Színészként többnyire hősöket játszik. Jól áll neki a hősszerelmes típus is. Egyszerre van jelen benne a kisfiús báj, és a szenvedéllyel bármit elsöprő férfi. Ezért olyan hiteles Biron a Lóvátett lovagokban, és félelmetesen szenvedélyes Baal a lázadó szerepében, Brecht: Baal című darabjában. Nem áll messze tőle a zene, és kiválóan énekel. Megható és a maga természetességében szerethető a tiszta és jószívű Boka János megformálásában a Pál utcai fiúk zenés játékban, és ő a Bádogember az Óz, a csodák csodájában. Jól áll neki Jay Gatsby, a szerelméért harcoló férfi szerepe, A nagy Gatsby főszereplőjeként. De nem maradt ki a Dosztojevszkij Bűn és bűnhődése, Tolsztoj: Háború és béke elképesztően nagy ívű előadása, vagy Chaplin: A diktátor című darabja sem a sorból. A legkülönbözőbb színészi oldalait láthatja a közönség. 

Fiatal, és bár a pályája elején tart, már felfigyelt rá a közönség épp úgy, mint a szakma. Junior Prima Díjat, Ruttkai Éva-emlékdíjat, és Soós Imre-díjat tudhat már magáénak. Pár nappal ezelőtt pedig az Ajtay Andor-emlékdíj lett az övé, amit a Vígszínház társulata minden évben titkos szavazás alapján ítél oda, az évadban nyújtott legjobb művészi teljesítményért.

Ugyanakkor a sikerei ellenére, magánemberként rendkívül szerény. A hétköznapokban férj és édesapa. Igyekszik mindent megtenni a családjáért. Fontosak számára a barátságok.

- Hiszek abban, hogy a színház, a darabok erősen hatni tudnak az emberekre. Ehhez lelkiismeretesen elkészített, jól kidolgozott előadások kellenek. Hiszen minden darabnak van valamilyen felszín alatti üzenete, ami eljut a nézőhöz. Van, amikor ez nem is annyira kézzelfogható. Akár napok, hetek is eltelhetnek, amíg a néző felismer ebből valamit és önmaga számára is értelmezi. De a lényeg tényleg az, hogy rövid és hosszú távon is formálhatja az embereket.

- A közönség egy része még befogadóbb azokra az előadásokra, ahol a zene, a dal hangsúlyos szerepet kap. A művészet fontos része a zene és a tánc, ami fel tudja erősíteni az emocionális élményt túl azon, amit az ember gondolkodó lényként meghall, felfog és elfogad. A fiatalokra még inkább igaz ez. A nézők szemébe nézve egészen impulzív helyzeteket élünk meg sokszor mi is, a színpadról, néha tapinthatóvá válik az az ezerszeres energia, az az elmélyült figyelem, ami a nézőtérről érkezik.

- Egészen más. A nagy klasszikusoknál sokszor adaptációról beszélünk. Kiváló fordítások állnak rendelkezésre, de a másik nyelvről átültetett gondolat, a dramaturg munkája, a rendező értelmezése mind-mind átformálják az eredeti művet. A Pál utcai fiúk próbái azért is voltak izgalmasak, mert a zeneszerző, Dés László, a dalszövegíró, Geszti Péter, és a jelenetek szövegeiért felelős Grecsó Krisztián sokszor ott voltak velünk. Élő, összeforrt munka folyt. Ott helyben megkérdezhettük, ha valamit nem értettünk. Együtt éltünk a folyamatban. Voltak, lehettek saját ötleteink, javaslataink, amiket elfogadtak a szerzők, amik beépültek a dalokba, az előadásba. Nagyon különleges élmény ez a fajta színházcsinálás.

