BlogÚj! Megnyitás

Nincs könnyű szerep - Interjú Koltai Róberttel

Koltai Róbert nem szereti a nagy szavakat, a címkéző jelzőket sem. Pedig az a típusú ízig-vérig színész, aki egyben karizmatikus személyiség is. A szakma csínját-bínját ismeri, és egyben a legjobb értelemben véve maximalista.

Koltai Róbert nem szereti a nagy szavakat, a címkéző jelzőket sem. Pedig az a típusú ízig-vérig színész, aki egyben karizmatikus személyiség is. A szakma csínját-bínját ismeri, és egyben a legjobb értelemben véve maximalista. Ezért legyen szó nevettető vígjátékról, keserédes történetről, vagy akár drámáról, minden film és színházi szerepre ugyan olyan elmélyültséggel készül. Vallja, hogy a legkönnyedebbnek tűnő vígjátéki szerepbe éppen úgy „bele kell halni” a játék közben, mint a legvéresebb drámába. Ezért számára nincs „könnyű” szerep. Mindegyiket a legkomolyabban veszi.

Balfácánt vacsorára, forrás: jozsefattilaszinhaz.hu

Balfácánt vacsorára, forrás: jozsefattilaszinhaz.hu

Elképesztően sok filmben és előadásban láthatta, láthatja a közönség. Évtizedek hosszú sora mutatja, hogy a vele készülő filmek, színdarabok kasszasikerként vonulnak be a köztudatba. Arról nem is beszélve, hogy olyan ikonikus előadásokat fémjelez felejthetetlen játékkal, mint a Balfácánt vacsorára, ami az 1999. áprilisi bemutató óta töretlen sikerrel van a mai napig műsoron Budapesten, a József Attila Színházban. Vagy az 1996-ban bemutatott Miniszter félrelép, ami nem csak filmen, hanem színpadi verzióban is elképesztően hosszú ideje, immáron 24 éve vonzza a közönséget. Nem meglepő módon, ma már generációkat átívelően, fantasztikus estékkel elvarázsolva az aznapi nagyérdeműt. A Sose halunk meg című film 1993-as premierje óta szintén elévülhetetlen siker. Amit azóta musical formájában színpadon is láthat a közönség. 

Nem csak színészként van jelen a szakmában. Filmek és színházi előadások rendezőjeként is bizonyítja sokszínű tehetségét. Sőt, íróként is számos alkotás sikeréhez járul hozzá. Amikor a rendezésről, írásról kérdezem, keresetlen egyszerűséggel csak annyit mond: 

„Azt túlzás lenne állítani, hogy én írok, mindig van mellettem segítség. Valójában mesélni szeretek. Akár játszom, akár rendezek, akár filmet készítek. A rendezői feladatoknak boldogan adom át magam. Hat rám a szöveg, a próbák, a partnerek. Színészként és rendezőként egyaránt. A színészek inspirálnak arra, hogy egyre jobbat hozzak ki az egészből. Akár úgy is, hogy egy színészről például forgatás közben eszembe jut még egy helyzet, egy még jobb poén, amit hozzátéve jobb produkció születik meg.”

A színházi szerepek mellett filmszerepek hosszú sorát lehetne felsorolni a Csocsótól, az Ámbár tanár úron át, a Hippolytig, hogy csak néhányat említsünk a számtalanból.

A közönségkedvenc művész természetesen szakmai elismerések sorát is magáénak tudhatja. A számos díj között olyan elismerések vannak, mint a Jászai Mari-díj, az Érdemes Művész elismerés. 2020 óta a Halhatatlanok Társulatának is örökös tagja.

Édesapjának nem csak a sport iránti szeretet köszönheti, hanem az irodalom és a vers iránti vonzódást is gyermekkorától szívta magába. Ahogy ő fogalmaz, csak a legjobbak tudnak úgy szavalni, ahogy sportvezető édesapja szavalt, aki időnként szavalóversenyeken indult, első helyezést is elért. Ezért koránt sem csodálni való, hogy egy rövid kitérő után, a színészi pálya vált életúttá. A vers szeretete olyannyira megmaradt, hogy a még most is szaval olyan verseket, amiket édesapjától hallott gyermekként.

Nem csak Róbertet érintette meg a családban az alkotás semmihez sem hasonlító érzése. Testvére Koltai Judit, színészként, rendezőként és színházigazgatóként szintén pályatárs. Nem véletlen, hogy közös munkák is születtek.

