- Gyermekkoromban sokáig versenyszerűen sportoltam. A ritmikus sportgimnasztika hosszú évekig volt az életem része, ami megtanított a rendszerességre, fegyelemre. Amikor abbahagytam, felmerült a kérdés, hogyan tovább? A táncművészeti gimnázium családi közmegegyezéssel lett a megoldás. Azután következett a Táncművészeti Főiskola. Egy darabig kacérkodtam a színészi pályával is, de egyszer sem jelentkeztem a felvételire. A tánc lett a hivatásom. Ami azzal is együtt járt, hogy nagyon korán saját lábamra álltam, és bár legtöbbször nem hiszik el, de amit elértem, az a saját munkámnak köszönhető. Tudom, hogy a családról nem lehet igazán leválni. Bevallom, nincs is okom rá, mert elfogadó és szeretetteli közegben élek, ahol nem az a cél, hogy „megnyirbálják” a szabadságomat, vagy rám kényszerítsenek más választást, mint amit én magam is szeretnék. Sosem kértem szülői befolyást sem munkahely megszerzéséhez, sem más úgynevezett protezsáláshoz. Az édesapámmal már középiskolásként megállapodtam, hogy ne szóljon sehova oda az „érdekemben”. Ne miatta kapjak meg valamit, hanem én akarok megdolgozni a saját sikereimért. A név maga persze figyelemfelkeltő. Ez pro és kontra is igaz. Azonban az is tény, hogy amikor egy színházi csapatban, vagy a médiában, egy stábban elkezd valaki dolgozni, akkor az ottani teljesítménye határozza meg, hogy mi lesz róla a vélemény. Egyébként ez a magánéletre is, tehát minden emberi kapcsolatra igaz. Az viszont tagadhatatlan, hogy egy ismert ember gyerekére, családtagjára mindig nagyobb figyelem hárul. A reflektorfény egy része ránk is óhatatlanul kivetül. Viszont nekem a saját értékrendem a legfontosabb. Önmagammal kell rendben legyek. A munkám, a teljesítményem az életem minden területén engem minősít. Ezért nekem ez a mértékadó irányelv. A saját hitelességem minden munkámban. Arról kell megismerjenek. A híradó műsorvezetést sem „ajándékba” kaptam. Megkeresett Németh S. Szilárd, az ATV vezérigazgatója, hogy megnézne, mint Híradós műsorvezető, és végül engem választottak, amire büszke vagyok.