BlogÚj! Megnyitás

Ricky Martin – a latin zene ikonja

Ami persze csak a művészneve, hiszen eredetileg Enrique José Martín Morales néven született Porto Ricoban. És hogy mikor? Nos, a kis Enrique karácsonyi ajándékként látta meg a napvilágot, 1971. december 24-én San Juanban.

Így utólag nézve, nyugodtan írhatjuk, hogy igazi zenei karácsonyi ajándékot kapott vele az egész világ. Hogy mekkora a rajongótábora, és ki ő a latin zenében, azt a pályafutása alatt eladott több tízmillió lemez és számos Grammy díj is mutatja.

Így utólag nézve, nyugodtan írhatjuk, hogy igazi zenei karácsonyi ajándékot kapott vele az egész világ. Hogy mekkora a rajongótábora, és ki ő a latin zenében, azt a pályafutása alatt eladott több tízmillió lemez és számos Grammy díj is mutatja. 

Ám most még nem tartunk itt, hiszen éppen csak megszületett. A gyermekkorát és a fiatalkorát hazájában töltötte, ahol több fiúegyüttesben is szerepelt. A leghosszabb ideig a Porto Ricoban nagyon népszerű Menudo együttes tagja volt.

Aztán 20 évesen áttette a székhelyét az Egyesült Államokba és már Ricky Martin néven jelentette meg az első albumát. Hogy milyen volt a fogadtatás? Az eladott 500 ezer példányt tekintve, nyugodtan mondhatjuk sikeresnek.

Több sikeres album után, 1994-ben költözött végleg Los Angelesbe. Sokan azt tartják, hogy a General Hospital című amerikai sorozatban kapott szerep miatt, de vélhetően ez csak egy volt a sok Los Angeles mellett szóló érv közül. Az igazi nagy áttörést az 1998-as foci VB-n elénekelt The Cup of Life (vagy spanyolul, ahogy mindannyian jobban ismerjük, a La Copa de la Viva) hozta meg számára. Bizony ez a Ricky dal a világ 60! országában volt listavezető. 

Ricky Martin

Ricky Martin

Kicsivel több, mint tíz évvel később azonban összetörte a rajongó hölgyek szívét, amikor 2009-ben először csak biszexualitásáról mesélt (a TV Aqui-nak), ám egy évvel később saját honlapján már „rendesen” coming outolt és büszke homoszexuális férfiként jellemezte magát.

Ám karrierjét ez sem törte meg és azóta is rajongók milliói követik pályáját és vásárolják az albumait.

Érdemes még egy dologról szót ejteni Ricky Martinnal kapcsolatban. Mégpedig a jótékonysági munkájáról. Ricky ugyanis az UNICEF nagykövete és emellett 2002-ben létrehozott saját alapítványával (People For Children) is nagyon sok rászoruló gyermeknek segít világszerte.

Vissza a főoldalra

Ricky Martin – a latin zene ikonja

Ami persze csak a művészneve, hiszen eredetileg Enrique José Martín Morales néven született Porto Ricoban. És hogy mikor? Nos, a kis Enrique karácsonyi ajándékként látta meg a napvilágot, 1971. december 24-én San Juanban. Így utólag nézve, nyugodtan írhatjuk, hogy igazi zenei karácsonyi ajándékot kapott vele az egész világ. Hogy mekkora a rajongótábora, és ki ő a latin zenében, azt a pályafutása alatt eladott több tízmillió lemez és számos Grammy díj is mutatja.

Levertség – rosszkedv – depresszió?

A levertség és fáradtság tüneteinek a megjelenését nagyon fontos – még laikusként is – megkülönböztetni a depresszió állapotától. A fáradtság hátterében különböző kórképek állhatnak, így – többek között - a vérszegénység, autoimmun-betegségek, pajzsmirigy betegség, fertőző megbetegedések, vérnyomás problémák, szívbetegség és cukorbetegség egyaránt.

Tél – prevenció – vitaminok

A vitaminok szervezetünk számára nélkülözhetetlen, de igen kis mennyiségben jelen levő szerves vegyületek, melyek nagy részét szervezetünk nem képes előállítani, vagy nem megfelelő mennyiségben. Az ásványi anyagok egyrészt szervezetünk felépítésében játszanak szerepet, másrészt enzimek, vitaminok működéséhez szükséges un. kofaktorok. Nélkülük ezek az enzimek, vitaminok nem válnak aktívvá, hatásukat sem tudják kifejteni. Némely ásványi anyag felszívódásához viszont vitaminra van szükség: pl. vas felszívódásához C-vitaminra van szükség.

Az elhízás anyagcserezavar – beszélgetés Tihor-Herczeg Kyrával

Tihor – Herczeg Kyra az American Academy of Anti-aging Medicine tagja, a FEDBOND® fogyókúrás termékcsaládot kifejlesztő és forgalmazó SCB Trade Kft. ügyvezetője. Már önmagában ez is elég lenne egy olyan beszélgetéshez, amely a fogyókúrával kapcsolatos. Azonban Tihor – Herczeg Kyra ennél sokkal mélyebb összefüggéseket világított meg számunkra. Úgy gondolja, nem a molett hölgyek sértegetése a megoldás, hanem az, hogy segítsenek nekik.

Pfannkuchen – A német palacsinta

Kétségkívül egy finom, de érdekes palacsintáról van szó. Vékony tésztájának köszönhetően töltelékkel palacsintaként tálalják, de Németországban – darabokra tépkedve – tészta helyett levesbe is szokták tenni.

„Szívügyeink” – avagy hogyan őrizzük meg szívünk egészségét?

A magyar nyelv használata során nagyon sok szép kifejezés utal arra, ami az egészségünk egyik legfontosabb része, a testünk motorja. „Szívesen látlak”, „megszakad a szívem” – mondja a magyar. „Kincseskamra az emberi szív, de aki egyszer kiüríti, tönkrejut.” – fogalmaz Balzac. Télen az alacsony hőmérséklet, a szívproblémákkal küzdő páciensek számára különösen veszélyes, ugyanis a beteg szív számára a hideghez való alkalmazkodás nagyfokú megterhelést jelent.

Nem az a fontos, hogy igaz legyen, csak beszéljenek rólam! 103 éves lenne a szépségkirálynő – Gábor Zsazsa

103 éves lenne a szépségkirálynő – Gábor Zsazsa Eredetileg persze nem Zsazsának (vagy amerikaiasan Zsa Zsa) hívták, hanem nemes egyszerűséggel Gábor Sárinak.