Koltai Róbert, Forrás: noklapja.hu/olvasnivalo/2018/11/17

Forrás: noklapja.hu/olvasnivalo/2018/11/17

Színházak sorában játszott, játszik. Többek között tagja volt annak a fantasztikus csapatnak is, akik a Kaposvári Csiky Gergely Színházban -mondhatjuk, hogy színháztörténeti szempontból meghatározó korszakában-, a művészek és a színházba járó közönség szempontjából is sorsfordító értékű előadásokat hoztak létre. Olyan ikonikus alkotókkal dolgozott együtt Kaposváron, mint Zsámbéki Gábor, Gothár Péter, Ascher Tamás, Babarczy László, Ács János.

- Vannak szerepek, amik az idő távlatán át a mai napig emlékezetesek maradtak?

- Igen. Ilyen volt a főiskolán az egyik vizsgaelőadás 1968-ban. Ahol egy öreg csavargót játszottam Harold Pinter: Gondnok című darabjában, amit Zsámbéki Gábor rendezett. 1970-ben Pécsett Zuboly szerepe, a Dobai Vilmos rendezte Szentivánéji álomban. 1987-ben szintén Pécsett, már vendégként, Szőke István rendezésében a Velencei kalmár előadásában Shylockot játszottam. Szintén Pécsett, 1992-ben Vincze János rendezésében, Forgách András: Vitellius című drámájának címszerepe, ami egyébként elnyerte a legjobb új magyar dráma díját is. Kaposváron nagyon sok remek előadás született. Ezek közül kiemelkedő volt számomra Nyikolaj Erdman: Az öngyilkos című darabjában a munkanélküli kispolgár, Szemjon Szemjonovics Podszekalnyikov megformálása. Az előadást Ascher Tamás rendezte és nagyon sok díjat nyertünk vele. Ez tényleg csak néhány, ami így elsőre eszembe jut a rengetegből. Az utóbbi időből pedig minden szerepet megemlíthetném, mert ma már csak olyat játszom, amiben örömömet lelem.

Velencei Kalmár, Forrás: europeana.eu

Forrás: europeana.eu

- Évtizedek óta nagyon sikeres művész. A népszerűség napi megélése mennyire fárasztó?

- Én még a nagyon jó szakaszánál tartok, tehát jól bírom. Egyáltalán nem megterhelő a számomra, ha felismernek. Egyébként azért sem kellemetlen élmény, mert tisztelettel és szeretettel vesznek körbe, bárhol találkoznak velem a nézők és ez nagyon jól esik. Az utóbbi időben egyébként a körülményeknek köszönhetően nincs sok lehetőség a találkozásra, ezért már nagyon hiányzik nekem a közönség.

A párjával, Gaál Ildikóval is készít közös produkciókat. Olyan sokakat érintő társadalmi kérdésről is, mint a demencia. A kisfilmek figyelemreméltó formában mutatják be, milyen problémával néznek szembe az érintettek.


- A ’70-es évek elejétől folyamatosan felfelé ívelő pálya korszakokat is átívelt. Ez óhatatlanul jellemzi és bizonyos értelemben meg is határozza a színházi és filmes munka alakulását. Hogyan épül ez be a művészi életútba?

- Másodszori nekifutásra vettek fel a Főiskolára, ahol Pártos Géza osztályába jártam, ahol osztálytársam volt többek között Venczel Vera, Molnár Piroska. Mensáros László is figyelemmel kísérte a színészi alakulásomat. Nagyon szerettem az alakításait. Sokat jártunk színházakba előadásokat nézni. Meghatározó volt a kaposvári korszak. Jordán Tamás, Kern András, Gáspár Sándor nem csak pályatárs, hanem a barátom is. Nagyon sokat dolgozunk együtt filmen és színpadon.

A mai feltételek persze teljesen mások, mint amiben mi kezdtük a pályát. Menet közben az ember az aktuális munkájára figyel. Teszi a dolgát. Persze folyamatosan idomulni kellett a változásokhoz, miközben én mindig azt kerestem, mi a magam helye, dolga. Amit a világról gondolok, a témák benne vannak a filmjeimben. Egyébként a mostani helyzet, az, hogy az elmúlt egy évben a színházi és filmes élet is le kellett álljon, nehézzé teszi a mindennapokat. Felemészti minden erőforrásunkat. A barátokkal tartjuk a kapcsolatot, de az az alkotómunka, ami jellemez, most háttérbe kell szoruljon. Nagyon várom azt, hogy újra induljon a színházi és filmes életünk.

