Versenyfutás az életért

Dr. Oszvald Péter képforrás: bethesda.hu

képforrás: Pixabay

- Ön aneszteziológusként, intenzív osztályos főorvosként több, mint 50 év orvosi gyakorlatával mit tapasztalt? A genetikán, a személyes adottságon, a sürgősségi ellátást előidéző ok súlyosságán túl, mi dönti el, hogy ki tud majd hazatérni a családjához?

- Több elem szerencsés összjátéka szükséges a sikeres ellátáshoz. Ez tulajdonképpen a könyvben is említett élet ABC. Az ABC a szakma, amit meg kell tanulni. Ami túl van ezen, az minden, ami az életben maradást, adott esetben az életbe való visszahozást jelenti. Az első és legfontosabb tényező az a személy, aki megtalálja a bajba jutottat. Mer-e hozzányúlni, van-e lélekjelenléte? Meg tudja-e kezdeni az újraélesztést akkor is, ha úgy érzi, hogy nem ért ehhez, mert sosem csinálta? A légutak szabaddá tétele, a levegő áramlás biztosítása alapvető és döntő tényezővé válhat, hiszen a klinikai halál beálltától mindössze 4 perc áll rendelkezésre ahhoz, hogy az életmentés sikeres lehessen. Utána megkezdődik az úgynevezett biológiai halál, amikor elsőként az agysejtek elhalása megkezdődik, mivel ez a test legérzékenyebb szerve. Ezért fordulhat elő olyan eset, amikor a szívműködés megindítható ugyan, de az agy működése már részlegesen, vagy teljes egészében leáll és az agyi funkció már nem állítható helyre. A második lépés, hogy milyen gyorsan érkezik ki a mentő, hogy a helyszíni életmentés, az állapot stabilizálása megtörténhessen. A harmadik tényező, hogy milyen gyorsan kerül kórházba az illető, és a sürgősségi osztály mennyi idő alatt veszi fel a beteget, hogy megkezdődhessen a gyógyítás. A negyedik lépés pedig az intenzív osztály, ahol az életben tartás a feladat. A beteg egyéni fizikai állapota, és az időfaktor is befolyásolja az esélyeket. Az, hogy milyen típusú problémával nézünk szembe. Múlik az intenzíves csapat felkészültségén, a kapcsolatkialakítási képességén is. A sikerhez nem hiányozhat a hit, hogy képesek vagyunk az életbe visszahozni a beteget. Nélkülözhetetlen a humánum és a szeretetteli hozzáállás, ami alapvetés kell legyen minden mozdulatunkban, minden pillanatban. Enélkül nem megy, hiszen ezeknek az embereknek az élete egy hajszálon függ. Elesettek és kiszolgáltatottak. Mi vagyunk számukra a kapaszkodó. A tudás és a törődés egyben. Ez pedig hit és bizalom nélkül aligha lehetséges. Ez egy közös harc az életért. 

- Ön, hogy került közel ehhez a szép, de könnyűnek nem mondható szakterülethez?