- Ez egy szerencsés időszak volt, hogy mi így összekerültünk. Sokan vagyunk az előadásban. Sok fiatal színész, akik nem sokkal azelőtt végeztünk a Színművészetin, hogy 2016-ban az előadás a Vígszínházban bemutatásra került. Részben ismertük egymást korábban is, illetve ráláttunk egymás munkájára, de születtek új barátságok is a munka során, amit tovább tudunk vinni. Sokat köszönhetünk Horváth Csabának, aki a koreográfia mellett nagyban hozzájárult ahhoz is, hogy belőlünk igazi csapat legyen. Egységes, közös képet tudjunk létrehozni az előadás során. Abban is nagy munka van, valamint komoly közösségformáló erőt jelentett nekünk, színeszeknek, hogy a díszleteket is sokszor mi mozgatjuk a változásoknál. Nagyon sok munkába telt, hogy ezt begyakoroljuk és minden előadáson biztonságosan dolgozzunk a díszletelemekkel, ami egyébként fizikailag sem könnyű. Rendkívüli pontosságot igényel. Kihívás volt, hogy figyelni kell egymásra, az elemek mozgatására, arra, hogy minden elem, minden jelenetben pontosan a helyére kerüljön. Mindezt úgy kel megvalósítanunk, hogy ez az előadás része. Táncolunk, éneklünk, jeleneteket hozunk létre, átdíszítünk, és ezt egy történetmesélés folyamatába sűrítjük. Ezért ez egy különösen izgalmas, és rendkívül komplex kihívás a színészek számára is.

- Az előadásban többen vagyunk, akik korábban nem dolgoztunk még együtt. Itt ismerkedtünk meg egymással a színpadon, és színpadon kívül is. Igen, volt egy egészséges versenyszellem, izgalom az alkotómunkában. Ez természetes folyamat. Jól kell kezelni. A kialakult barátságok pedig jót tesznek más életterületeken is. Egészséges közösséget hozhatnak létre, ahol az ember megtalálhatja a maga helyét. Az összetartozás, az egymásért való kiállás például jól megmutatkozhat. Építő módon. Fontos, hogy az ember elfogadja saját magát és azt a helyet, amit képes betölteni. Egy intenzív próba időszakban, nagy előadás számnál, amikor szinte mindig a színházban vagyunk, akkor nem mindig könnyű tolerálni egymást. A különböző nézőpontokat, habitusokat. A színházban többnyire különösen érzékeny emberek dolgoznak. Személyes felelősség is, hogy ki hogyan viselkedik egy kiélezett helyzetben, amikor már mindenki nagyon fáradt. Ebben az is benne lehet, hogy valaki nem feltétlenül azt a szerepet játssza, amit elképzelt magának. Egyszóval csapatban dolgozni különböző személyiségű emberekkel, az kihívás. De egyben a szakma szépsége is. Ehhez járul hozzá még az is, hogy a színész a családjával is keveset van együtt. Ezt is fel kell tudni dolgozni. Amikor otthon van, akkor is hatnak rá a feladatai, a körülményei. Amikor otthonról elindul a színházba, néha az se könnyű. Át kell tenni a fókuszt. Amikor előadás után egyfajta felfokozott állapotban hazamegy, akkor is meg kell küzdeni a feladattal, hogy színészből, egy szerepből visszatérjen a társ, vagy éppen a szülő szerepébe. Annak is bele kell tartoznia, hogy a munka során óhatatlanul megtörténő konfliktusokat, hogyan kezeli az ember. Mit vetít ki ebből. Mit ad át másoknak. Hogyan rendezi a kapcsolatát a munka terén. Mennyire áll ki, vagy húzódik vissza egy ilyen helyzetben. Mennyire tudja megőrizni a tartását. Ezek nekem nagyon fontos elemei az életemnek. Megtartani a saját értékrendemet, emberségemet.