- A magyar sikerek önmagukért beszélnek. Külföldön mennyire sikerült megmutatkozni?

- Los Angelesben a Magyar Filmfesztiválon majdnem minden filmem bemutatásra került. 2018.-ban itt életműdíjat is kaptam.  Chicagóban az EU filmfesztiválon közönségdíjas lett a Világszám. Filmjeimet New Yorkban is láthatta a közönség. Az alkotások kapcsán megjelent kritikák alapján a nézők örömmel fogadták a filmeket. 

- Mi a legfontosabb a művészi alkotómunkában, ahol egy film, vagy egy színdarab szereplői és a stáb mind-mind más típusú emberből áll össze. Nem csak a karakterek, hanem a munkastílus tekintetében is. Mégis egységes egésznek kell létrejönnie, mire a nézőközönség elé kerül?

- Én a figyelmet tartom a legfontosabbnak. Az egymásra figyelés képességét a darabbal való találkozás pillanatától, a próbafolyamaton keresztül, a produkció megvalósításáig és gyakorlatilag minden előadáson.

Vitellius, forrás: koltairobert.hu

Vitellius, forrás: koltairobert.hu

- Volt olyan kritikus pillanat, amikor ez a figyelem extrém helyzetben segített?

- Igen. Ilyen volt az egyik Vitellius előadás Pécsett, amikor egy szakmunkásképző diákjai ültek az egyébként teltházas nézőtéren. Már a darab kezdete előtti percekben kiderült, hogy nem igazán érdeklődnek az előadás iránt. Ráadásul az első sorban néhány igencsak renitensen viselkedő hangadó ült. Magát Vitelliust, a római császárt játszottam. Az előadás első jelentéhez a kezdő szereplőknek előre bent kellett lennie a színpadon, amit egyébként a nézők nem láttak. Én viszont ennek köszönhetően fel tudtam mérni a nézőtéri eseményekből, hogy ez az előadás nem megy le zavartalanul, ha nem történik valami. Ezért a nyitó jelenet első pillanatában leugrottam az ágyról, odarepültem az első sorban ülő, hangoskodó fiatalokhoz, és súgva megkérdeztem, hogy „Muszáj ezt csinálni?” Annyira megrökönyödtek, hogy a darab végéig pisszenni sem mertek. Nyilván egy darabból való ilyen „kiugrás” tőlem sem megszokott reakció. Azonban az említett figyelemnek köszönhetően, a felismert helyzet gyakorlatilag megmentette az aznapi közönség számára az előadás élményét. Mert, ha a nézőtéren ülők szétverik a nézők figyelmet, akkor azok sem kaphatják meg a színházi este varázslatát, akik egyébként éppen ezért jönnek oda. Ezt a reakciót persze nem lehet előre kitalálni, nem lehet megtervezni, ezért a konkrét helyzetre felkészülni sem. Viszont jól reprezentálja magának a figyelemnek a minőségét. Az önmagunkra, a partnerekre, a stábra, a körülményekre, a közönségre kiterjesztett figyelem fontosságát. Aminek hatására az ember a döntéshelyzet pillanatában, ösztönösen cselekszik a siker érdekében. Tulajdonképpen ez egy folyamatos készenlét. Talán azok közé a titkok közé tartozik, amik hozzátartoznak a színész életéhez.

Sose halunk meg, forrás: hevesisandorszinhaz.hu

Sose halunk meg, forrás: hevesisandorszinhaz.hu

- A művészek mellett a közönség is nagyon várja már a színházak és a mozik újra nyitását. Milyen feladatok várják?

- A futó produkciók, amikben eddig játszottam. Új felkérések is várnak, amiket a vírushelyzet következtében kellett halasztani. A Sose halunk meg musical Zalaegerszegen, amiben játszom Gyuszi bácsi szerepét. Még csak néhány előadást lehetett eljátszani a színházak kényszerű bezárásáig. Nagyon várjuk a folytatást. Emellett egy nagyon érdekes témát készítünk elő, ami reményeink szerint nem csak ránk hat kivételes módon. Bartók Béla operája, a Kékszakállú herceg vára történetét gondoltuk tovább. A téma önmagában is elgondolkodtató, ugyanakkor mi egy lépéssel tovább szőjük a szálakat. Ebben az új darabban olyan izgalmas pszichológiai játék tanúja lehet majd a közönség, amely a Kékszakállú herceg titkát kutatja. A kétszemélyes előadást Gaál Ildikó írja és rendezi. A Rózsavölgyi Szalonban tervezzük a bemutatót.


