ezt teszik szükségessé. Ennek megvannak a társadalmilag elfogadott formái. De nekem az is elfogadható, ha kapok cserébe enni.

Művészettel gyógyítható a világ

forrás Szabó Sipos Barnabás

- A gyerekeidnek, hogy adod át mindazt az életfilozófiát, amit képviselsz?

- 5 gyerekem van. A legnagyobb 22 éves, a legkisebb most 8. Élik az életüket. Apaként nem tudok minden szituációban ott lenni velük. Amennyi időt csak lehet, persze velük töltök, de az élet és a koruk sajátosságainak megfelelően nem vagyunk mindig egyszerre, mindegyikkel együtt. Ezen belül igyekszem felhívni a figyelmüket a fontos dolgokra. Például a gondolkodás képességének fontosságára. A saját döntések életformáló hatására. Igyekszem, hogy a fizikai gondoskodás mellett támogassam őket önmaguk kibontakoztatásában.

- Mennyire értenek ők téged?

- Nekem az a fontos apaként, hogy én értsem őket. Ezen van a figyelmem fókusza. Egyengetni az életútjukat. Az én dolgom az, hogy megtanuljam ezt jól csinálni. Az apai jelenlétet. 5 életútnál egyformán jelen lenni, egyszerre, miközben nem élünk mindegyikkel egy fedél alatt a mindennapokban, ez nem könnyű feladat. Miközben persze a saját életemben, szakmámban, kiteljesedésemben, munkámban is helyt kell álljak. Mindent megteszek azért, hogy a gyerekeim felé is a legtöbbet tudjam adni magamból.

Művészettel gyógyítható a világ

fotó: Klinszky Gábor, forrás Szabó Sipos Barnabás

- A gyerekeid, hogy viszonyulnak a munkádhoz? Szeretik, hogy népszerű színész vagy?

- Erről sosem kérdeztem őket. Elfogadják, hogy ez a munkám. van köztük, aki követi is az aktuális munkáimat. Van, amikor egyszerűen csak tudomásul veszik. Van, amikor büszkék rá. Hozzá tartozik az életükhöz.

- Lesz köztük, aki követ téged a művészi pályán?

- Mindegyikben felismerhető a művészi véna, az érintettség, a művészi szemlélet iránti nyitottság. Ezzel együtt azt nem tudom, hogy bármelyik gyerekem választja-e majd hivatásaként a művészetet, a színjátszást.

- Milyen feladatok várnak rád?

- A mostani időben sem tétlenkedem, de sok előadás maradt el, amit pótolni kell, amikor újra lehetnek előadások. Színháziak is, és önálló estek. Maradtak el koncertjeim is. Rendezői feladat is vár rám. Ezek mellett vannak olyan kezdeményezések, szociális és közösségi munkák, amiket most meg kellett állítani, de amint lehet, folytatom őket. Az életnek menni kell tovább. Meg kell újulnunk. Ki kell találnunk új dolgokat, új eszköztárat létrehozni. Művészeti és kulturális intézményeket is, amiket morális erőkből finanszírozunk és tartunk fenn. Egy gondolkodni képes valódi világban.

Kiemelt kép: Victoria Perger Photography, victoriaperger.com

Csaba Beatrix

Vissza a főoldalra

Művészettel gyógyítható a világ

Művész családban felnőni egyféleképpen kiváltság. Ugyanakkor koránt sem nevezhető „könnyű műfajnak”. Az viszont biztos, hogy nagymértékben meghatározza a világról való látásmódot. Fogalmazhatunk úgy is, hogy egy igen intenzív érzelmi, lelki, szellemi érzékenységre nyitja meg az utat. Az, hogy az illető hivatásként folytatja-e művészi térben a generációs továbbvitelt, sok mindenen múlik. Minden esetre olyan összetett és az általánostól eltérő adottságok...

A király él…

Vagy legalábbis úgy látszik, hogy talán… illetve mégsem, illetve nem tudom… Elvis Presley 1954 júliusában írta alá élete első lemezszerződését a Sun Records kiadóval, hogy aztán a világ addigi legnagyobb karrierjét fussa be.

A karácsonyfa története

A fa már az Ószövetségben is a kozmikus életerőt szimbolizálta, és a pogány hitvilágban sokszor említették, mint az istenek lakhelyét. A germánoknál pedig a legfontosabbként, a világ szimbólumaként (Yggdrasil) tartották számon. A különböző népszokásokhoz gyakran kapcsolódott (és kapcsolódik ma is) az életfa és a zöld ág, mint az élet szimbóluma. Tulajdonképpen a karácsony a téli napforduló ünnepe volt. A néphagyomány szerint a karácsonyi életfa ágait Katalin vagy Borbála napján állították vízbe, így az egész ünnep alatt zöld maradt, hirdetve az élet diadalát. És ezek a zöld ágak alakultak át az idők folyamán karácsonyfává – fenyőfává.

Kutyám, kutyám, mond meg nékem…

A tavalyi év egyik érdekessége volt, hogy napvilágot látott egy olyan kutatás, amelyben meghatározták, melyik a világ 10 legokosabb kutyafajtája. Nos, bizonnyal van létjogosultsága egy ilyen kutatásnak – bár magam nem látom az értelmét -, de a teljes tudományos korrektségében már erősen kételkedem.

Az utolsó szalmaszál

Ma már egyike a világ négy profi férfi szopránjának, és számos sikert tudhat maga mögött az Egyesült Államoktól Kínáig. Azt gondoljuk, a pályája maga a sikertörténet. Fel sem merül bennünk, hogy dolgozott bolti eladóként, éjszakai pultosként és légi utaskísérőként is. Azt pedig már tényleg csak kevesen tudják, hogy kétszer is kénytelen volt a zenei pályáját félbe szakítani, szó szerint azért, hogy az éhezéstől megmentse magát. A Csillag születik pedig valóban az a bizonyos utolsó szalmaszál volt az életében.

Rakd rendbe az embert, a világa is rendben lesz… és az az ember, TE vagy!

Olvastam egy csodálatos történetet egy lelkipásztorról, aki szombat reggel meglehetősen nehéz körülmények között próbált felkészülni a vasárnapi prédikációra! A felesége elment vásárolni. Esett az eső, a kisfia unatkozott, nyugtalan volt, mert nem tudott mihez kezdeni magával. Végül a lelkész kétségbeesésében elővett egy régi magazint, hogy átlapozza. Talált egy szép színes oldalt, amely a világ térképét ábrázolta.

Mit tegyünk járvány idején, ha az orvoshoz nem mehetünk?

A világ felfordult 2020-ban a Koronavírus (COVID19) járvány miatt. Az emberek egy része fél, a másik része nem tudja, hogyan helyes a „felszabadult időt” felhasználni, míg a lakosság egy jelentős része nem veszi komolyan azt, amit a szakemberek javasolnak a különböző média felületeken keresztül. Közhely talán, de ha megértjük, hogy a „mi sorsunk a mi kezünkben van” és ezzel mások egészségéért is tehetünk, a járványnak sokkal hamarabb vége lesz, mint ahogy erre számítunk.