- Kisfiús báj? Inkább zavarban szoktam lenni. Ezt még így nem mondta senki, de elfogadom. Anyukámtól örökölhettem egyfajta bájt. Ő nagyon bájos személyiség. Én például kamera jelenlétében nagyon kiszolgáltatottnak érzem magam és zavarban vagyok. Ez megjelenhet egyfajta kisfiús bájként. Igyekszem ezeket a helyzeteket elfogadni. A színház élő és ezért megismételhetetlen. Amit a kamera felvesz, az megmarad. Azt megőrzik a filmkockák. Ez teljesen más, mint a színház, ami a jelenlét élménye. Egyszeri és minden alkalommal újra kell teremteni a pillanatot. Szeretem a próbaidőszakot, amikor létrejön egy előadás, megszületik egy szerep. Ez egy filmnél sokszor nem lehetséges, nincs annyi idő elmélyülni. A forgatásnál ott a stáb is, tehát teljesen más a munkamódszer. Egészen más helyzet, más típusú élmény a filmes alkotómunka. Az elmélyülésnek kevesebb tere van. Igaz, a spontaneitás talán a filmnél nagyobb teret kaphat.

- Mészáros Márta, Auróra Borealis: Északi fény című filmjében szerepeltem. A többi filmes felkérésnél általában közbejött valami. Így eddig a színházé maradt a főszerep.

- A zenész pályára tudatosan készültem. A színészmesterség felé ösztönösen sodródtam. Valójában azt hiszem, kimondhatom, hogy véletlenül lettem színész. Nagycsaládban nőttem fel, hatan vagyunk testvérek. Így kialakult egyfajta szelektív hallás képessége. Ki kellett zárnom a zenei tanulmányok, például a hegedű gyakorlása közben a külső zajokat, hiszen sokan voltunk egy lakásban. Egyébként mindig közösségi ember voltam, így nekem nem okozott problémát az alkalmazkodás. Ez a képesség jól jön a színházi munkában is. Hosszú, közös munkával születik meg egy előadás, amiben nagyon sok ember közreműködik. Nem csak a színpadon, a kulisszák mögött is. Nagyfokú együttműködési képesség kell hozzá.

- Édesapám építészmérnök volt, és maga tanult meg hegedűn játszani. Anyukám zongoratanár. Minden testvérem tanult zenét, hangszeren játszani, a húgom nagyon szépen énekel. Ő tanít is. El lehet képzelni, hogy milyen kihívás volt egy panellakásban ennyi embernek beosztani, hogy ki mikor gyakorol hangszeren, ki hova tud elvonulni tanulni.

- 14 évesen, közvetlenül édesapám halála után kerültem Budapestre. A családom, az ismerőseim, barátaim Pécsett maradtak. Budapesten teljesen egyedül voltam. Nem ismertem senkit. Meg kellett tanulnom, hogy mindenért én felelek az életemben. Felelősséget kellett vállalnom magamért. Felvettek Budapestre a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolába. Az volt a célom, hogy zenész legyek. Természetes cél volt az is, hogy minél előbb saját lábra állhassak. Ez édesapám halála után még egyértelműbbé vált, hiszen anyukám egyedül tartotta el a családot. Mindenki nagyon drukkolt, hogy sikerüljön megvalósítani az elhatározásomat.

- Leginkább beteljesedett, teljessé vált Juliska születésével. Csodálatos élmény, egy új világ tárult elém. A feleségem, Bach Kata színésznő, ő is a Vígszínház társulatának tagja. Nem kis szervezést igényel, hogy össze tudjuk egyeztetni a színházi feladatokat a gyermekneveléssel, de a feleségem szülei nagyon sokat segítenek, rájuk mindig számíthatunk. A mostani helyzetben viszont lényegében egész nap együtt vagyunk Julival, teljes a családi élet, napról napra csodálhatjuk a fejlődését.

- Sokat segít. Nagyon boldog vagyok, hogy a szakmánk nehézségei ellenére gyereket vállaltunk. Sok kollégámnál látom, színészeknél, színésznőknél, hogy vágynának szülővé válni, vágynának családra. Nem mindenki találja meg könnyen a megfelelő társat és nem mindenki meri felvállalni a családalapítást. Kell hozzá társ, erős és közös belső indíttatás, és az is, hogy félre tudjuk tenni a félelmeinket. Akármennyire rohanó és talán felszínes világban élünk, a gyermekkel töltött idő felbecsülhetetlen.

portré fotók: Talabér Tamás

előadás fotók: vigszinhaz.hu

Csaba Beatrix