Csaba Beatrix

Vissza a főoldalra

Nincs könnyű szerep - Interjú Koltai Róberttel

Koltai Róbert nem szereti a nagy szavakat, a címkéző jelzőket sem. Pedig az a típusú ízig-vérig színész, aki egyben karizmatikus személyiség is. A szakma csínját-bínját ismeri, és egyben a legjobb értelemben véve maximalista. Ezért legyen szó nevettető vígjátékról, keserédes történetről, vagy akár drámáról, minden film és színházi szerepre ugyan olyan elmélyültséggel készül. Vallja, hogy a legkönnyedebbnek tűnő vígjátéki szerepbe éppen úgy „bele kell halni” a játék közben, mint a legvéresebb drámába.

Véletlenül lettem színész - interjú Wunderlich Józseffel

Színészként többnyire hősöket játszik. Jól áll neki a hősszerelmes típus is. Egyszerre van jelen benne a kisfiús báj, és a szenvedéllyel bármit elsöprő férfi. Ezért olyan hiteles Biron a Lóvátett lovagokban, és félelmetesen szenvedélyes Baal a lázadó szerepében, Brecht: Baal című darabjában. Nem áll messze tőle a zene, és kiválóan énekel. Megható és a maga természetességében szerethető a tiszta és jószívű Boka János megformálásában a Pál utcai fiúk zenés játékban, és ő a Bádogember...

Navigare necesse est - avagy - hajózni kell

A vitorlázás szerelmesei valószínűleg egyetértenek abban, hogy lehet élni hajó nélkül, de nem érdemes. Ez a nézőpont éppen úgy érvényes a kedvtelésből hajózókra, mint a versenyzőkre. Az első dokumentált vitorlásversenyt II. Károly angol királyhoz kötik, aki 1661-ben hívta ki a yorki herceget egy versenyre, amit őfelsége meg is nyert.

A csillagokban meg volt írva, hogy én színész leszek - interjú Kökényessy Ágival

Az eljövő idő sosem ugyan olyan, mint a mögöttünk lévő évek hosszú sora. A világ folyamatosan változik. Korok és divatok váltják egymást. Változnak a szokások, a gondolkodási minták, a környezet és a klíma is forradalmat hirdet. Az emberiségnek meg kell tanulnia, hogy vagy együtt él a változással, vagy rajtaveszthet. A megújulási képesség, talán az egyik legfontosabb a körülményekhez való alkalmazkodás mellett. Mert nem feltétlenül a legbátrabbak, vagy a legerősebbek maradnak meg...

Gasztronómia - kultúra - élmény

Tiszaújváros két idegenforgalmi szempontból is vonzó gasztronómiai fesztivált rendez augusztusban, illetve szeptemberben, melyek színes kulturális-, családi-, és gyermek- programjaival, neves előadóművészek fellépéseivel, főzőversenyével méltán nyerték el a közönség tetszését, és lettek a város két legkedveltebb szabadtéri rendezvényei, melyek az idők folyamán hírnevet szerzett Tiszaújvárosnak.

Színek és érzések - interjú Csomor Csillával

Sokan Csomor Csillát a Barátok közt Berényi Zsuzsájával azonosítják még ma is. Pedig hosszú évek teltek el azóta, hogy távozott a sorozattól. A magazin olvasóinak azt is elárulja, hogy miért lépte meg ezt a lépést. Kiderül az is, hogy mindig kevesebb figyelem jutott arra a teljesítményre, amit a színházban nyújtott a nézőknek. Pedig olyan nagyságokat vitt színpadra, mint Déryné vagy Blaha Lujza. Beszéltünk a pályájáról, az életfelfogásáról és a talán túlzott karakánságáról is.

A saját utamon járok - Interjú Nagy Sándorral

Az életek alakulása sok mindenen múlik. Van, akinél szinte elve elrendelt útnak látszik, annyira egyértelmű a pályafutása. Olyan is akad, aki kifejezetten küzd azért, hogy beváltson egy gyerekkori álmot. Az is előfordul, hogy események sora sodorja az illetőt addig a pontig, amíg egyszer csak megmutatkozik, a visszatekintve nyilvánvaló feladat. Nagy Sándor esetében úgy tűnik, hogy Isten is úgy akarta, hogy színész legyen belőle, bár nem volt családi előzmény, követendő minta.