- A teákhoz fűződő „szerelem” eredete egészen gyermekkoromig vezethető vissza-kezdi beszélgetésünket a pedagógus végzettségű Kasléder Emese. Nagyon sok időt töltöttem szeretett nagymamámmal, akivel nem csak a természetet jártam, de a gyógynövények, gyógyteák világába is beavatott. Úgy érzem, pedagógiai érzékemet is jórészt neki köszönhetem. A tanulmányok és az óvópedagógusként eltöltött évek egy időre ugyan eltávolították Emesét a teák világától, de néhány év elteltével egy teakereskedés pultja mögött találta magát, ekkor még alkalmazottként. Az itt töltött időszak kitűnő iskolának bizonyult, fokozta teák iránti érdeklődését, egyre több minden tanult meg a különböző teafajtákról. Tapasztalatokkal felvértezve 2009-ben jött el az idő, hogy álma megvalósuljon, saját teaházat nyisson. Ráadásul, akkoriban még üttörő módon dohányfüst mentes és a cukrozott üdítőket mellőző vendéglátóhelyként nyitott meg a Kasléder Teaház és Kávézó.
- Akkor ez még kockázatos döntés volt, nem voltak érvényben a napjainkban már általánosnak tekinthető, dohányzás korlátozására vonatkozó szigorú szabályok, ahogy a cukrozott szénsavas üdítők is kötelező kelléknek számítottak a vendéglátóhelyeken- folytatja Emese. Az idelátogatók azonban hamar elfogadták ezt a fajta egyediséget, s rövid idő alatt stabil vendégkör alakult ki, miközben egyre több új érdeklődő is betért a teázóba. A soproni belváros szívének közelében található teaház nem csak kitűnő teáival, de hangulatával is elvarázsolja az ide érkező vendégeket. Az ódon falakkal övezett gerendás mennyezetű, rusztikus helység bútorzata a „békebeli éveket” idézi , az asztalok mellet található polcokon könyvek sorakoznak,mintha csak arra várnának, hogy egy finom tea mellett lapozzuk fel őket.