- A feladat nem csak komplex, hanem fizikai és lelki értelemben is kihívás lehet. Ezért ez a pálya nem való mindenkinek. Nem is tartozik a legvonzóbb szakmák közé az orvosláson belül. Én családi indíttatásból kezdtem érdeklődni. Így kisgyermekként elhatároztam, hogy a gyógyíthatatlannak tartott betegeken szeretnék felnőtt koromban segíteni, ezért tudatosan készültem az orvosi pályára. Az egy szerencsés egybeesésnek mondható, hogy amikor pályakezdő orvos voltam, éppen akkor született meg az elhatározás az orvostudomány és az orvosi technika fejlődésének köszönhetően, hogy Magyarországon is kialakítják az intenzív terápiás ellátást. A Tétényi úti Kórházban - ma Szent Imre Kórház – dolgoztam, ahol fiatal korom ellenére én kaptam lehetőséget arra, hogy kialakítsam azt a csapatot, akivel megkezdődött az intenzív terápiás ellátás megszervezése. 1960-1970 között 10 esztendőre volt szükség ahhoz, hogy a szakmai protokoll kialakuljon, a technikai feltételek összeálljanak. Hivatalosan 1969-ben fogadták el a szakmát. Mivel nagyon fiatal voltam, ezért nem csak szakmai értelemben, hanem a fennálló hierarchia tekintetében is meg kellett tudni alapozni a létjogosultságomat. Ezt nagy szorgalommal, kitartással és hittel lehetett csak megvalósítani. Egyedül nem is ment volna, kellett hozzá az a rendkívüli csapat, aki összeverbuválódott ehhez a feladathoz. A munkánk visszaigazolása pedig az elért eredményekben volt mérhető. Ennek köszönhetően, tulajdonképpen lépésről-lépésre épült fel az intenzív terápiás rendszer. A protokoll, az eljárásrend, az, hogy milyen létszámú személyzetre és munka összhangra van szükség a sikeres ellátáshoz. Mert itt, a súlyos eseteknél minden beteg 24 órás kiemelt figyelmet kell kapjon. Eleinte műszereink sem voltak, azokat is nekünk kellett kialakítani, és meglehetősen költséghatékonyan megszerezni. Ami ma már természetes egy intenzív osztályon, az nagyon sok év fejlesztő munkájába került. Ne felejtsük el, hogy a szakma és az intenzív osztály kialakítása a 60-as évek elején kezdődött, magyarországi körülmények között, ami sem technikai, sem pénzügyi tekintetben nem volt könnyű időszak. Folyamatos tanulást, fejlődést és fejlesztést igényelt. Olyan rugalmasságot, amely a problémákon való túllendülést segítette, kreativitást, ami a leglehetetlenebb helyzetben is megoldást tudott hozni. Az is problémát jelentett, hogyan publikáljuk külföldi szaklapokban az eredményeket, hogy a hitelesség megmaradjon, miközben a technikai hátterünk köszönőviszonyban sem volt azokkal a kórházakkal, amelyek külföldön már rendelkeztek intenzív terápiás osztállyal és tapasztalattal. Azóta eltelt jó 60 év, amely évtizedek alatt elképesztő módon fejlődött az orvostudomány, és ma már a magyarországi feltételek is egészen mások. 

- A kezdeti időszakban ezek szerint a szakmai ismeretek mellett meglehetős bátorságra is szükség volt ahhoz, hogy eredményeket érjenek el. A technikai és pénzügyi háttér mellett, úgy vélem vezetői támogatás is kellett. Hiszen egy vadonatúj terápiás módszer kidolgozása, a kísérleti szakasz olyan kreatív megoldásokat kívánt, aminek komoly kockázata is volt a protokoll és a hagyományokra építés lehetőségének hiányában.

- Kétségtelenül nem volt könnyű dolgunk. Figyeltem a külföldi példákat, és törekedtem arra, hogy az itthoni feltételek mellett is eredményesen dolgozzunk. Ez a munka valóban hozott technikai újításokat is, ami hozzájárult a szakmai fejlődéshez. Ehhez talán kellett egyfajta bátorság, amit inkább eltántoríthatatlan elkötelezettségnek neveznék. Hivatástudatnak. És az is igaz, hogy az első 10 évben, amíg megalkottuk az intenzív terápiás osztályok működését, kidolgoztuk a módszertanát, biztosítottuk a feltételeket, nagyon sok olyan megoldást kellett alkalmazni, ami a hivatalos rendszerben gyakorlatilag nem is létezett. Például számos mérgezéses esetben tudtunk eredményt produkálni, amiben más intézményekben belehaltak a betegek. Ennek köszönhetően ebben az időszakban 500 olyan személy került hozzánk az ország minden pontjáról, akiket máshol menthetetlennek ítéltek. Ezek közül 400 embert sikerült gyógyultan hazabocsájtanunk, ami hihetetlen szám. A sikeres esetek elképesztő nagyságrendje annak is köszönhető volt, hogy biztosítani tudták a pénzt egy olyan eszközre, - egy szénszűrős kapszulára -, ami rendkívül drága volt, és sok kellett belőle egy mérgezéses esetnél az élet megmentéséhez. Azonban ez az eszköz a legtöbb esetben valóban eredményessé tette a kezelést, ennek köszönhetően nagyon sokan térhettek haza.

- Az említett mérgezéses eseteken túl nagyon sok egyéb trauma teszi szükségessé az intenzív terápiás ellátást. Tapasztalatai szerint milyen az életben maradási arány az intenzív osztályokon?

- Pályám 50 éve során 2500 feljegyzett, dokumentált újraélesztésben vettem személyesen részt. Ebből megközelítőleg 25% térhetett haza gyógyultan. Ez a szám elsőre kevésnek tűnhet, azonban 600 emberi életről van szó, amelyet sikerült megmentenünk. Minden 4.-5. emberérnél le tudtuk győzni a halált. Ez az arány világviszonylatban is helytálló, tehát a magyarországi ellátás ebben nem marad el a más országokban megfigyelt sikeres esetszámoktól. 

- Mi kell ahhoz, hogy legyen kellő bátorsága az embernek megkezdeni egy nem lélegző személy újraélesztését? Az empátia ehhez nem biztos, hogy elegendő, hiszen elég ijesztő élmény egy élettelen ember látványa.

- Eltökéltség, tudatos segíteni akarás kell. Az életmentés ösztöne és cselekvőképessége. Ehhez nagy segítség, ha már fiatal kortól ráneveljük az embereket, hogy ilyen helyzetben mit tegyenek. Nem túlzás, hogy már óvodás kortól tanítani kell egy gyereket arra, hogy azonnal jelezze az óvónéninek, vagy bármely felnőttnek, ha egy társa bajba került. Iskolás kortól tudatosan tanítani kell, mit tegyen, ha valaki összeesik és ő van a legközelebb, vagy közvetlenül mellette. Akár minden középiskolásnak meg kell tanítani az újraélesztést. Szó szerint belenevelni az emberekbe, hogy cselekvőképesek maradjanak krízis helyzetben is. 

Át kell törni a közöny egyre vastagodó falát, amivel nap, mint nap, rezzenéstelen arccal, vagy akár riadtan elfordított fejjel mennek el emberek egy földön fekvő mellett az utcán. Pedig megmenthetnének egy életet.

- Ön aneszteziológusként, intenzív osztályos főorvosként több, mint 50 év orvosi gyakorlatával mit tapasztalt? A genetikán, a személyes adottságon, a sürgősségi ellátást előidéző ok súlyosságán túl, mi dönti el, hogy ki tud majd hazatérni a családjához?

- Több elem szerencsés összjátéka szükséges a sikeres ellátáshoz. Ez tulajdonképpen a könyvben is említett élet ABC. Az ABC a szakma, amit meg kell tanulni. Ami túl van ezen, az minden, ami az életben maradást, adott esetben az életbe való visszahozást jelenti. Az első és legfontosabb tényező az a személy, aki megtalálja a bajba jutottat. Mer-e hozzányúlni, van-e lélekjelenléte? Meg tudja-e kezdeni az újraélesztést akkor is, ha úgy érzi, hogy nem ért ehhez, mert sosem csinálta? A légutak szabaddá tétele, a levegő áramlás biztosítása alapvető és döntő tényezővé válhat, hiszen a klinikai halál beálltától mindössze 4 perc áll rendelkezésre ahhoz, hogy az életmentés sikeres lehessen. Utána megkezdődik az úgynevezett biológiai halál, amikor elsőként az agysejtek elhalása megkezdődik, mivel ez a test legérzékenyebb szerve. Ezért fordulhat elő olyan eset, amikor a szívműködés megindítható ugyan, de az agy működése már részlegesen, vagy teljes egészében leáll és az agyi funkció már nem állítható helyre. A második lépés, hogy milyen gyorsan érkezik ki a mentő, hogy a helyszíni életmentés, az állapot stabilizálása megtörténhessen. A harmadik tényező, hogy milyen gyorsan kerül kórházba az illető, és a sürgősségi osztály mennyi idő alatt veszi fel a beteget, hogy megkezdődhessen a gyógyítás. A negyedik lépés pedig az intenzív osztály, ahol az életben tartás a feladat. A beteg egyéni fizikai állapota, és az időfaktor is befolyásolja az esélyeket. Az, hogy milyen típusú problémával nézünk szembe. Múlik az intenzíves csapat felkészültségén, a kapcsolatkialakítási képességén is. A sikerhez nem hiányozhat a hit, hogy képesek vagyunk az életbe visszahozni a beteget. Nélkülözhetetlen a humánum és a szeretetteli hozzáállás, ami alapvetés kell legyen minden mozdulatunkban, minden pillanatban. Enélkül nem megy, hiszen ezeknek az embereknek az élete egy hajszálon függ. Elesettek és kiszolgáltatottak. Mi vagyunk számukra a kapaszkodó. A tudás és a törődés egyben. Ez pedig hit és bizalom nélkül aligha lehetséges. Ez egy közös harc az életért. Számszerűsítve pedig elmondható, hogy az intenzív osztályra kerülők 80%-a hazatérhet a családjához. Sajnos a Covid által érintett intenzív ellátásban már koránt sem ennyire magas a gyógyultak aránya.

Csaba Beatrix

2022